AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

A félénk krokodilok vidéke - Windjana Gorge és környéke (Nagy Ausztrál Körút, 10. hét, 06.02-08)

2017. július 20. 05:10 - AtoZ

A 17 hetesre tervezett ausztrál körutunk 10. hetén meglátogattuk Nyugat Ausztrália egyik leglazább városát, Broome-ot, két varázslatos nemzeti parkot (Windjana Gorge és Geikie Gorge), ahol végre édesvízi krokodilokat is láthattunk természetes közegükben, valamint ámulatba ejtettek minket az őshonos Boab fák (közismertebb nevükön a majomkenyérfák egyik faja - Adansonia gregorii). Lássuk!


dscn9529.JPG

Broome, észak Nyugat Ausztrália gyöngyszeme

Amint az az előző heti beszámolóból kiderült, a Karijini Nemzeti Park az utunk legszebb természeti látványossága volt, és még sokáig a hatása alatt maradtunk. Ellenben az iszonyúan poros, vörös homokos környezettől már kezdtünk besokallni, és az étel/italkészleteinket is eléggé lemerítettük. Úgyhogy nem volt mese, a 950 km-re fekvő Broome-ba minél hamarabb el szerettünk volna érni. A 2 napi autózás nem volt zökkenőmentes, ugyanis az út első fele az egyik legdurvább kamionos útvonal, ahol folyamatosan özönlenek a nem ritkán 60 méter hosszú „road train”-ek (azaz többvontatós kamionok), szállítják a vasércet a tengerpartra.

dscn9379.JPG

dscn9381.JPG

Ezek a monstrumok pedig nem szórakoznak sokat, mennek, ahogy a csövön kifér, ha kell, simán belefognak egy előzésbe. És ha Te akarod megelőzni valamelyiket, akkor akár 2 km-t is haladhattok előre, amíg sikeresen befejezed az előzést. Ha ezalatt a 2 km alatt meglátsz egy szemből jövő járművet, nyilván Neked kell fékezned, és visszavonulót fújnod, a road train nem fog… Nem egy kellemes érzés ezekkel egy úton lenni.

Azért voltak kellemes részek is az úton, varázslatos tájak, vicces road house-ok (benzinkutak) az egyik legszebb naplemente pedig az Eighty Mile beach-en ért minket, a képek magukért beszélnek…

Broome pedig az egyébként eléggé kietlen környék igazi óázisa, a 15 000 lakosával kisvárosi, laza, nyugodt hangulatú helység. Annak idején a kegyetlen és nem ritkán halálos áldozatokat követelő gyöngyhalászat központja volt, mára leginkább már a turizmus vált a fő bevételi forrásává. Ez főként a kellemes, egész évben meleg hőmérsékletének és gyönyörű tengerpartjainak köszönhető. Az egész ország egyik leghíresebb naplementéjét ott, a Cabel Beach-en lehet megnézni, amire szinte minden este ezrek kíváncsiak. A menőbbek (pontosabban gazdagabbak) akár teveháton „tevegelés” közben is nézhetik, amint a nap eltűnik a tengerben. Nem kicsit laza.

Broome még híres a kis helyi piacairól is, ahol a város művészei között néhány ottragadt hippi lelkületű hátizsákos turista árulja portékáit, de akár a környék vadállataival is közelebbi kapcsolatba lehet kerülni.

Ezen felül Broombe-ban volt lehetőségünk egy kicsit megpihenni egy nagyon kedves magyar párocska jóvoltából (Köszönjük Melinda és Laci!) és végre sikerült „beérnünk” a másik, szintén magyar párt (Péter és Szandra), akik már 2016 szeptembere óta járják Ausztráliát. Jó volt megosztani egymással tapasztalatainkat, élményeinket (Péter és Szandra videóblogját itt érhetitek el az útjukról: https://www.youtube.com/channel/UCfvEIW2lDqCSziURKujx_kQ)

 

