AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

A vörös kontinens - az ország közepe (Nagy Ausztrál Körút, 13. hét, 06.23-29)

2017. augusztus 11. 21:32 - AtoZ

Az elmúlt 12 hétnyi utazásunk alatt maximum 100-150 km-re távolodtunk csak el a tengertől. A 13. héten viszont vettünk egy nagy levegőt, és elindultunk az ország közepe felé, ahol végre megnézhettük magunknak a Nagy Vörös Sziklát, azaz az Ulurut. És ha már ott voltunk, akkor körülnéztünk a környéken is: tettünk egy nagy, szeles sétát az Olgáknál (Kata Tjuta), vegigjártuk a Kings Canyon peremét és kissé már fáradtan ugyan, de azért még megálltunk néhány érdekesebb látványosságánal a Macdonnell Ranges-nek. Elöljáróban annyit, hogy vörös homokból köszönjük, de most egy ideig nem kérünk többet…

dscn2110.JPG

Uluru és az Olgák, az ikonikus vörös kövek

Darwintól elmenni Uluruig nem egy laza kis autókázás, konkrétan 1800 km egy olyan úton, ahol nagyjából csak 2-300 km-enként van valami érdekesség, amiért érdemes megállni. Mondjuk például egy benzinkút, amit teljes egészében az UFO láz jegyében rendeztek be.

Az ilyen roppant érdekes „látványosságok” mellett azért akadt egy valóban lenyűgöző helyszín is az Uluruig tartó úton, mégpedig a Devil's Marbles, azaz az Ördög Golyói. (Nem röhög!) A névben említett golyók igazából óriási kövek, amelyek úgy néznek ki, mintha egy gigantikus ördög pakolgatta volna őket egymásra a semmi közepén.

Ezután viszont az út így zajlott 2 napon keresztül: semmi, semmi, kamion, semmi, semmi, kamion, semmi, semmi, benzinkút, semmi, semmi, Alice Springs, semmi, semmi, Uluru Nemzeti Park, vééééégre!!!

Uluru (Ayers Rock) talán az egyik legikonikusabb természeti látványosága Ausztráliának. Elsőre furcsának tűnhet, hogy a nagy semmi közepén egy óriási vörös kőről beszélünk. Ettől függetlenül Uluru egyértelműen egy kiemelten fontos jelképe az országnak, nem lehet egy ausztrál körút teljes ennek a meglátogatása nélkül. Sokáig nem igazán értettük, hogy mi olyan nagy szó egy vörös sziklában a sivatag közepén, úgyhogy kifejezetten kíváncsian vártuk Uluru első megpillantását. Úgy izgultunk, mintha egyenesen a Dalai Lámához igyekeztünk volna. És aztán megpillantottuk őt a távolban (mármint Ulurut, nem a Dalai Lámát... :)):

dscn2092.JPG

Első benyomás: aha, jól néz ki. Aztán szépen egyre közelebb kerültünk hozzá és úgy varázsolt el egyre jobban minket. Ugyanis ahogy kanyarog körülötte az út, más-más oldaláról kezded megismerni ezt a sziklát, és mindegyik oldala különbözik a korábbitól. Ezen felül pedig ahogy a napszak változik, úgy változik vele együtt a szikla színe is. Sajnos az időjárás épp nem fogadott minket a kegyei közé, folyamatosan esőre állt, így kissé limitált volt a lehetőségünk a mélyreható megismerésében, de még így is láthattuk a sziklát legalább 5-6 különböző színben pompázni: volt izzó narancssárga, sivatagi vörös, padlizsán lila, barna, és még ki tudja milyen.

Mivel Uluru egy rendkívül fontos helyszín az őslakosoknak, ezért több helyen nem is lehet fotózni a sziklát, valamint felmászni rá sem éppen ildomos, mivel azt az őslakosok kifejezetten a hely meggyalázásának veszik. Ha ez valakit nem tántorít el a megmászásától, annak szíve rajta, és egy kis kifeszített lánckorlát segítségével felgyalogolhat a tetejére. Mi természetesen nem másztuk meg, inkább a földön követtük a kanyargó szikla vonalait.

Már eddig is éreztük, hogy ezen a helyen tényleg van valami megfoghatatlan, ősi erő, de aztán a szikla tövében az egyik víznyelő helyen kisebb csodában volt részünk: egyedül maradtunk, mi és a Szikla, egy árva turista nélkül. És ott, akkor, valami történt, amit azóta sem igazán tudunk megfogalmazni. Csak álltunk a Szikla tövében, nézegettük a minket körbevevő természetet, a fákat, a szikla különböző árnyalatú részeit, és egy olyan mély csend telepedett ránk és a környékre, hogy úgy éreztük magunkat, mint egy szent templomban, ahol a gyomrodban érzed a hely szellemét és meg se mersz mukkanni. Andival néha egymásra néztünk, de nem szóltunk semmit, csak egy enyhe fejbiccentéssel jeleztük egymásnak, hogy „igen, én is érzem”. Egyszerűen lenyűgöző élmény volt, hogy icipicit belekóstolhattunk Uluru tényleg varázslatos erejébe.

