AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

Egy képzeletbeli riport Andival és Zolival, azaz 3 év Ausztráliában

2016. november 11. 09:35 - AtoZ

Voilá! Hosszú szünet után végre újra sikerült leülnünk, és megírnunk egy blogbejegyzést. Az apropó pedig az, hogy nemrég ünnepeltük a Sydney-be való megérkezésünk harmadik évét, így igazán dukált már egy kis összefoglaló erről az időszakról.

Hogy kicsit felpezsdítsük ezt a bejegyzést, kitaláltuk, hogy a gondolatainkat egy képzelt riport keretében osztjuk meg Veletek. Úgyhogy át is adjuk a szót a Riport Ernőnek és a válaszolóknak, Andinak és Zolinak (azaz magunknak…).

p4198473.JPG

Riport Ernő (RE): Azon olvasók számára, akik nem követték nyomon az elmúlt 3 év ausztrál kalandjait Veletek, összefoglalnátok, hogy pontosan hogyan is jutottatok el oda, hogy már harmadik éve éltek Sydney-ben, Ausztráliában, immár letelepedési engedéllyel a zsebetekben?

 

Z: Az egész egy hátizsákos ázsiai túrával kezdődött 2013-ban, amikor is fél év folyamatos barangolás után Sydney volt a hazautazásunk előtti utolsó állomás. Összesen 2 hetet töltöttünk el Ausztráliában, de már a második napon azon gondolkoztunk, hogy hogyan tudnánk itt maradni, vagy legalábbis rövidesen visszatérni. Azért először még hazamentünk Magyarországra, gondolkoztunk egy hónapot, majd úgy döntöttünk, belevágunk az ausztrál kalandba. Eredetileg két évre terveztük az ittlétünket diákvízummal, de miután elvégeztem egy könyvelői és egy üzleti Master képzést, lehetőségünk volt vízumot váltani (Graduate visa), amivel már mindketten teljes időben tudtunk hivatalosan is munkát vállalni. Ez óriási lehetőség volt, mivel a diákvízumon gyakorlatilag folyamatosan kapartunk, mint malac a jégen, hogy elég munkát tudjunk vállalni a költségeink fedezésére, néha több, néha kevesebb sikerrel. A Graduate vizumról pedig már “csak” pár lépés volt a letelepedési engedély (Permanent Residency - PR) megszerzése, ami egy angol-magyar tolmácsvizsga és a maximálisan elérhető 9-ből 8-as szintű angol nyelvvizsga képében testesült meg. Mindkettőre azért volt szükség, hogy elég pontot tudjunk összeszedni a könyvelői végzettséggel történő bevándorláshoz. Nem mondanám, hogy ment minden, mint a karikacsapás, de végül az összes követelményt szépen teljesítettük a letelepedési engedély megszerzéséhez.

 

A: Sok egyéb verzió létezik a letelepedés megszerzéséhez, függően a szakmai tapasztalattól, gyakorlattól, iskolázottságtól, de számunkra ez volt a legelérhetőbb út, ami nekünk 2,5 évet emésztett fel. Ennél rövidebb idő alatt ezt az utat nem is nagyon lehet megjárni.

 

RE: A korábbi bejegyzéseitekből már kiderült, hogy bizony nem volt egyszerű a képességeiteknek megfelelő munkát találni. Hogy álltok most a munkáitokkal?

 

A: 20/3/2. Azaz 20 különböző munkánk volt 3 év alatt kettőnknek összesen. Otthon azért nem volt ilyen erős ez az arány, mindketten menedzsment területen dolgoztunk hosszú évekig. Viszont itt az otthoni tapasztalatainkat nagyjából az ablakba tehettük ki, egyrészt nem sok embert érdekelt a tengerentúlon szerzett gyakorlatunk, másrészt pedig egyébként is szerettünk volna kísérletezgetni, kipróbálni magunkat számos, tapasztalatunktól független területen is. Ezenfelül az itteni megélhetésért, fennmaradásért is sok olyan munkát vállaltunk be, ami akár csak átmenetileg is, de segített továbblépni a következő lehetőség irányába.

