AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

Furcsaságok a kenguruk földjén - avagy Te mikor köszöntél valaha a buszvezetőnek?

2013. november 21. 11:24 - AtoZ

Íme egy kis összesítő az elmúlt 1 hónapnyi ittlétünk során tapasztalt helyi „furcsaságokról”. Lesz szó többek között a gondtalanságról, a buszvezetőkről, a kedvességről, a gazdag madárvilágról, a jóléti társadalom hátrányairól, és természetesen A PÓK-okról.

IMG_20131114_171753-W1200.jpg

 

„No worries!”

Beletelt pár hétbe, mire megszoktuk, hogy szinte mindenre az a válaszuk az ausztráloknak, hogy „no worries”. Eleinte nem is értettük, hogy ugyanmár, mi miatt is aggódnánk, miért nyugtat minket mindenki, hogy „no worries”, azaz „nincs gond”. Aztán hamarosan rájöttünk, hogy ez a kifejezés itt kb. annyit jelent, hogy „ok, értem”. Azért elég jól mutatja ez a kifejezés is, hogy milyen a helyiek hozzáállása az élethez. Belegondolva, hogy naponta legalább 20-30x hangosan kimondják, hogy „no worries”, azaz „gond egy szál se”, ez simán úgy működik, mint egy komoly megerősítő mantra… :)

800px-No_worries_spare.jpg

Madárházban ébredni.

Minden áldott reggel úgy érezzük, mintha egy madárház közepén ébrednénk. Kakadu, papagáj, szarka, kookaburra, trópusi seregély, sirály, ibisz ésatöbbi, ésatöbbi. Ráadásul ezek a madarak rajokban mászkálnak mindenhol, és szeretik egymást túlrikácsolni. Leginkább reggel 6 körül. Azt például, hogy a kakaduknak ennnnnnnnyire csúnya és erős rikácsoló hangjuk van, na ezt nem tudtuk. Mostmár tudjuk. Eleinte nagyon szerettük a madárhangokat, aztán volt egy mélypont, amikor már az sokadik napja együtt keltünk a madarakkal (pedig mi még aludhattunk volna), de mostanra már megszokottá vált, és szeretjük. Egyébként vicces volt, hogy kb. 2 hétig Zoli bármikor meglátott egy papagájt repülni, ösztönösen az jött elő belőle, hogy „szegény, biztos kiszabadult valahonnan egy kalitkából”. Konkrétan rá kellett magát „szoktatnia”, hogy nem, ezek itt nem kiszabadultak, hanem ezek itt szabadok, úgy ahogy kéne, hogy legyenek…

A kakadukról el kell mondjuk, hogy zseniális „stand up”-osok. Az ember oltári rikácsolásra figyel fel, mintha vita lenne, majd észreveszi, hogy jaaa, a kakadu egyedül van, önmagával civakodik. Ami még viccesebb, hogy képes elesni a levegőben (a kifejezést egy barátunktól tanultuk, és tényleg így van). Elbotlik repülés közben, majd szabadesik és bódultan, hangosan méltatlankodva-káromkodva továbbreppen. Óriási arcok.

 

Hello Mr. Busman!

Azaz (majdnem) mindenki köszön a buszsofőrnek, felszállásnál és leszállásnál is. És természetesen a buszsofőr kedvesen visszaköszön. És ne felejtsétek, nem egy kis vidéki városról beszélünk, hanem a 4 milliós Syndey-ről. Bár ez apróságnak tűnhet, elképesztő élmény. Egyrészt egy komoly tiszteletet mutat a másik ember munkája felé, másrészt pedig egy kedves gesztus, ami közelebb hozza az embereket egymáshoz. A tapasztalatunk az egyébként, hogy a tisztelet nem csak a buszsofőrök felé mutatkozik, hanem még a legmocskosabb munkát végzők, közvécé takarítók, utcaseprők felé is. Valószínűleg többen felfogják, hogy ha az adott emberek nem végeznék el ezeket a munkákat, akkor vagy maguknak kéne azt megcsinálni, vagy koszos-mocskos lenne minden. Apróság? Nem is annyira…

bus.JPG 

Ha nagy a szükség.

Az előző „furcsasághoz” kapcsolódik az is, hogy Sydney-ben igen könnyű utcai, nyilvános WC-t találni. A fél éves ázsiai hátizsákos túrázásunk során (azazsia.blog.hu) talán ez volt az egyik legkeményebb probléma, azaz hogy nagyon nehéz volt mellékhelyiséget találni, olyat meg szinte lehetetlen volt, ami tiszta lett volna, és adj’Isten még wc papírral is fel volt szerelve. Sydney-ben ez nagy „megkönnyebbülés”. Minden metro állomáson található tiszta, wc papírral felszerelt WC. Bizony, néha nagyon jól tud jönni… :)

toilet.png

 

Sorbanállás a buszhoz.