Sokan nem is tudják, hogy Uluru közvetlen környezetében, mindössze pár 10 km-re a világhírű nagytestvértől egy másik, az őslakók számára szintén nagyon fontos sziklacsoportosulás is megtalálható, amiknek Olgas, vagy Kata Tjuta a neve.

Habár kevésbé ismert, de az őslakosok számára Kata Tjuta még Ulurnál is fontosabb szerepet töltött, tölt be az életükben. A sziklaformációt 500 millió évesre becsülik a tudósok (nem, nem a brittek), és az őslakók nagyjából 22 000 éve élnek ezen a területen. Az Olgáknak az egyik legszebb sétaútvonala a Szelek Völgye körtúra (Valley of the Winds), amit érdemes kora reggel elkezdeni, mivel melegebb évszakokban már 11 óra körül 36 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála és ekkor le is zárják a teljes útvonalat, hogy ne érjen senkit gutaütés a kirándulás közben. Nekünk „nagyon” szerencsénk volt, alig volt több, mint 12 fok egész nap, így nem kellett attól tartanunk, hogy napszúrást kapjunk. Sőt, még azt is sikerült tapasztalati úton megértenünk, hogy miért Szelek Völgye a túraútvonal neve: konkrétan kapaszkodnunk kellett a sapkánkba, hogy ne rakétaként tűnjön el a semmiben a brutál erős széllökéseknek köszönhetően. Szóval élvezetes kis túra volt, na. (Se) Ellenben valóban csodálatos a környék, sok szempontból még az Ulurunál is szebb és élvezetesebb részekkel.

Kings Canyon, a szívtörő szurdok

Ulurutól pár száz kilométerre található egy újabb lenyűgöző látványosság a Kings Canyon képében. Az óriási kanyont egy kis folyó alakította ki több millió év alatt, ahogy az lassan beszivárgott a föld és a kövek repedéseibe. Elég szép munkát végzett, szó se róla

dscn2619.JPG

A túra, ami végigvezet a szurdok peremén, 6 km hosszú és érdemes minimum 3-4 órát rászánni. Nem tűnik soknak az a 6 km így első hallásra (hiszen az egy sziget kör meg egy kis levezetés, ugye?), de az egész úgy kezdődik, hogy a szurdok aljából szépen fel kell gyalogolni a 100 méterrel magasabban levő peremhez. Nagyon találóan Szívroham Emelkedőnek (Heart Attack Hill vagy Heartbreak Hill) nevezik ezt a részt, és itt is lezárják a teljes útvonalat amennyiben a hőmérséklet 36 fok fölé emelkedik. Ismét szerencsénk volt, az egyharmada sem volt a hőmérséklet a veszélyesnek ítéltnek. Juhúúú, szeretünk fázni nagyoooooon! :) Na jó, a felmenetel felénél már nem fáztunk, csak úgy pattogtak le rólunk a korábban felkapott réteg ruhák.

Maga a szurdok szintén lélegzetelállító volt, egészen a peremig ki lehet sétálni, bár mi azért igyekeztünk nem túl közel menni ahhoz, lévén mindkettőnknek van egy kis látens tériszonya. A környék faunája nagyon gazdag, rengeteg madárnak adnak rejtekhelyet és lehetőséget a fészkelésre a sziklákon található repedések.

A túránk végén pedig megjutalmaztuk magunkat egy házi készítésű rántott sajtattal, hogy pótoljuk a lesétált energiát. Nagyjából már vagy egy éve nem ettünk hasonlót sem, ami talán látható is a csillogó szemünkön és nagy mosolyunkon… :)

dscn2744.JPG

Macdonnell Ranges, a 640 km hosszú hegyvonulat

A 350-300 millió évvel ezelőtt keletkezett Macdonnell hegységrendszer igazán különleges hely, gyakorlatilag csak ott el lehetett volna tölteni pár hetet, hogy fel tudjuk fedezni a főbb látványosságokat. Nekünk mennyi időnk volt rá? 1 nap. Na azért így is megtettünk mindent, hogy a cseresznyéket megtaláljuk a tejszínhab tetején… Mivel már későn értünk a hegyvonulat lábához, első körben egy igazán vadregényes kis alvóhelyet találtunk magunknak egy kiszáradt folyómederben.

