Akkor ezennel újratervezés. Mivel túl sok időbe telik napról napra leírni a hetek eseményeit, amik aztán általában nagyon hosszúak, így azokat elolvasni sem kis teljesítmény. Mostantól csak az adott hét 4-5 legkiemelkedőbb történéseit / helyszíneit fogjuk bemutatni, a posztok végére pedig néhány érdekes képet fogunk beszúrni ömlesztve. A hatodik héten megtaláltuk Ausztrália (számunkra) legszebb strandját, álltunk a sziklákat ostromló tenger hullámai felett, sétáltunk az óriásfenyők lombkoronái között, Zoli megmászta a Tűzoltók Fáját, meglátogattunk egy halbőrdíszművest és a két óceán találkozásának helyszínét. Nem unatkoztunk. Lássuk ezeket a történéseket bővebben...

Cape Arid – Ausztrália legszebb strandjával (legalábbis számunkra mindenképpen)

Esperance-tól egy köpésre (azaz 200 km-re) nyugatra fekszik a Cape Arid Nemzeti Park, amit szinte kizárólag 4x4-es autóval lehet megközelíteni. Egyébként mára már nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy Ausztráliában ha nincs legalább egy offroad járműved, akkor egyrészt nyugodtan nevezheted magad Nevem Senkinek, másrészt pedig az ország legnagyobb részét soha nem fogod tudni megnézni, mivel egyszerűen nem tudsz oda eljutni. Ez van. Igazából mi is még csak nagyon a szélét karcoljuk Pufival az offroad-osok nagy táborának, de legalább már ott vagyunk a kispadon, és pl. Cape Aridba már viszonylag könnyeden el tudtunk jutni. Azt sejtettük, hogy a távoli nagyvárosok következtében nem lesznek sokan a nemzeti parkban, de hogy szinte teljesen egyedül legyünk mindenhol, azért az meglepetés volt a részünkre is.

Ami ennél is nagyobb meglepetés volt, hogy megtaláltuk Ausztrália legszebb strandját, aminek a nagy néven nevezők a Dolphin cove nevet adták. Delfint ugyan ott pont nem láttunk egyet sem, ellenben előttünk hevert egy gyönyörűen cikkcakkozott, vakítóan hófehér homokos part, a Panton skála szerinti tökéletes türkiz színű tengervízzel. És persze csak mi ketten.

Ezzel a lendülettel megszólaltak a képzeletbeli fanfárok, és letaszításra került a trón első helyéről a korábbi kedvencünk, Mango Brush. Hiába, nehéz dolog Ausztráliában a legszebb strandnak lenni, bármikor megtörténhet a trónfosztás. Még az is lehet, Dolphin cove elsősége tiszavirág életű lesz és az utunk végére már másik strandot fogunk isteníteni, hiszen úgy hallottuk, hogy Queenslandben azért lesznek még erős jelentkezők a pozícióra.

Azért persze Cape Aridban sem fenékig tejfel az élet, az első esténken, mikor egy sétát akartunk tenni a szomszédos kis patakhoz, egy méretre nem túl nagy, ámde annál mérgesebbnek kinéző kígyó állta utunkat, úgyhogy hirtelen meggondoltuk, és visszabújtunk Pufiba filmet nézni. Láttunk már annyi patakot, hogy egy ide vagy oda már nem számít… :)

Szerencsére az állatvilág azért a viccesebb oldalát is bemutatta a parkban. Ahogy haladtunk a parkban, egy emu mama és csibéi futva igyekezett át előttünk az úton. Mi szinte teljesen megálltunk de ők olyannyira pánikban iszkoltak, hogy a mami menekülés közben véletlenül felrúgta az egyik kicsit, aki bukfencezett párat a homokban, majd arcból és nyakból feltolva magát rongyolt tovább utolérni az anyját. Szinte hallottuk a gondolatait: “Köszi anyu, rendi vagy, de legközelebb inkább ne segíts.” Hiába, nem lehet könnyű az emu élet kéz nélkül.

Albany és környéke – Kövek, strandok, köves strandok

Esperance után már nehéz volt számunkra újat mutatni a türkiz és a fehér kombinációjában, pedig azért Albany-nál sem lehetne a partokat lefitymálni. Mivel az időnk is inkább felhős volt, mint napos, így a „futottak még” kategóriát sikerült csak a környéknek megcsípnie, de ez valószínűleg csak az időzítés miatt történt így.