Én ugyanakkor tudatosan is ki akartam lépni a lélekdaráló vállalati mókuskerékből. Több évnyi középvezetői pozíció után érdekes volt a vendéglátóiparban is dolgozni jónéhány hónapot, megtapasztalni, hogy a vendéglátás mennyire kemény munka is valójában. Jó néhány mellékpálya után viszont sikerült végre életemben először olyan munkát találnom, amit szívből végzek, kreatív és egyszerűen imádom! Jelenleg a filmiparban dolgozom, a 20th Century Fox sydney-i studiójában, ahol kellékeket és díszleteket építünk filmekhez. Az első film, amiben volt szerencsém részt venni, az Alien jövőre mozikba kerülő új része, a Covenant. Sok kollégám letette a haját, mikor kiderült, hogy soha korábban nem dolgoztam más filmen, elismerem, ez így erős kezdésre sikerült. A munkáról annyit, hogy kőkemény fizikai munka egy erősen férfias világban, igen hosszú munkaórákkal, hajnal 6 órai kezdéssel, sokszor túlórákkal és hétvégi munkákkal. Igen, tudom, hogy ez nem hangzik túl csábítóan, de én mégis szeretem, hisz rengeteget tanulok, a munkámat elismerik, sok pozitív visszajelzést kapok, a kollégák imádni valóak és egy elképesztően látványos, folyamatosan változó, épülő és kreatív rendszer része lehetek, ami nagyon lelkesítő.

 

Z: Eleinte én is csak azt a munkát nem vállaltam el, ami nem került az utamba. Többek között csiszoltam padlót, építettem és bontottam hétvégi piacokat, betonoztam házalapot, költöztettem bútorokat és terjesztettem újságot is. Aztán amikor már kezdtem besokallni a suli mellett fenntartott 3-4 párhuzamos munkától, beadtam a jelentkezésemet egy informatikai céghez ‘mit veszíthetek’ alapon. Óriási szerencsémre azonnal fel is vettek a korábbi tapasztalatomhoz hasonló digitális projektvezetői pozícióba. Ez azért is volt kivételes lehetőség, mert ekkor még diákvízumon voltam, és csak heti maximum 20 órát dolgozhattam, ráadásul a képzésem is változó időpontokban zajlott, így még az órarendemet is egyeztetnem kellett a cégnél töltött munkaóráimmal. Gyakorlatilag ezt a szerencsét annak köszönhettem, hogy a cég vezetőjére jó benyomást keltettem, és úgy döntött, ad nekem egy esélyt. Ez a hozzáállás viszont idekint elég gyakori, Ausztráliában az eddigi tapasztalataink szerint kifejezetten értékelik a lelkesedést, és adott esetben szívesen adnak esélyt a tenni akaró embereknek, jöjjenek akár a világ másik végéről is. Viszont az is igaz, hogy itteni referencia, tapasztalat nélkül azért sokkal nehezebb elindulni, nem mindig könnyű megszerezni az első komoly helyi munkalehetőséget. Viszont amint megvan az első, utána már tényleg csak az adott emberen múlik, hogy hogyan tud továbblépni egyre jobb helyekre, onnantól már tényleg közel azonos szinten lehet megpályázni az állásokat az ausztrálokkal együtt. Ez természetesen csak abban az esetben igaz, ha az angol nyelvet kifejezetten magas szinten beszéli a jelentkező.

Miután majdnem két évet eltöltöttem az első komoly munkahelyemen, a továbblépés viszonylag könnyen ment, 8-10 jelentkezés elteltével a második személyes interjúm után fel is vettek az egyik legelismertebb ausztrál digitális produceri céghez, a Rotor Studios-hoz. Itt szerencsére visszatérhettem korábbi “gyökereimhez”, a 3D animációk, számítógép által generált (CG) videók és tartalmak előállításához, sőt, a szívemhez nagyon is közel álló virtuális valósággal is szoros kapcsolatba kerülhettem. Olyannyira, hogy a cég rám bízta Ausztrália legnagyobb vidámparkjában (Dreamworld) létrehozásra kerülő virtuális valósággal egybekötött hullámvasút projektjének levezénylését, amire mind a mai napig is nagyon büszke vagyok. (http://www.goldcoastbulletin.com.au/lifestyle/mick-doohans-motocoaster-gets-new-virtual-reality-upgrade-to-launch-later-this-year/news-story/9c7146bf2a041ad81f33558a86a8dc88)

 

RE: Sokan keresnek meg Magyarországról kivándorlással, az ausztrál élettel kapcsolatban? Mit szoktatok az érdeklődőknek válaszolni, tanácsolni?

