AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

A vízesések mekkája - Litchfield és Kakadu, Északi Terület (Nagy Ausztrál Körút, 12. hét, 06.16-22)

2017. augusztus 01. 22:44 - AtoZ

Az Északi Terület (Northern Territory) Ausztrália harmadik legnagyobb állama. Területe 1.35 millió km2, lakossága viszont elenyésző, csupán 250 000 fő. Ez 0.18 embert jelent négyzetkilométerekén, összehasonlításképpen Magyarországon ez az adat 105.3 / km2, úgyhogy ebből azért érezhető, hogy szinte az egész állam pang az ürességtől. Utazásunk 12. hetében felfedeztük az állam fővárosát, a 140 000 fős Darwint, a környező két híres nemzeti parkot (Litchfield és Kakadu), valamint megmártóztunk Mataranka kisvárosának gyönyörű pálmafás termálvizes fürdőjében. Ééééés, tessék!

20170621_165336.jpg

Darwin, a többször újjáépített főváros

Darwin az Északi Terület fővárosa. Területe 3400 km2 és ahogy fentebb is írtuk összvissz 140 000-en lakják, ezzel pedig a legkevésbé lakott állami főváros Ausztráliában. Trópusi éghajlata egy száraz és egy nedves évszakból áll, ellenben mindkettőben meleg van. Elképesztően meleg. Gyakorlatilag folyamatosan folyt a hátunk közepén az izzadtság, reggel, délben, este. Nem kicsit volt sok. Úgyhogy rögtön leszögeznénk, hogy aki azon gondolkozik, hogy Darwinban telepedjen le, az üljön be egy gőzfürdőbe, és töltsön ott pár órát, majd ezután döntse el, hogy bírná-e ezt az esős évszakban fél évig. Ha igen, akkor jöhet egy jól bedurrantott száraz finn szauna, ami pedig kicsit közelebb hoz a száraz évszakban tapasztaltakhoz. Az egész utunk során egyedül Darwinban volt olyan esténk, hogy Pufiban szinte egy szemernyit sem tudtunk aludni a hőségtől. Nem örültünk neki, pedig itt ugye éppen „tél” van…

Darwinról megérkezésünkig nem sokat tudtunk, őszintén szólva kicsit tartottunk is a hely "vadságától". Aztán mikor közeledtünk a város felé a 2x2 sávos, kiváló minőségű autóúton, az út mentén pedig kifejezetten modern épületek fogadtak minket, kezdtünk kissé megnyugodni, hogy nem a világ végére értünk el. A belváros egészen kellemes méretű, gyalogosan könnyűszerrel bejárható, a néhány új építésű, nem túl nagy toronyház is még barátságosan meredezik az égnek, nincs az embernek nyomasztó érzése köztük járva. Mivel a város közvetlenül a tengerparton fekszik, számos kellemes, pálmafás strand is rendelkezésre áll, azonban a tengerbe általában csak térdig merészkednek be az emberek. Nem, nem a cápák miatt. Azoktól nem nagyon kell félni, hiszen általában megeszik őket a krokodilok… :) Na jó, ez vicc volt, de igazából nem is annyira, ugyanis például Darwin kikötőjének vizéből rendszeresen szednek ki sósvízi krokikat a helyi erők. És ha épp nem egy óriási krokodilnak támadna kedve falatozni egyet a fürdőzőből, akkor ott lehetnek még a rendkívül veszélyes kockamedúzák vagy a végzetes csípésű kékgyűrűs polipok is. Na, akar még valaki fürdőzni egyet Darwin strandjain? Gondoltuk. Pedig azért nem csúnyák azok a strandok… :)

Ettől függetlenül nem kell aggódni a vizek szerelmeseinek, a belvárosban van egy mesterséges hullámfürdő, a környező nemzeti parkokban meg számos édesvízi tó áll a fürdőzők rendelkezésére. Ez utóbbiakban pedig viszonylag ritkán fordulnak elő sósvízi krokodilok, muhahahahaaa… :)

dscn1142.JPG

Mivel már nagyon éheztünk egy kis kultúrára (no meg alig bírtuk elviselni a kinti hőséget), meglátogattuk az Északi Terület Múzeumát és Művészeti Galériáját. Ott többek között találkozhattunk egy kitömött sósvízi krokodillal, aminek viccesen a „kedves” (Sweetheart) nevet adták, és megtudtunk pár nagyon érdekes információt a város hányatott történetéről is.

dscn1045.JPG

dscn1041.JPG

Kiderült, hogy a város modernségének elég szomorú oka van: a ciklonok. Az elmúlt másfél évszázadban 3 ciklon is szinte a földdel tette egyenlővé a várost, az utolsó Tracy volt 1974 karácsony éjjelén. Mikor máskor, ha nem a "csendes éj" éneklése közepette... Ezeknek a pusztító ciklonoknak „köszönhetően” néz ki Darwin úgy, mint egy friss, újonnan épített város. Hiszen pontosan ez történt, '75-ben a ciklon után újra kellett építeni majdnem az egészet, még a lakosok nagy részét is hosszú időre ki kellett telepíteni a környékről, hogy az újjáépítéshez egyáltalán hozzá tudjanak fogni.