Windjana Gorge – a krokodilok földje

Windjana Gorge-ba a híres Gibb River úton lehet eljutni. Ez az út egy 600 km-es földút, amit a 20. század végéig szinte csak a marhatenyésztők használtak a marhák szállítására. Mostanra a turizmus egyik fontos útszakaszává vált, mert ezen keresztül olyan csodálatos helyekre lehet eljutni, mint a Mitchell Falls, Manning Gorge és a Windjana Gorge. A probléma ott kezdődik, hogy egyrészt nagyon rossz minőségű a földút, sokszor csak 1 sávos, így le kell egymás elől húzódni, ha jön szembe egy másik autó. A nagyobb gond pedig, hogy a 600 km alatt rengeteg folyóátfolyás van az úton, amik az esős évszakban (november és március között) annyira kiöntenek, hogy lehetetlenné teszik az átkeléseket azokon. Ez egyrészt a helyieket elzárja a külvilágtól, másrészt a turizmusnak is eléggé keresztbe tesz, hiszen kiszámíthatatlan, hogy mikor lehet újra megnyitni az utat a forgalom részére. Mivel mi már a száraz évszakban voltunk a Gibb River úton, így a folyótáfolyásoktól elvileg már nem kellett tartani. Elvileg. Gyakorlatilag pedig… Na, de erről majd egy kicsit később.

 

Mindenesetre mi szépen elindultunk a Gibb River úton, hogy na, akkor ezt végigtoljuk. Aztán úgy 100 km lélekölő zötykölődés és vörös pornyelés után úgy döntöttünk, hogy inkább ezt most nem folytatnánk még 500 km-en keresztül, és inkább visszatérnénk az elkerülő betonútra. Pufi sajnos azért nem egy ideális jármű az ennyire rázós és poros utakra, mivel egyrészt elég feszes a futóműve, másrészt a rossz szigetelésének köszönhetően a por folyamatosan ömlik be az autóba. Úgyhogy inkább majd máskor visszatérünk egy újabb, profibb 4x4-es terepjáróval végigcsinálni a Gibb River utat. Ellenben szerencsére a Windjana Gorge-hoz is pont az elkerülő betonút felé lehetett eljutni, úgyhogy ideális döntésnek tűnt ez akkor.

dscn9630.JPG

dscn9638.JPG

Windjana Gorge egy csodaszép szurdok, ami az esős időszakban szintén megközelíthetetlen a folyó felduzzadása miatt, ilyenkor a száraz időszakban viszont remek helyszín egy kis kirándulásra. Az élményt pedig még felejthetetlenebbé teszik a környéken honos édesvízi krokodilok. És akkor témánál is vagyunk, a híresen hírhedt vérengző krokodilok, ugye. Nos, számunkra csak ezen az úton derült fény arra a tényre, hogy Ausztráliában két fajta krokodil található: az édesvízi és a sósvízi krokodilok. Az előbbi bár akár 3-4 méteresre is megnőhet, az emberre szinte ártalmatlan, nem tekinti azt tápláléknak, és ha csak lehetősége van, inkább elmenekül előle. Természetesen azért voltak már kellemetlen balesetek az emberek és az édesvízi krokodilok között, de leginkább csak apróbb sérülések formájában. Ellenben a nagytesó, a szintén Ausztrália északi részén honos sósvízi krokodilok már simán megtámadják az óvatlan embert és akár el is fogyasztják adott esetben. Szinte minden évben van egy két német/amerikai/egyéb turista, aki nem veszi figyelembe a veszélyre figyelmeztető táblákat, és megmártózik a kellemesen hűvösnek tűnő folyóban, tóban. Aztán nem jön ki többet. Egyébként mindkét krokodil neve kicsit megtévesztő, mivel a sósvíziek is előfordulhatnak édesvízben, és az édesvíziek is sósvízben. Ahol viszont vannak sósvíziek, ott ritkán vannak édesvíziek, érthető okokból… Hiába, a krokodil krokodilnak farkasa… :)

Szerencsére Windjana Gorge-nál csak édesvízi krokodilok voltak, de azért kellett egy kis idő, amíg megemésztettük a gondolatot, hogy ezek a félelmetesnek tűnő fenevadak igazából emberre ártalmatlanok és kifejezetten félénkek. Még akkor is, ha ezeket a képeket nézegetve ezt nehéz elhinni:

Szóval elképesztő élmény volt az őskorból ittmaradt hüllők körül mászkálni, bár fél szemünk azért mindig rajtuk volt. És hát volt mit nézni rajtuk kívül is a szurdokban, szerencsére ismét pont naplemente előtt sikerült odaérnünk, és ezt már tapasztalatból tudjuk, hogy ilyenkor a legfantasztikusabbak a sziklák, a fák, az egész környezet szinei.

