New South Wales-ben október 5-én volt a Munka Ünnepe, amit természetesen itt is munka nélkül töltenek az emberek. Mi is hozzácsaptuk ezt a pihenőnapot, és rittyentettünk magunknak egy hosszúhétvégét. Jó szokásunkhoz híven munka után negyvenhét csomagot vágtunk be a feneketlen Ezüst Nyílba (Holden Commodore kombi) és meg sem álltunk 350 km-ig.

Na jó, de. Kb 150 km után csütörtök éjjel megérkeztük a félúton levő Jervis bay-be, eléggé elcsigázottan. Megálltunk egy random parkolóban, szokásos megágyazás a csomagtartóban, és kb. beájultunk. Reggel még fekve, kissé összetörve felderengett a gondolat, hogy milyen jó lenne egy kávét inni. Zoli kinézett kocsi ablakán, hogy mégis megtudjuk, hol is vagyunk és hetykén beszólt: „A kávé előállt!” Ugyanis a parkolóban, ahol sikerült leparkolnunk éjjel, egy görög hapsi kivonult a kis fullos kávézós kisbuszával és tőlünk kb 10 méterre parkolt le. Voilá, tökéletes pozicionálás!

Csendben megemlítjük, hogy már megint egy lenyűgőző helyen sikerült megállnunk (habár ez Ausztráliában azért nem olyan nehéz), egy varázslatos tengeröböl mellett. Még csipás szemekkel, szétgyűrt fejjel megkávéztunk és már gördültünk is tovább délnek. Az elkövetkező napokban kb. 10 km-ként álltunk meg hol egy csodálatos beach-nél, kis piacnál, erdőben, parkban.

Amit nagyon szeretünk, hogy ez az ország hatalmas és mindenkinek bőven jut hely. Nemzeti ünnepi hosszúhétvége ide vagy oda, szinte sehol sincs tömeg. Na persze ahol meg lenne, oda mi nem megyünk.  Mint tavaly is, most is megálltunk Hyams beach-nél, ami sokak állítása szerint a világ legfehérebb homokú tengerpartja. Még arról is lehet infokat találni a neten, hogy a Guinness Rekordok könyvében is benne van, de ennek kicsit utánanéztünk, és a Guinness-esek határozottan cáfolták, hogy lenne ilyen rekord. Mindettől függetlenül tényleg ragyogó fehér a tengerpart, csak éppen ennek az állítólagos rekordnak köszönhetően kicsit túl sok az egy négyzetméterre eső fotózkodó ázsiai turisták száma. Úgyhogy elég gyorsan tovább is álltunk mi is…

Az egész nap nagyon kellemesen telt, ismét felmentünk a Booderee park világítótornyához bálnákat hesszelni, szerencsére az idő most sokkal kellemesebb volt, mint tavaly az őrületes szélviharban. A másik kiemelkedő élményünk pedig Zoli összes szőrszálát égnek állította. Ugyanis 2 év után először röviden találkoztunk egy ausztrál kígyóval a vadonban. Konkrétan majdnem elütöttük az úton, alig tudott eliszkolni előlünk. Ezután a találkozás után volt pár perc néma szünet Zoli részéről, de aztán túltette magát rajta, elvégre itt ők vannak otthon, úgyhogy egy szavunk sem lehet ellenük.

Az ilyen hosszúhétvégés kiruccanásaink egyik szinte fix programja a filmnézés valami helyi old-school moziban. Most a Batemans Bay-i szórakoztatóipari egységben sikerült megnéznünk a Martian című filmet. A moziban a pattogatott kukorica és üdítők mellett kis poharas fehérbort is lehet venni. A pohárka csomagolása fóliával hő hegesztett, olyan mint a “Tipli” otthon, újraértelmezett mini joghurtos pohárban, csak egy picit szebb kivitelben.

Mozi után újabb parkolóválasztás egy üres tengerparton, és szunya. Így hétfő reggel újra egy csodás helyen keltünk és regeliztünk. A kávénkat a helyi kis közértben vettük ez alkalommal egy francia palitól. A környéken százszámra ugráltak, lazultak a kenguruk, itt-ott a magánházak udvarában legelték a füvet, mert ugye nekik nem ügy a szomszéd zöldebb kertjébe átugrani kajáért.

Hazafele azért sikerült belefutnunk egy olyan tipikus vasárnapi Balatonról Pest fele tartó forgalomba, de egy ilyen hétvége után még ez sem tudott minket kihozni a sodrunkból.

Mondtuk már, hogy imádunk utazni? Még sok ilye hétvégét kívánunk magunknak...