AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

Az Előzmények, az Út és az első napok Ausztráliában - Budapest, Frankfurt, Szingapúr, Sydney (2013.10.16-18)

2013. október 26. 08:32 - AtoZ

Kezdjük az egészet azzal, hogy 2013-ban egy 6 és fél hónapos hátizsákos dél-kelet ázsiai körutazás (részletek: azazsia.blog.hu) után megérkeztünk haza, Budapestre július 15-én. Azóta eltelt 3 hónap és újra útra keltünk, ezúttal Ausztráliába.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert bizony pár dolog történt az újabb út előtt. Először is meg kellett hozni a döntést, menjünk-e vagy sem. Ezen elvacilláltunk néhány hétig. A gondolkodás már az ázsiai utazásunk utolsó állomásán indult, mikor is 3 hetet Sydney-ben és Brisbane-ben töltöttünk. Nagyon megtetszett nekünk Ausztrália, a nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak, stressz mentesnek látszó életforma, plusz még mindkettőnkben dübörgött a mehetnék, a kalandvágy, a világlátásra, utazásra való igény.

PA184031-W550.jpg

Ausztrália viszont messze van. Úgy is lehet nézni, hogy egy kicsivel több, mint egy nap alatt oda lehet jutni, avagy onnan haza, de az korábban tapasztalt 8-12 órás repüléseinknél mégis jóval hosszabb út. Mára sok barátunk elhagyta Magyarországot – talán véglegesen, talán csak ideig-óráig – de többnyire Európaszerte fújta őket a szél, ők pár óra alatt otthon teremnek, ha arról van szó. Ehhez képest ozzi-föld pláne távoli. Természetesen megvan Ausztráliának számunkra az a vonzó oldala, ami miatt végül ide utaztunk és nem máshova (pedig aztán az elmúlt 6 és fél hónapban voltunk gyönyörű országokba, az egyszer biztos).

Terveink szerint két évet szeretnénk itt eltölteni, aztán majd meglátjuk hogyan tovább. Nyilván itt is lesznek az életnek ajándékai és kihívásai, napos és borús napjai, de mindketten azt gondoljuk, ezzel a kalanddal csak nyerhetünk. Szerencsés helyzetben vagyunk, hisz valóban szerencsét próbálni érkeztünk, kipróbálni magunkat új helyzetekben és megismerni egy országot, kultúrát. Ha sikerül itt olyan életet kialakítanunk, amire vágyunk, az szintén nagy öröm, hiszen azért jöttünk, hogy jó legyen. :)

Tehát a döntés megszületett kb. augusztusban, hogy belevágunk az ozzi kalandba. Ezzel rengeteg teendőt generáltunk magunknak, de végül sikeresen megoldottunk mindent. Többek közt csináltunk egy fotókiállítást korábbi utazásunkból a Tranzit caféban (amit végül a volt magyarországi ausztrál nagykövet felesége meg is tekintett), volt egy rádióriportunk a civil rádióban, eladtunk egy lakást, egy autót és nem utolsósorban mintegy 5 hét alatt megszerveztük az esküvőnket és összeházasodtunk. Not bad, mondaná a művelt francia, aki tud angolul.

Nem akarjuk túldíszíteni a dolgot, igencsak kipurcantunk a végére, de még így is minden lépést nagyon élveztünk. Aztán végül októberben eljöttek az “utolsó dolgok” ideje. Utolsó séta a budai várban, utolsó találkozások a barátokkal, az utolsó beszélgetések, a csomagokon az utolsó simítások, hűtő kipakolás, utolsó otthoni ebédünk, majd a búcsú a családtagoktól. Ez mindig nehéz folyamat, holott volt lehetőségünk edzeni az elmúlt hónapokban. Ilyenkor derül ki igazán, mennyire erős szálak kötnek emberekhez, helyekhez, szokásokhoz.

Ezzel a nehézséggel együtt is azt valljuk és éljük, hogy időnként el kell menni, hogy az ember visszatérhessen, immár megújulva, átalakulva, tapasztalatokkal gazdagodva.

Úgyhogy ennek jegyében október 16-án este 7-kor felszállt a gépünk. Egy „röpke” izgalommal indítottunk, a check-in-nél ugyanis kiderült, hogy a rendszer szerint nincs érvényes ausztrál vízumunk, holott mi tudtuk, hogy bizony van. Egy kis huzavona után végül felengedtek a repülőre, mondván, majd a következő állomáson kezelik a dolgot, ők nem szívóznak velünk tovább.

A következő állomáson, Frankfurtban végül semmi fennakadás nem volt. Az izgalmakat az adta, hogy a világ egyik legnagyobb repterén volt összesen 70 percünk megtalálni az utat és végigállni a sorokat. A gépet elértük és boldogan pattantunk fel a következő, 12 és fél órás útra. Mire Szingapúrba értünk a megtett mintegy 10 és félezer km után, már bizony jól esett felállni. A szingapúri repülőtér (Changi) viszont nagy meglepetésünkre kifejezetten rendben volt. Hatalmas levegős, tiszta terek, csilliárd üzlet, de kellemes hangulat.