 

Z: Igen, megesik hogy akár 5-10 levelet is kapunk hetente családoktól, pároktól, akik a segítségünket kérik a kijövetelhez. Amennyiben konkrét kérdéseket kapunk, igyekszünk válaszolni 1-2 héten belül, de sokszor olyanokkal fordulnak hozzánk, hogy mondjuk meg nekik a tutit meg a frankót, hogy hogyan jöjjenek ki letelepedni. Az ilyen jellegű emailekre is mindig válaszolunk, de nagyjából annyit tudunk ilyenkor írni, hogy el kell menni bevándorlási ügynökökhöz, akár többhöz is, kifizetni a tanácsadási díjat, és az ott kapott információk alapján továbbgondolni, hogy be mernek-e vállalni egy ilyen kockázatos és kifejezetten drága “kalandot”. Nem szeretnénk és nem is tudjuk mások helyett kikaparni a gesztenyét, elvégezni a kötelező házi feladatot egy ilyen óriási döntéshez. Másrészt pedig ugye mi egy bizonyos utat jártunk be az itteni letelepedéshez, viszont akár több száz egyéb lehetőség is a rendelkezésére állhat a bevándorolni vágyóknak, így az előzetes, minél szélesebb körű információszerzéssel akár milliókat (és éveket) is meg lehet spórolni. Nem szabad, és nem is érdemes ezt a kezdeti lépést kihagyni, valamint aki még arra sem képes, hogy mondjuk 10-20e Ft-ot rászánjon egy ilyen döntés előtt egy letelepedési ügynök tanácsadására, és saját érdekében hiteles forrásból tájékozódjon, annak bizony nagyon nem való Ausztrália…

 

A: Rengeteg bevándorlási ügynökség létezik, érdemes értékelés vagy csupán szimpátia alapján választani egyet és személyesen találkozni velük. Nagyon bonyolult lett a bevándorlás témaköre az elmúlt 10-15 évben és folyamatosan változnak és szigorodnak az elvárások, feltételek. Ezeket a változásokat egyedül lekövetni és átlátni szinte lehetetlen. Ha az egyik nem válik be, menni kell a következőhöz, de ez a tervezésnek egy nagyon fontos és kifizetődő része.

 

RE: Mit emelnétek ki, miket szerettek leginkább Ausztráliában?

 

A: Első helyen a természeti kincseket emelném ki, lenyűgözően változatos ez az ország. Hálás fotótéma, ezért is posztolunk ennyi gyönyörű képet a Facebook oldalunkon. Imádjuk az időjárást, hiszen az év során csak pár nap van amikor nem süt a nap, a tél ugyan hűvös (relatív), de akkor is szikrázóan napos az idő és virágoznak növények.

Nagyon szeretjük az emberek általános pozitív mentalitását, a “no worries” hozzáállást, ami inkább életstílus, mint csak helyzetkezelés. Általánosságban véve nagyon figyelmesek, előzékenyek és kedvesek az emberek.

Továbbá igen motiváló, hogy mindig van lehetőség kipróbálni magunkat akár több területen is. Ami nekem karakteres hozzáállásbeli változást hozott, hogy nem azon aggódom, vajon hogyan lesz a holnap, hanem ma már hiszem, hogy valahogy úgyis lesz és többnyire jól.

 

Z: Én még hozzáadnám a hétköznapi előzékenységet és az egymásra figyelést. Még három év után is minden áldott nap rácsodálkozom, amikor például vezetek és az úton az index kirakása után azonnal beengednek a másik sávba, és nem húzzák rám a kormányt padlógázzal, plusz soha nem dudálnak vagy villognak le, nem hajtanak veszettül, arrogánsan, nyugi van az utakon is. Óriási a kontraszt az itteni és az otthoni közlekedés között, legyen az autózás vagy csak akár sétálás az utcán. Jóval kevesebbszer tapasztaltam itt hétköznapi ego harcot az emberek között, sokszor inkább az történik, hogy még akkor is a másik fél kér elnézést, ha véletlenül én mentem neki, mondjuk a boltban.

Végül talán még a multikulturalitást emelném ki. Gyakorlatilag nem telik el nap, hogy legalább 8-10 különböző országból származó emberrel ne kerülnénk itt kapcsolatba. Érdekes elbeszélgetni egy más országban született emberrel, megismerni, hogy mit gondol ő a világ dolgairól, megérteni, hogy ő hogy viszonyul az élethez, a mindennapokhoz. Ez néha fárasztó vagy adott esetben akár csöppet idegesítő is tud lenni, de az esetek nagy többségében vidám és értékes pillanatokat teremt, valamint mindenképpen gazdagít bennünket kulturálisan és emberileg is.