dscn1049.JPG

Mindenesetre kellemes meglepetés volt Darwin, habár odaköltözni azért nem szívesen költöznénk, de ez leginkább a folyamatos hőségnek köszönhető…

 

Litchfield nemzeti park, vízesés vízesés hátán

Már kezdjük megszokni, hogy az ausztrál körutunk alatt valamiből mindig nagyon sok van. Ott volt Nyugat Ausztrália déli része, ahol szebbnél szebb strandok vártak minket, hogy a végén már szinte türkiz tengert hánytunk. Aztán jött Karijini és környéke a számolatlan szurdokaival. Itt Darwin körül pedig a vízesésekből lett már kissé elegünk pár nap után. Oké, oké, nem sajnáltatjuk magunkat, nem volt ez azért olyan szörnyű, vettünk pár nagy levegőt, és megnéztük (majdnem) az összeset. Hősök vagyunk, ugye? :)

A vízesés-spottingot a Litchfield nemzeti parkban kezdtük, ami Darwintól csupán 2 óra autózásra található. Ez a közelség számunkra inkább hátránnyá vált, mivel sajnos pont hétvégére értünk a parkba, ami azt is jelentette, hogy a városból ellepték a parkot az emberek. És ezeknek a látogatóknak egy része nem a kedves, természetkedvelő, nézelődő típus, hanem a fiatal, sörrelakézben, kiafaszagyerek, üvöltetemazenéthakellhanem fajta volt. Így bár a vízesések és az általuk táplált édesvízi tavak tényleg gyönyörűen voltak, a tömeg és a zaj miatt egy-egy rövid fürdőzés után hamar tovább álltunk mindegyiktől.

A másik kiemelt érdekessége a parknak a mágneses termeszek 2-3 méteres termeszvárai voltak. Sokáig a természettudósok sem igazán tudták megérteni, hogy hogyan és miért építik ezek a termeszek a váraikat mindig észak-déli tájolással. Aztán némi kísérletezgetés után kiderítették, hogy egyrészt ez a termeszfajta érzi a mágneses pólusokat (innen a mágneses termesz név), másrészt azért építik így a monolitokat, hogy mindig legyen egy oldala termeszvárnak, amit nem süt meg a nap. Ugyanis ezek a termeszek csak 30 fok hőmérséklet alatt szeretnek tenni-venni, viszont ezen a környéken akár 40 fok fölé is mehet a hőmérő higanyszála, de a tájolásnak köszönhetően az egyik oldal mindig 30 fok alatt marad. Zseniális. Ja, és a 2-3 méteres magasságra pedig azért van szükség, mivel az esős évszakban nem ritkák az áradások, amiket csak így, ilyen magas várakban tudnak túlélni. Jól nyomják ezek az apró jószágok, életösztönből jeles.

Kakadu National Park, vízesés ország 2.0

A Szlovénia méretű Kakadu nemzeti parki látogatásunkat már nagyon vártuk, rengeteg gyönyörű fotót és videót láttunk már róla, így azt reméltük, hogy Karijini után újabb hihetetlenül csodálatos élményekben lesz részünk. És akkor rögtön le is szögeznénk: kicsit csalódtunk, természetesen pusztán a magas elvárásaink miatt. Ugyanis kiderült, hogy a fantasztikus, bujazöld, dús erdőkkel, iszonyatosan zubogó vízesésekkel tarkított fotók kivétel nélkül a vizes évszakban készültek, amikor a park nagy része víz alatt van, és nehezen megközelíthető. Mi viszont a száraz évszak kellős közepén jártunk a parkban, így a környék szinte teljesen ki volt száradva, a fák kókadoztak, mindenhol biztonsági avarégetést végeztek, hogy egy nagyobb tűz ne tarolja le a fél államot. És persze a vízesések sem azt a képet mutatták, mint amire mi a képek alapján számítottunk. Erről beszélünk:

dscn1190.JPG

Na jó, egyrészt mi nem végeztünk elég alapos kutatómunkát, másrészt pedig azért akadt pár kiemelkedően csodálatos vízesés a parkban még így is. Az egyik kedvencünk a Jim Jim volt, aminek a parkolójába ismételten csak 4x4-es autóval lehetett eljutni, onnan pedig sééééta! A túraútvonal olyan, mintha az óriások kavicsjátszóterén kellene átverekednie magát az embernek, ahol játék után nem pakolták el maguk után a kavicsokat. Szóval nem túl könnyű, igazából útvonal sincs igazán, mindenki arra megy, amerre boldogul. Többször kellett visszavonulót fújnunk, miután egy jónak tűnő pár méteres haladás után megkerülhetetlen nagyságú sziklákba ütköztünk. A küzdelem végén azért egy újabb nem ronda tó és vízesés fogadott minket.