A reptér, háttérben a terminálok között közlekedő ultramodern, sofőr nélküli skytrain:

PA173963-W550.jpg

Egy giga M&M's bolt:

PA173981-W550.jpg

A kapaszkodó kicsit gyorsabban ment, mint a szalag, így észrevétlenül Zoli majdnem elhasalt:

PA173952-W550.jpg

Egy ingyenes lábmasszázst adó kis fotelba penderültünk, aminek a marketing szlogene: “experience pain with pleasure”, azaz tapasztald meg a fájdalmat örömtelien. Ezt nem lehetett kihagyni, de tényleg jó volt, leszámítva, hogy Andi talpa egy jó 24 óra múlva még mindig sajgott tőle. Hatékony, az tuti.

PA173974-W550_.jpg

Levezetésként nem tudtunk kihagyni, hogy egy thai kajáldában ne fogyasszunk el egy pad thai-t egy jó Singha sör mellett. Ázsia, welcome back! :)

PA173998-W550.jpg

Az út meglepetése: a világ legnagyobb repülőjével, az Airbus A380-al utaztunk Szingapúrból Sydney-be!!! :)

PA173989-W550.jpg

Sydney felé már „csak” 7 óra repülés várt ránk, úgyhogy szumma 27 óra alatt végre megérkeztünk, helyi idő szerint reggel 7kor.

PA184000-W550.jpg

Az előttünk ülőktől megtudtuk, hogy a Sydney-től kb. 100 km-re fekvő Blue Mountains hegyvidéken az évtized legnagyobb erdőtüzei tombolnak, amelyeket az égből is tisztán lehetett sajnos látni:

PA184014-W550.jpg

Ez pedig már a semmi mással nem összetéveszthető Sydney!

PA184022-W550.jpg

A 27 óra alatt két éjszakát aludtunk végig, kétszer vacsiztunk, kétszer reggeliztünk és egyszer ebédeltünk, majd napfelkelte után leszálltunk. Komoly kis időutazás.

Mivel mi egy ügynökség segítségével jöttünk ki (CSE Ausztrália), ők szerencsére elénk is jöttek a reptérre és elvittek az általunk előre foglalt szálláshelyünkre, egy helyi fiatal párhoz, ahol az első négy éjszakát töltöttük. Őket az airbnb.com oldalon találtuk, ahova magánemberek rakják fel hirdetni saját lakásaikat, vagy a lakásukból 1-2 szobát. Zseniális rendszer, egyrészt mivel jóval olcsóbb lehet megszállni, mint akár egy olcsó, gagyi hostelben, másrészt pedig így a helyiekkel lehet egyből vegyülni és nagyon hasznos információkat, segítséget kapni a beilleszkedéshez.

A mi vendéglátóink, Phil és Kym egy kedves fiatal pár volt, akik ráadásul rendelkeznek egy szuperédes szobatiszta házinyúllal (neve Pia), aki meg volt őrülve a banánért, a répára viszont rá se nézett.

Az általuk is bérelt házban az egyik szobában laktunk, a belvárostól kb. fél óra vonatútra. Ausztráliában szokásos módon szigetelés nuku, pedig az éjszakai 10 fokban azért jól jött volna. A házak itt egyébként általánosságban nagyon furcsák, Mekk mester módon összetákoltak, egymáshoz építettek.

Ebbe a házba is csak az az élőlény nem ment be, ami nem akart (köszönhetően az óriási réseknek, lukaknak az ajtóknál, ablakoknál), ami gáz, tudván, hogy Ausztrália rendelkezik a világon a legmérgesebb pókokkal és kígyókkal.

Ettől függetlenül jól éreztük magunkat Philéknél, nagyon kedves házigazdáink voltak, sok vizet nem zavartak. Időközben azért elkezdtünk magunknak szállásokat nézni, habár Andi ausztrál barátja, Ann, felajánlotta nekünk, hogy amíg nem találunk magunknak valami jó kecót, megszállhatunk nála. Viszont mi nem szerettük volna gyorsan lemeríteni a „szívesség keretünket”, így meglátogattunk pár ügynökséget. És itt kezdődtek az első meglepetések, amiről viszont majd a következő postban fogunk már csak írni… :)

Addig is végezetül pár esti kép a megunhatatlan városról...

PA184032-W550.jpg.

PA184029-W550.jpg

.

PA184035-W550.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azausztralia.blog.hu/api/trackback/id/tr485584447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ildikó Vasvári 2013.10.27. 21:39:22

Na, kerem a szappanoperam kovetkezo reszet! Mi van a kecoval??