Most pedig egy kis bulvár sztori. Korábban említettük, hogy ebben az időszakban már nem kellett a Gibb River úton tartani a folyóátfolyásoktól. Mi viszont ugye úgy döntöttünk, hogy nem csináljuk végig a 600 km-t, hanem inkább egy keresztúton átcsapatunk az elkerülő jó minőségű betonútra. Ez kb. még 100 km földutas zötykölődést jelentett varázslatos tájakon keresztül.

Minden szépen és jól ment, amikor is az egyik kanyar után szembetaláltuk magunkat ezzel a kis akadállyal:

dscn9856.JPG

Hoppá. Szóval a Gibb River út végig szárazon átjárható, ellenben ez az átcsapatós része nem teljesen. Ez roppan kellemetlen meglepetés volt számunkra, mivel Pufinak nincs sem snorkelje (hogy a motor tudjon levegő kapni a vízátkelés közben is), sem egyéb komolyabb vízátkeléshez megfelelő berendezései, szigetelése. Úgyhogy az eldöntendő kérdés a következő volt:

A) megfordulunk, visszazötykölődünk olyan 200 km-t földúton, majd rátérünk a betonútra és haladunk még 200 km-t, hogy eljussunk oda, ahova a vízen átkelés után jutnánk (kb. egy teljes napunk menne erre rá).

B) Mindannyian (leginkább Pufi) veszünk egy nagy levegőt, és megpróbálunk átkelni a vízen.

Nem volt könnyű a döntés, lamentáltunk vagy fél órát rajta, közben néztük a nagy ritkán arra haladó autókat, hogy meddig is ér a víz az átfolyás közepén. És minden egyes autónál megállapítottuk, hogy bizony baromi mély, legalább 80-100 centi a legmélyebb pontja, ráadásul elég széles is az átfolyás, kb. 15-20 másodpercig kellene folyamatosan haladni benne.

A visszafordulást és egy teljes nap elvesztését ellenben a hátunk közepére kívántuk, úgyhogy maradt a nagy levegő vétele, gopro felszerelése a kocsira, mondván „legalább emlékünk legyen arról, hogyan ragadtunk bele a vízbe, haha” (nem is olyan vicces). És akkor, tessék, csapó, indul:

Kocsi 4x4-ben, alacsony fokozatban, nem túl gyorsan, nem túl lassan nekiindulás, szépen haladás, egyre mélyebbre süllyedés, és csak előre, előre, gyerünk, meg tudjuk csinálni, húdemélybazzeee, hajrá Pufi, már a felén túl vagyunk, meg lesz ez, ez az, óbazzz, kezd köhögni a motor, ajjjjaj, ez nem jó, már nincs sok hátra, úúúúú, egyrejobban köhécsel, ez mindjárt le fog állni, neeee, még egy kicsit, még, még, még 1 méter, leááááááááááll a motooooooor, bakkkeeeeeeer, a kocsi eleje már kint van, PUFFFF, a motor leállt, félig még a vízben vagyunk, újraindít, csak köhécsel, de nem megyünk előre, lefuladtbakker, újra újraindít, megint, és megint, majdnem elkapta a gázt, de mégse, gyerünk, ne hagyj cserben Pufiiiiiiii, apicsába, hát lehet, hogy ez a napunk máshogy alakul, mint azt gondoltuk, nem adjuk fel, újraindít, uhh, majdnem elindultunk, de megint leállt, áááááááááá, neeeeeeee, újraindít megint, ELKAPTAAAAAAA, gyerünk, ki a vízből, juhééééé, nagyon köhög a motor, max két henger működhet, reméljük csak a gyertya lett vizes, menjünk, menjünk, nem állunk meg, nagyon szenved a motor, de akkor sem állunk meg, megyünk, amíg bírjaaaaaa…

 

Szóval így. Majdnem bentragadtunk a vízben. Ha az 1 méterrel szélesebb, akkor már egészen biztosan ki kellett volna húzni minket valakinek. Így viszont 200-as vérnyomással, remegve, izzadva drukkoltunk, hogy minél tovább tudjunk haladni, ne adj isten akár még egy szervizig is el tudjunk jutni (aha, 150 km-re), mielőtt kileheli lelkét Pufi. Úgyhogy csak mentünk, mentünk, a motor nagyon kivolt, két hengerrel alig bírta húzni a kocsit. Pár 10 km, aztán megjött a harmadik henger is. Aztán nagy nehezen a 4. is, és már-már elhittük, hogy lehet, hogy ezt a kalandot megúsztuk, nem kell dollárezreket arra költenünk, hogy kicseréljünk ezt-azt a motorban. Egyedül a kipufogó maradt morcosabb hangú, Pufi berekedt a hideg víztől, totál megértettük… :) Mindenesetre innentől fogva úgy féltünk a vízátfolyásoktól, mint a tűztől. Egészen addig, amíg… na, de erről majd a következő hét beszámolójában ejtünk szót…