 

RE: Ezek után adódik a kérdés, hogy van-e bármi, amit hiányoltok odakint?

 

Z: A túrórudit. Na jó, vicceltem, igazából nem is, ennél sokkal, de sokkal fontosabb dolgokat hiányolok itt. Természetesen leginkább a családom otthon maradt részét és az otthoni barátaimat. A tény, hogy 8-10 óra az időeltolódás Magyarország és Ausztrália között elképesztően megnehezíti a rendszeres kapcsolattartást. Tényleg folyamatosan ellentétes állapotban vagyunk az otthoniakkal, itt mi amikor lefekvéshez készülünk, otthon még éppen csak felkeltek az emberek és vice versa. Így a skype beszélgetések nagy részében valamelyik fél már félálomban van, a másik pedig már kezd pörögni. Egy hullámhossznak jóindulattal sem lehetne ezt mondani.

A másik érdekes dolog a magyar nyelvnek a hiánya. Habár nagy szerencsénkre Andival egymással természetesen magyarul tudunk beszélgetni, és viszonylag sok itteni magyar barátunk is van, de tény, hogy a munkahelyi ausztrál angol azért még így is elfáraszt a nap végére. Másrészt pedig magas szintű angol tudás ide vagy oda, azért hiányzik, hogy hasonlóan választékosan tudjam kifejezni magamat a munkatársaimmal és ügyfeleimmel, mint annak idején otthon. Mind a mai napig elég nehéz elfogadnom azt, hogy nem tudok olyan gyorsan és frappánsan reagálni egy-egy poénra, kérdésre, mint ahogy az magyarul sima ügy lenne. Ráadásul ugye ott vannak azok a fantasztikusan fifikás magyar szóviccek, szófordulatok, kifejezések, amik pillanatok alatt jókedvre tudnak deríteni, amik igazán meg tudják dolgozni az agyamat. Na, ezek nagyon hiányoznak, és jelenleg nem is igazán látom, hogy ez nagy mértékben meg tudna változni a későbbiekben, legalábbis az eddigi tapasztalataink ezt mutatják.

Végül talán még az európai kultúrháttér hiányát emelném ki. Megmondom őszintén, nem is gondoltam volna, hogy ennyire tudnak hiányozni a budapesti épületek, a magyar nyelvű színházi előadások, az ausztriai alpesi kirándulások, a berlini mászkálások, a francia borászati látogatások, a milánói dóm megcsodálása, ésatöbbi, ésatöbbi. Meg egyáltalán az a kulturális gazdagság, amit Európa képvisel, ráadásul úgy, hogy 3-4 óra utazással akár több, egymástól jelentősen eltérő országot lehet meglátogatni, a kultúráját magunkba szívni. Habár ahogy Andi is említette, a természet Ausztráliában valami elképesztően gyönyörű, a kultúra sajnos viszonylag egysíkú, utazzon az ember akár több ezer kilométert is.

 

A: Nekem a családom hiányzik a legfájóbban. A barátaim egyre nagyobb része már nem is otthon él, így a különböző csatornákon keresztüli kapcsolattartás szinte természetes, de nehézkes.  Emellett a legtöbb hiányt már Zoli felsorolta. Magyarország az otthonunk, egy más kultúrából jövünk, mások az alapértékeink, más nekünk a magától értetődő, más a vicc, mint az itt élők javának. Sokszor gondolok a csodás épületekre, európai városi sétákra.  Nekem is hiányoznak a hétköznapi spontán és mély értelmű beszélgetések.

  

RE: Milyen tanácsokat tudnátok adni azoknak, akik szintén gondolkoznak azon, hogy Ausztráliába költözzenek?

 

A: Legyenek konkrét terveik és intenzíven fejlesszék az angolukat. Terv arra kell, hogy legyen mitől eltérni, mert a változás borítékolható, elkerülhetetlen, ugyanakkor reális terv nélkül elindulni nem bátorság, hanem felelőtlenség. Rengeteg lehetőség és irány van, ami szuper, viszont többnyire kihívásokkal teli, csonttörős. Angolul kommunikálni viszont alap. Sokan jönnek úgy, hogy “persze, nekem középfokú nyelvvizsgám van”. Nem számít milyen nyelvvizsgáról hozol papírt, a lényeg, hogy folyékonyan beszélni tudni kell. Így is sok idő, mire az ember megérti az ozzi akcentust és a másik oldal is megért bennünket. És ez csak egy a megtanulandó leckék közül.