Esős évszakban egy icipicit nagyobb a vízfolyás, olyannyira, hogy általában megközelíthetetlen a hely. Nagy kár.

A másik, kisebb vízesés talán még jobban tetszett, mivel az egy napsütötte, kellemesen hűvös (Andi ismét máshogy fogalmazna valószínűleg a hőmérsékletéről…) tóban végződött, ahol úszni is lehetett. Már ha bevállaltad azt a veszélyt, hogy az elvileg a környékről eltávolított sósvízi krokodilok közül egy sem talált vissza a tóba:

dscn1518.JPG 

Nos, kisebb belső harcok után (hú, de meleg van - be kéne menni - de mi van, ha maradt itt sósvízi kroki - de nagyon meleg van – tényleg be kéne menni – stb, stb.) én úgy döntöttem, hogy elúszok a távoli vízesés aljáig. Hogy növeljem a túlélési sanszomat, azért megvártam, amíg néhány másik friss krokodileledel (azaz ember) is nekiinduljon az úszásnak, nehogy már csak én legyek az egyetlen golyó az oroszrulett pisztolyában.

A tény, hogy most ezeket a sorokat gépelem azt mutatja, hogy a krokodileltávolítók jó munkát végeztek, és nem találkoztunk egyetlen sóskával sem (mi már csak így becézzük a sósvízi krokikat). Érdekességképpen ilyen csapdákat tesznek ki a parkőrök a környékeken, amikbe valamilyen állati tetemet helyeznek, hogy belecsalogassák a krokodilt:

dscn1349.JPG

A legszebb természeti csoda viszont a parkban tett utunk legvégére tartogatta magát a Gunlom vízesés képében. Igazából itt nem is a vízesés volt igazán különleges, annál már sok szebbet láttunk az utunk alatt. Amiben viszont a Gunlom igazán egyedülálló, az a vízesés tetején található természetes „infinity pool”. Na ilyet még sehol a világon nem tapasztaltunk:

Már ezért az egy látványosságért megérte eljönnünk az egyébként igen borsos áru Kakadu Nemzeti Parkba!

 

Mataranka, az fáradt utazók mekkája

Kakadu után nekiindultunk az 1800 km-es utunknak az ország közepe felé, aminek a híres vörös szikla, az Uluru volt a célja. A melegnek és a pörgős heteinknek köszönhetően kezdtük egyre kevésbé bírni a gyűrődést és a kilométereket, úgyhogy mindenképpen meg akartunk állni a Kakadutól pár száz km-re levő természetes forrásvíz medencénél, Matarankánál. Sejtettük, hogy a pálmafákkal körbevett 32 fokos medence kellemes lesz, de a látvány, ami fogadott, még így is meglepett minket.

dscn1818.JPG

Rövid tanakodás után meghoztuk a nem túl nehéz döntést: tök mindegy, hogy mennyire kell sietnünk, itt megállunk egy éjszakára, elég volt a rohanásból. A hely egyébként nagyon érdekes, mivel maga a termálfürdő egy nemzeti park területén fekszik, viszont a Mataranka kemping (homestead) a közvetlen szomszédja, így a medencéhez csak a kempingen keresztül lehet bejutni. Ingyen. Igen, jól olvastátok. Az élmény nem kerül semmibe. Se a kemping nem kér érte pénzt, se a nemzeti park. Ilyen is van, na.

Mivel napközben elég sokan vannak a csak 1-2 órára beugró utazók, az igazi kellemes hangulatú fürdőzést reggel vagy naplementekor lehet megejteni. Mi így is tettünk: elfoglaltuk a szálláshelyet (azaz a fűcsomót, ahol leparkoltuk Pufit), ittunk egy hideg sört a kemping bárjában, majd átmentünk újra fürdeni egyet. Aztán reggel, napfelkelte után megint.

Hát nem kellemesebb? De. :)

Ennyit a 12. hetünkről. Készüljetek, a 13. hetünk fényképeit a vörös szín fogja uralni, ugyanis megjártuk az ország közepét, a nagy vörös sziklát (Uluru), kistesóit az Olgákat (Kata Tjuta), a lenyűgöző Kings Canyont és a meglepetésekkel teli Macdonnell Ranges-t.

Végül néhány további kép-szösszenet a hetünkből:

Folyt. Köv.

Szeretettel,

Andi és Zoli

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://azausztralia.blog.hu/api/trackback/id/tr2212709384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

adg 2017.08.20. 08:52:53

Jo poszt volt, sajnos Matarankan "rossz" helyre mentetek. :) Ott van a Bitter Springs ettol egy kopesnyire, sokkal szebb es latvanyosabb szerintem. De azert ez sem rossz, csak amaz termeszetesebb, ahogy kanyarog a kristalytiszta viz a pandanuszok alatt, es mindenhol lelatsz az aljara.

Tracy elott amugy a japanok bombaztak szet a varost, azelott meg gyakorlatilag semmi nem volt itt szinte. A haboru elott Darwin egy par ezres falu volt.