Amiben viszont nagyon odatette magát a város, az a Gap és a Natural Bridge kilátói és látványai voltak. A Gap gyakorlatilag egy ék alakú vájat a sziklafalban, amit az évmilliók alatt a tenger folyamatos ostromlása alakított ki. Alapvetően egy csodálatos látvány, ahogy a hullámok percenként többször is teljes erővel mennek neki a szikláknak, és több tízméteres permetet hagynak maguk után, mindezt egy mély, dübörgő hanghatással kísérve, amit a gyomrodban érzel. Ami viszont még különlegesebbé tette ezt az élményt, az a mérnökök kreativitása és az alvállalkozók lenyűgöző munkája. Ugyanis egy olyan kilátótornyot építettek a több, mint 20 méter magas sziklaképződmény fölé, ami egyrészt tökéletesen beleillik a környezetbe, 27 tonna teherbírású (azaz még akár 4 teljesen felnőtt Afrikai elefántot is elbírna, már amennyiben éppen Albany-ban tennének látogatást, egyszerre), és a segítségével közvetlenül a robajló hullámok fölött élvezheti az élményt az egyszeri turista. Nem láttunk még ehhez hasonló kilátótornyot.

A közvetlenül a Gap mellett elhelyezkedő Natural bridge is hasonlóan érdekes képződmény, gyakorlatilag a tenger szépen kimosta a sziklákat néhány szikla alól, így a végén megmaradt egy kőhíd. Na persze ez is csak ideig óráig lesz ilyen, gyakorlatilag bármikor győzhet a tenger és Albany egy szempillantás alatt elvesztheti egyik nevezetességét. Lesz majd dolguk a turisztikai marketingeseknek, hogy akkor mi is legyen a neve onnantól a helynek. The Ex-bridge? Unnatural bridge? Wanna-be bridge? Bridge-t Johns? Na mindegy, hagyjuk meg ezt a feladatot nekik…

Egyébként a kövek nagyon fontos szerepet játszanak Albany életében. Ott van például a város közepén a Kutyakő, the Dog Rock:

Vagy a várostól nem messze a Elephant rocks és a Greens pool:

Ezekután szerintünk a város simán megrendezhetne egy rock’n roll fesztivált, simán beleillene a városképbe. :)

Valley of the Giants

Hogy ne csak a strandokról (meg kövekről, sok kövekről) legyen szó, a 6. hetünkből kiemelnénk még az Óriások Völgyét. Nem, nem a völgyek óriásiak, hanem a benne levő fák, amelyek különböző fajtájú eukaliptuszok (red tingle, yellow tingle, karri tree). Némelyik akár 70 méter magas, 4-500 éves, és a közöttük kiépített vasszerkezetnek köszönhetően 40 méter magasságban lehet sétálni mellettük. Annyira lenyűgöző élmény ilyen óriásokkal egy helyen lenni, hogy mi kétszer is végig mentünk a sétán, pedig még az eső is esett.

A magaslati séta mellett van egy másik, földi séta is, ahol a kis információs táblákból rengeteg hasznos dolgot lehet megtudni. Például azt, hogy a fák jellegzetes göcsörtjei úgy keletkeznek, hogy valami baktérium vagy gomba megtámadja a fát, válaszul a fa pedig az adott támadási gócpontot szépen elkezdi körbenőni, és voilá, pár év, és kész is a naaaagy göcsört! :)

Ebben az erdőben egyébként még óriási odukkal rendelkező fákat is meg lehetett tekinteni, sőt, be lehetett mászni azokba. Némelyik akár 25 méter átmérőjű volt, de sajnos a legnagyobb, amibe még egy autóval is be lehetett állni, az már vagy 30 éve kidőlt.

Mindenesetre óriási felüdülés volt a sok tenger-tenger-tenger után újra zöldben lenni, fák között. Nálunk rendszeresen felmerülő kérdés, hogy erdő vagy tenger mellett élnénk-e inkább. A válasz pedig: erdőben, ahonnan rálátni a tengerre. :) Hát így vagyunk mi ezzel…

Pemberton, Gloucester tree – tűz van, Babám!