 

Geikie Gorge

A kis vizes kalandunk után sikeresen eljutottunk Kimberley régió másik gyönyszeméhez, amit immár kényelmes betonúton lehet megközelíteni, a Geikie szurdokhoz. A szurdokot a Fitzroy folyó alakította ki évmilliók alatt, és mind a mai napig óriási kilengése van a száraz és az esős évszakokban: amint megjön a monszun, pillanatok alatt akár 16 méterrel is megnőhet a folyó mélysége!!

Szerencsére újra csak naplementekor érkeztünk meg a helyszínre, így a színek egyszerűen tökéletesek voltak a fotózáshoz. Téma pedig volt bőven: a már-már valószerűtlenül narancs színű mészkőfalak, a szivárványszínű méhészmadarak, a kakadurajok, a folyóból kikandikáló édesvízi krokik, ésatöbbi, ésatöbbi.

Itt sikerült kicsit megnyugodnunk, és újra elhinnünk, hogy nagyobb gond nélkül tudjuk folytatni utunkat Pufival…

 

Az ausztrál majomkenyérfa - boab tree

Egyszerűen imádjuk a csodaszép fákat, erdőket. Már az eddigi utunk alatt is rengeteg különleges teremtéssel találkoztunk (pl. a Valley of the Giants-ban), de még mindig simán nyomunk egy satuféket, ha meglátunk egy óriást, vagy egy szépséges példányt.

És akkor gyanútlanul megérkeztünk Kimberley-be, a boab fák hazájába. Ez egyfajta majomkenyérfa, aminek más alfajai leginkább Madagaszkár szigetére és Afrikára jellemzőek. Első látásra szerelem volt.

dscn9576.JPG

Hát nem elképesztő? Egyrészt óriásiak. Másrészt meg hogy néz már ki ez a nagy üvegformájú törzs? Teljesen szürreális és imádnivaló. Mintha saját maga karikatúrája lenne. Volt olyan része az utunknak, hogy viccen kívül 200 méterenként álltunk meg megcsodálni az újabb és újabb példányokat.

Az egyik leghíresebb boab fa Derby mellett található, és börtön boab fa a neve. Ugyanis az 1500 éves boab fa oduját állítólag az 1890-es években a rendőrök zárkaként használták a bűnelkövető helyiek bezárására. Habár ezt nem sok tény támasztja alá, mára már turistalátványossággá vált a faóriás, amelynek az odujában ma már nem börtöntöltelékek, hanem csak kígyók és rovarok lelnek békességet.

Mindenesetre a boab fák a Kimberley régió ikonikus jelképeivé váltak, nem is véletlenül.

Folyt. Köv.

Szeretettel,

Andi és Zoli

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://azausztralia.blog.hu/api/trackback/id/tr8512675693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szgabi29 2017.08.04. 01:15:51

Sziasztok! Imádom a blogotokat! Fantasztikus stílusban írtok mindketten, és a rengeteg képnek köszönhetően, olyan mintha én is részt vennék a Nagy Körúton! Köszönöm Nektek! Egy javaslatom volna, ami Nektek persze plusz munka, de én mégis nagyon szívesen látnám: minden heti bejegyzéshez egy plusz képet feltenni, amin egy térképen látszik az adott hét útvonala, vagy csillaggal megjelölve a meglátogatott helyek. Én sajnos (egyelőre) Németországban élek, csak egyszer jártam Sydneyben, rövid időre, és néha nagyon nem tudom hova tenni a helyeket, pedig nagyon érdekel...mindig megguglizom, mi hol van, de így átláthatóbb volna, hátha mást is érdekel. :) Remek túra volt, pihenjétek ki magatokat, megérdemlitek! :)

AtoZ 2017.08.07. 22:16:02

@szgabi29: Köszi a bíztatást! Igen, jogos a felvetésed, a google maps szépen megjegyzi a teljes utat, csak még nem találtuk meg hogyan lehet több napnyi utat is megmutattatni vele a térképen. Valamit kitalálunk... :)