 

Z: Elsősorban anyagilag érdemes nagyon meggondolni egy ilyen nagy döntést. Sok érdeklődő e-mailből tűnik úgy, hogy nem igazán gondolják végig, hogy kiköltözni Ausztráliába, vagy csak akár szerencsét próbálni, az bizony alaphangon is több millió forintba tud kerülni. Ide nem lehet csak úgy kijönni lazán, mint mondjuk Angliába, hogy felülök a repülőre, megpróbálok munkát szerezni, legfeljebb ha nem sikerült, hazamegyek. Egyrészt a vízum költségek igen magasak (kivéve a sima látogatói vízum, de azzal meg nem lehet legálisan dolgozni), másrészt a vízum megigénylésénél bizonyítani kell, hogy rendelkezik az ember elég pénzzel ahhoz, hogy X hónapot el tudjon Ausztráliában tölteni. Ez utóbbi nem csak formaság, tényleg szükség van arra, hogy legyen az embernek több hónapra elég tartaléka, mert kifejezetten drága Ausztrália, és nagyon gyorsan fogy a pénz még akkor is, ha szigorúan odafigyel az ember a költéseire.

 A másik hasznos tanács az, hogy ha egy mód van rá, érdemes még otthon megfelelni a letelepedési engedély (PR) megszerzéséhez szükséges követelményeknek, hogy ide már azzal tudjon kijönni az ember. Ehhez ugye kell egy olyan végzettség, ami rajta van a hiányszakmák listáján, kell egy erős nyelvvizsga, adott esetben akár pár év munkatapasztalat, és az sem árt, ha 33 év alatti a jelentkező, de mondjuk a 39. évét még nem töltötte be. Mi ugyan nem ezt az utat választottuk, hanem már itt kint szereztem meg a könyvelői végzettséget, ami még mind a mai napig rajta van a hiányszakma listán. Viszont ebből kifolyólag az első két és fél év tényleg embertpróbáló és csonttörő volt, sok medencealj meghasalással, “mi a túrót keresünk mi itt, menjünk haza” kijelentéssel.

Végül pedig külön szólnék a gyerekes családokhoz. Ausztráliába költözni még gyerek nélkül sem leányálom, sokszor kemény próbák elé állítja a párokat az első pár év, de ha még van egy-két gyerek is a képletben, akkor a nehézségi fokozat exponenciálisan nő a “Mission impossible” irányába. Némileg könnyíthet a helyzeten, ha már PR-ral érkezik ki a család, de ebben az esetben is érdemes először előreküldeni aput, hogy rakja össze legalább a mindennapi megélhetéshez szükséges alapokat mielőtt még az egész pereputty is útra kel.

Félreértés ne essék, nem akarok senkit elrettenteni Ausztráliától, de azért az otthoni érdeklődőktől kapott e-mailek alapján úgy látjuk, hogy letelepedési ügynökök egy része (tisztelet a kívételnek) túl rózsaszín képet fest le az itteni lehetőségekről, ami miatt sokan pár embertpróbáló év után csüggedt orral, megtépázott családdal és jópár millióval szegényebben mennek haza sebeket nyalogatni. Emiatt mindenképpen azt javasolnám, hogy mielőtt még bármit eldöntene az ember, érdemes több szakértővel, ügynökkel is beszélni és az összkép alapján levonni a következtetéseket.  

 

RE: Eredetileg két évre terveztétek az ausztrál kalandotokat. Hogyhogy még mindig ott vagytok három év után? Mik a további terveitek?

 

A: Két évig élni valahol már több tapasztalatot ad, mint csak hosszasan látogatóban lenni. Elég idő ahhoz, hogy az ember napi munkája okán belelásson a folyamatokba, helyi szokásokba, átérezze a kultúra másságát és lényegét. Ezért volt a terv eredetileg két év. Amíg jól érezzük itt magunkat és jól működik a dolog, addig szeretnénk maradni. Három év után már sok mindent érzünk természetesnek itt, és ugyanakor rengeteg minden hiányzik otthonról. Továbbra is rendszeresen rácsodálkozunk hétköznapi dolgokra, a fantasztikusakra és a kellemetlenekre egyaránt. Toleranciát és alázatosságot illetően rengeteget tanultunk, ami segít továbblépni a nehézségeken és jót nevetni azon, amin sírni nem is érdemes, így bárhová is fúj bennünket a szél, az újabb értékes élettapasztalat lesz, állunk elébe.