Pemberton egy rendkívül aranyos kis erdei város, ahol megnéztük az 1947-ben létrehozott erdőtűz figyelő állomást, ami egy 51 méteres karri fa (figyelem, nem a karácsonyfa becézése, hanem ez a fajtája) tetején kialakított figyelőpont. Mivel ez a fa a környék fölé magasodik, gyönyörűen észre lehet venni róla, ha valahol erdőtűz indult el, és lehetett izzítani a tűzoltókat. Anno a fa tetejére fel, vagy lemászni, kb. 3 órába telt, a többi részét a napnak (már ami maradt) meg egyhelyben hesszelve töltötte a felfigyelő. Nem mondhatnánk izgalmas munkának. Ma már persze „sokkal” könnyebb feljutni a fára egy direkt erre a célra kialakított speciális „létrán”. Ez konkrétan azt jelenti, hogy spirális alakban acél rudak vannak a fába szúra, amin szépen egyesével lehet fel és lefele mászni.  Úgy a 30-40. fok táján kezd erősen izzadni az ember keze, lefele már nem nagyon nézelődsz, csak arra koncentrálsz, hogy jobb kéz, bal láb, bal kéz, jobb láb. Nem mondhatnánk éppen laza ujjgyakorlatnak, pedig ugye ez már az update verzió a régi háromórás feljutáshoz képest.

Pembertonban még ért minket egy érdekes meglepetés is. Az egyik utcatáblán meglátottunk egy “Kovacsy Gallery“ feliratot, ami elég nyilvánvalóan magyar származásra utal. Kíváncsiságból odaautóztunk és egy fantasztikus hangulatú kis galériába jutottunk, ahol a valóban magyar felmenőkkel rendelkező Peter Kovácsy üvegművésszel csevegtünk pár órát. Ő már nem beszélt egy szót sem magyarul, mivel ő már Ausztráliában született és sosem volt még Magyarországon. A művei világszinten elismertek, és a művészetében eljutott oda, hogy már nyugodtan mondhat nemet egy neki nem tetsző munkafelkérésre.

Mermaid Leather, Esperance – avagy mit szólnál egy cápabőr bukszához vagy egy rájabőr övhöz?

Esperance városa nagyon támogatja a helyi vállalkozásokat. Az egyik legkülönlegesebb ilyen cég ráadásul a világon is szinte egyedülálló dolgokat készít: különböző halak bőréből készít bőrárukat. Az egyik tulajdonossal volt lehetőségünk kicsit beszélgetni, aki be is mutatta a halbőr előkészítésének folyamatait. Természetesen nem minden hal bőre alkalmas arra, hogy abból különböző portékák készüljenek, de például a cápabőrből készült termékek a marhabőrnél többszörös szakítószilárdsággal rendelkeznek a megfelelő előkészítési munkálatok után. A cég már több, mint 20 éve készíti a nagy divatcégeket is megjárt bőráruit, de mind a mai napig megmaradt egy pár munkatársból álló kisvállalkozásnak.

Leeuwin világítótorony

Nyugat Ausztrália délnyugati csücskében található az igazán különleges Leeuwin világítótorony. Az érdekessége a helynek, hogy itt két óceán találkozik, a Déli és az Indiai. Konkrétan látható, ahogy a két óceán hullámai megállás nélkül csapnak össze egymással. Többek között ezek miatt a kiszámíthatatlan áramlatok miatt is kellett egy világítótornyot építeni, mivel nem egy hajó került bajba már a sekély parszakaszon.

Amellett, hogy gyönyörű az egész környék, és lenyűgöző a két óceán találkozása, itt találtuk meg a leghatékonyabb módját a hülye turisták kordában tartásának, hogy ne mászkáljanak össze-vissza egy adott területen. Íme:

Hát nem hatékony? Egy ilyen tábla után ember legyen a talpán, aki le mer térni a kijelölt sétaösvényekről. Ügyes, nagggggyon ügyes!

Nagyjából ezek voltak a hét kiemelkedő eseményei. Persze még azért tudnánk miről írni, de szavak helyett inkább jöjjön pár érdekesebb kép, csak úgy ömlesztve...

Folyt. Köv.

Szeretettel,

Andi és Zoli