Ezt több országban tapasztaltuk már, de még mindig szokatlan. Szépen mindenki kivárja a sorát, nem tolakodik, és láááám, mindenki felfér kényelmesen, nyugodtan a buszra, pedig itt is csak az első ajtón lehet felszállni…

816537-bus-queue.jpg

 

A kedves ügyintéző.

Na, ezt a szókapcsolatot sem gondoltuk volna, hogy valaha leírjuk az életünkben. Itt viszont értelmezhető kifejezés, egyelőre ez a tapasztalatunk, kivétel nélkül mindenhol: a bankban, a telefontársaságoknál, a vízműveknél. Egyrészt mindig kedvesen köszönnek (wow!!!), másrészt azonnal keresnek valakit, aki a mi problémánkra tudja a megoldást, többnyire leültetnek, néhol még kávéval is kínálnak, és ami a legjobb, mindig megpróbálják megtalálni a megoldást, eddig mindig sikeresen. Ügyintézés közben is megy a kötetlen csevej, nincs egymásnak feszülés. Persze eddig azért nem voltak túl bonyolultak az ügyintézéseink, komolyabb probléma esetén lehet, hogy itt is kibújik a szög a zsákból (hjajj, itt megszólalt a szkepticizmusunk), de egyelőre nagyon élvezzük, hogy nem kell előre rágyúrni egy ügyintézésre, hogy ne legyünk secperc alatt legyűrve. Így is lehet.

Van itt egy olyan érzésünk – ami szintén szokatlan - hogy igen, itt JELEN vagyunk, észrevesznek, figyelmesek és kíváncsiak ránk. A beszélgetés, véleménycsere, érdeklődés egy szín természetes dolog, nem érdek vagy üres udvariassági forma. Sokszor meg is lepődtünk, hogy pl. az ablak mögött a bankügyintéző miért kérdi, hogy hol lakunk, meg hogy tetszik itt, meg meddig maradunk vagy a konditerem recepciósa, az újságárus, a felszolgáló, az eladó, stb., miért kérdi honnan jöttünk, milyen suliba járunk, stb. Már-már zavarba ejtő a kíváncsiságuk. Ja és figyelnek, nem vágnak a szavunkba.

customer-service-with-customer.jpg

  

TV-t az utcáról.

Nincs mese, Ausztrália jóléti társadalom. Nem kicsit. Ez többek között abban is megjelenik, hogy megjavítani nem nagyon szeretnek semmit, plusz ha valami újat vesznek (mer’ ugye pl. már ciki az előző szezonban vásárolt táska, hiszen mostmár nem a hupilila a divat, hanem a mályva), akkor a régit kiteszik az utcára. A jobb környékeken hétvégenként konkrét lomtalanítások zajlanak, megy minden ki a ház elé a fűbe: TV, táska, lemezek, asztalok, kanapék, háztartási gépek. Hétfőre minden patent tiszta újra. Ha pl. hétközben rámol ki az ember, csak a helyi önkormányzat ingyenes számát kell tárcsázni, akik 1-2 nap múlva jönnek, és összegyűjtik a kirakott „hulladékot”. Már ami marad belőle, mert azért itt sem mindenkinek van zsillió dollárja új cuccokat vásárolni, úgyhogy sokan csinálják, hogy egy szakadt kis furgonnal nekiindulnak a környéknek, és begyűjtik a még simán használható dolgokat. Az ilyen kirakodásokat egyébként már mi is nagyon figyeljük, sikerült már vadonatúj táskát, original dvd-t is találnunk. Kincsesbánya.

Egy dologra viszont oda kell figyelni, nem mindegy mit és honnan rámolnak ki, a pókok, skorpiók előszeretettel bújnak kanapé varrásszegély alá, szóval, nem matatunk nehezen látható résekbe, ésszel kell itt kukázni.

(a képen ez itt speciel egy garázsvásár, de kb. annyi a különbség, hogy a "lomtalanításnál" nincs, aki pénzt kérjen...)

PA264166-W550.jpg

 

Szeretünk Barbi!

Nem, nem a gyerekjátékról van szó. Hanem a helyi „nemzeti sportról”, a barbeque/barbecue/BBQ-ról, azaz a szabadtéri sütögetésről. Szinte minden parkban, tengerparton, kertben, teraszon van minimum 1, de leginkább, 2,3,4 BBQ berendezés. Egy ausztrál pasi szinte eunuch-nak számít BBQ készülék nélkül. Ami viszont tényleg döbbenetes, hogy a parkokban a szabadon használható BBQ sütőhelyeket mindenki örömmel veszi igénybe, és az esetek nagy többségében utána le is takarítják a használóik. Ez azt gondolom, hogy a világ nem minden részén lenne így. És akkor még diplomatikusak voltunk. :)

barbi.JPG

 

BYO

Kellett egy kis idő, mire rájöttünk, hogy mit jelent ez a három betű. Először azt hittük, hogy a BBQ-nak valami helyi sajátossága, de aztán kiderült: „Bring your own”, azaz „hozd a sajátodat”. Nem a saját gyerekedet, hanem pl. a saját italodat. Mondjuk az étteremben, ahol egyébként nincs alkohol kiszolgálás. Tehát az ezzel a 3 betűvel megjelölt éttermekbe magaddal viheted a kedvenc borodat, pálinkádat, sörödet, és nem fognak érte kinézni, ne adj isten lecseszni, hogy mán’mégismitképzelsztemagadról?!?