dscn2833.JPG

Másnap aztán frissen és fiatalosan (vagy inkább már hulla fáradtan?) vettünk egy nagy levegőt, és végiglátogattuk a Redbank Gorge-t, az Ormiston Gorge-t, az Ochre Pits-t, Ellery Creek Big Hole-t és a Simpsons Gap-et. Huhhh. Még felsorolni sem volt egyszerű, nemhogy befogadni ezt a sok mindent…

Szóval elég húzós hétre sikerült ez is, nagy volt a tempó, és a végére már kezdtünk besokallni a vörös portól, mivel szinte az egész körutat földúton tettük meg, ami egyet jelentett a folyamatosan felverődő, mindent ellepő porral. Eleinte még látványos, aztán meg már nagyon kellemetlen. Van egy ausztrál film, a Vörös Kutya, amiben az egyik szereplő egyszer csak elkiálltja magát: „Még a seggünk lukában is vörös por van!”. És tényleg… :)

A következő hetünkön viszont nagy örümünkre trópusi esőerdőkre cseréltük a vörös port, és visszatértünk az ország keleti partjára.

Szokás szerint pedig zárásként íme néhány hangulatkép a 13. hetünkből.

Szeretettel,

Andi és Zoli

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://azausztralia.blog.hu/api/trackback/id/tr6912726886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szingularitás 2017.08.12. 23:47:46

Fantasztikus, hihetetlen látvány lehet ott a helyszínen. 500 millió éves és 863 méter magas, a semmi közepén. Irigylem, aki eljut oda és gratulálok az élményhez!

funivia 2017.08.13. 11:15:09

Nagyon jó beszámoló! Köszönet érte.
Nemrégiben olvastam egy jópofa novellát az Uluru-ról a MEK-en, A trollok etetése tilos! című novelláskötetben, amiben szórakoztató novellák vannak összegyűjtve.

mek.oszk.hu/15400/15444/15444.pdf

A tartalomjegyzékben kell rákattintani a címre, és kinyílik a novella.
Remélem ti nem hoztatok onnan követ emlékbe! :)

'it's cool to know nothing' 2017.08.23. 15:03:20

Hey! Ez a Mereenie Loop érdekelne, mert úgy tervezem, hogy Alice Springs - Mereenie L. - Uluru - Alice Springs kört 4 nap alatt megtesszük. Reális? Hogyan osszuk be a napokat? Melyik hely tetszett legjobban, hogy ott érdemes lenne megállni éjszakára?
Simpsons Gap
Ellery Creek Big Hole
Ormiston Gorge
Glen Helen Gorge
Kings Canyon
Uluru

Darwin - Alice Springs úton Matarankán tervezem az éjszakát tölteni, és úgy tűnik, hogy egy nap alatt onnan AS-be lehet érni.
Litchfield NP-ben egy teljes nap elég (egy éjszaka)?
Katherine-t teljesen kihagytátok? (én is ezt tervezem, hehe)

AtoZ 2017.08.25. 23:44:45

@funivia: Szuper volt ez a novelláskötet, köszönjük az ajánlást! :)

AtoZ 2017.08.25. 23:51:55

@'it's cool to know nothing': 4 nap reális, bár kicsit rohanós. Kings Canyon gyönyörű, az majdnem egy teljes napot igényel. A Macdonnell ranges nyugati része bár elég hosszú, de mondjuk 1.5 nap alatt szépen végigcsinálható. Simpsons Gap-ért külön fizetni kell, mert az magántulajdonban van, a többi ingyenes, és Karijini után már annyira nem volt izgalmas igazából szinte egyik sem. Meg már fáradtak is voltunk... :) Nagyon jó kis olcsó kempinghelyek vannak majdnem mindegyik helynél, a Wikicamps értékelésiet és kommentjeit érdemes megnézni a választáshoz. Mataranka a tökéletes pihenőhely egy éjszakára, onnan viszont Alice Springs egy nap alatt elég kemény, pláne, ha mondjuk a közbeeső Devils marbles-t is meg akarod nézni. Litchfield-ben egy nap az elég hajtós, de elég lehet, ha nem fürdesz meg minden tóban. Katherine-t kihagytuk, elég volt már nekünk akkor a szurdokokból... :)

'it's cool to know nothing' 2017.08.27. 22:02:45

@AtoZ:
Köszi a választ. Az a gond, hogy csak három hetünk van, és hát belezsúfolunk mindent, amit lehet. Dec. 16-án érkezünk Sydneybe, majd dec. 21-én irány a GBR. De mi azért repkedünk is, nem kell végigtolni az egészet úton. (lassan összeáll a teljes program)