 

Z: Most, hogy sikerült ilyen szépen megszereznünk a letelepedési engedélyt, már mindenképpen megvárnánk az állampolgárság meszerzését is, ami minimum nettó 4 év ittartózkodás után igényelhető meg. Nekünk ez még egy kicsivel több, mint egy év, ami után kettős állampolgárokká válhatunk. Hogy utána mi lesz, na erre most nem nagyon tudnánk mit válaszolni. Ameddig jól érezzük magunkat itt, addig maradunk, ha viszont egyszer csak valamelyikőnknek nagyon hazahúz a szíve, akkor hazamegyünk. Az viszont már biztosnak tűnik, hogy akár itt, akár otthon fogunk élni, mindig hiányozni fog a másik ország. Ezt sokszor nagyon nehéz megélni, néha úgy érezzük, hogy két hazánk van, máskor pedig, hogy egy sincs igazán. Azt gondolom, hogy a hosszú időt külföldön töltő magyarok nagy része pontosan tudja, mit is értünk ezalatt…

 

RE:  Köszünjük a válaszaitokat, további sok sikert kívánunk Nektek az olvasók nevében is! :)

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://azausztralia.blog.hu/api/trackback/id/tr5911942589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Koori 2016.11.12. 22:03:49

"hogy letelepedési ügynökök egy része (tisztelet a kívételnek) túl rózsaszín képet fest le az itteni lehetőségekről"...
Ez mennyire igaz, én is hány embert vigasztaltam mar.....
Amúgy maximális respekt hogy 3 év alatt oda értetek aPRhez!!
(Nekem 7 volt a 457en keresztül...)
Innen mar nehéz lesz bárhova is menni!!
Béke

swfla 2016.11.13. 04:58:43

Abbol nem lesz ugynoki honorarium, ha megmondja kerek perec az igazat. Nyilvan fesuli a mondanivalot, epp csak annyira, hogy a kedves ugyfel feltetlen szukseget erezze, egy segito keznek.

gabuschka 2016.11.13. 11:41:07

Szuperek vagytok!!! (de az a pók...

2016.11.14. 04:12:06

@Koori: A legrosszabb tanacs lehet,hogy magyar bevandorlasi ugynokokhoz forduljatok,kerlek ne!
Kiemelnem Pleskonics Editet es csapatat,na meg Bertok Zoltant soha! Ha meg palyan vannak,ha tenyleg beszel valaki angolul,mar pedig kell ,ha ki akar menni valaki foleg a magas IELTS vizsga pontok miatt,fontos ,hogy tenyleges informaciokat kapjanak,ne azt,hogy:Gyertek nyugodtan,a diak vizum majd megoldja a gondjaitokat.
Australia minden penzeteket elveszi ,(kulonbozo vizumok es beadvanyok utjan) aztan kidob mint egy leragott csontot,de kivanom ,hogy nektek maskepp sikeruljon.
En ugy latom,hogy 457 vizum nelkul,vagy esetleg otthon elintezett PR nelkul bizony,csak bizonytalan a jovo.Bar van akinek sikerul,de 99% -nak sajnos nem.

Genevier (törölt) 2016.11.14. 04:22:00

@Koori: Mar mint felreertes ne essek en teljesen egyet ertek veled.

Genevier (törölt) 2016.11.14. 05:01:51

Ugy gondolom Andi es Zoli beszamoloja hiteles es mindenkinek erdemes elolvasnia mielott elindul,en nem panaszkodhatom ,bar nem jott ossze a letelepedes,elveztem minden percet az ott toltott idomnek,sokat tanultam ,lattam es fizettem erte:) majd mashol kamatoztatom az ott tanult elet tapasztalataimat.Semmikeppen nem Magyar orszagon,nem tudnek ott elni tobbe.....
Le a kalappal az Ausztralok elott.Talan mert olyan kozegbe kerultem ahol ertekeltek ,nyitottak es oszintek.
Nem az o hibajuk az Ausztral bevandorlasi politika.

Genevier (törölt) 2016.11.14. 05:14:50

@gabuschka: A pok a Huntsman ,a legjobb baratod ausztraliaban. Ha van csotany a lakasban ,(es sajnos gyakran van) ez a pok elkapja oket ,de teged nem bant.Jo ha van egy a lakasban......Bar szeret a kocsiban is lakni bizony sok balesetet okoz ha vezetes kozben feltunik.