(Intermezzo Zolitól: Nem fogom elfelejteni, amikor a megboldogult budapesti Rio szórakozóhelyre mentünk el egyszer társasággal, napközben, hogy dumáljunk egyet. Szerettünk volna enni is, hiszen olyan dél körül lehetett. A felszolgálók közölték velünk, hogy jelenleg semmilyen étellel nem tudnak szolgálni, ami azért nagyon meglepő volt. Úgyhogy az egyik lány a társaságunkban behozott egy kis házi sütit, hogy ne kopogjon a szemünk az éhségtől. Na, ezzel kieresztettük a szellemet a palackból, hogy hát ezt aztán sürgősen felejtsük el, hogy az ő éttermükben mi saját magunk hozunk kaját. :) No comment.)

Szóval hozod az italodat, megrendeled az ételt, és extraként 1-2-4 dollár plusz összeget fizetsz a pohárért. Briliáns megoldás, pláne az éttermek brutál alkohol árait figyelembe véve, plusz nekik nem kell vállalni azt a felelősséget, szabályozásnak való megfelelést, az esetleges hibák esetén a horror büntetések terhét, ami a szesz szolgálattal jár.

byo.jpg

 

Szigeteléstelenség.

Ausztráliában nem szigetelik le a házakat. Pont. Például abban a szép, viszonylag új építésű házban, ahol jelenleg lakunk, akár 2-4 centi hézagok vannak az ajtó és a fal között. Több embertől kérdeztük már, hogy mi ennek az oka, és mindenki azzal jött, hogy „de hát itt nincs is rossz idő”. Na, ezt mi továbbra sem tudjuk elfogadni: egyrészt azért télen itt is simán van 5-8 fok, ami azért már nem barátságos, másrészt pedig nyáron a 38 fokban, amikor nyomatják a légkondit ezerrel, akkor a lehűtött levegő is ezerrel áramlik ki a lakásból szigetelés hiányában. Szökik a pénz! Állítólag azért az új házaknál már van némi szigetelés, de pl. olyan, hogy duplaüveges, hőstoppos ablak, na, ilyenről szerintem az itteni európaiakon kívül még senki sem hallott. Pedig szerintünk nem hülyeség… :)

szigeteles.jpg

 

A soklábú barátaink(?).

És akkor talán az eddigi egyetlen kellemetlen élményünk Ausztráliában. Igen, a pókok. Bár tisztában voltunk vele, hogy Ausztrália a mérges pókok, kígyók, skorpiók, harapós cápák, és egyéb veszélyes állatok országa, azért még így is nagy meglepetés volt az első találkozás nyolclábú „barátunkkal” a konyhánkban. Még így is szerencsések voltunk, mert egy nem túl mérges pókkal találkoztunk először, viszont az egyik legnagyobbal, a Huntsmannel. Mikor megláttuk a falon, kb. 30 másodpercre teljesen lefagytunk, és csak farkasszemet, azaz pókszemet néztünk egymással. Újabb 5 perc alatt megbeszéltük a lehetséges megoldásokat a póktól való megszabadulásra, majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogjuk tudni békésen megoldani a köztünk fellépő ellentétet, sajnos drasztikusabb módszerhez kellett folyamodnunk. Béke poraidra, Mr. Huntsman, szerencsésebb újjászületést kívánunk Neked!

PB134475.JPG

Szóval aki Ausztráliába tervez jönni, az nagyon gondolkozzon el a pókokhoz való viszonyáról, mivel egyik másik nagyon mérgező, leginkább a kicsik…

(Ezzel a pókkal szerencsére még nem találkoztunk, és nem is szeretnénk: Redback a neve, és a világ egyik legmérgezőbb pókja. Természetesen Ausztráliában őshonos...)

redback.jpg

 

Ennyi mára az itteni furcsaságokról az 1 hónapos itt tartózkodásunk alapján. Biztos lesznek még mások is, talán előbb-utóbb kellemetlenek is, majd azokról is igyekszünk beszámolni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azausztralia.blog.hu/api/trackback/id/tr505647010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.11.22. 09:46:43

Kkkkkkk úl! Zsírjó élménybeszi vót!