AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

Az utcáról gyűjtött HD TV, kanapé és fabútorok új helye, avagy költözésünk története

2014. március 12. 02:34 - AtoZ

2014 év elején főbérlőnk bejelentette, hogy márciustól emelni fog a bérleti díjon. Ami teljesen normális dolog, itt is évente emelnek. Mi ugyan csak 3 hónapra írtunk alá szerződést érkezésünkkor, és mivel pici kedvezménnyel kaptuk meg a lakást, így terveztünk is azzal, hogy az emelésnek eljön az ideje, bár valamivel későbbre. A költözés top prioritás lett. Zoli pár lakást megnézett néhány nap alatt. Akkor még autó híján komoly edzésnapnak bizonyult a lakásnézés, mert ugye nem volt elég dombról le-fel tekerni bringával, de még időre is teljesíteni kellett. Itt a lakásnézés úgy működik, hogy a megadott napon és időben 15 percre nyitva a ház kapuja, odarongyol mindenki, végigrohanja a kecót, mint egy tárlaton, majd íziben döntenek, hogy kell vagy nem. Az ügynökség a kapott ajánlatokat pár napon belül elbírálja, majd döntés születik, hogy ki “viheti”. És mivel egy közepesen gáz lakásra is simán 5-10 jelentkező van, egy jobbra meg akár 20-30 is, nagyjából az esélytelenek nyugalmával indulunk bármilyen ilyen megmérettetésen az Ausztrál állampolgárokkal szemben.

DSC_0020-W1200.jpg

 

Miután nekünk viszont olyan hiper szerencsénk van, hogy majdhogynem „privát” ingatlanügynökségünk van, az új lakásunkhoz első kézből jutottunk hozzá. Sörözgetve velük egy étteremben egy közös vacsin felmerült, hogy épp befutott egy jó kis ajánlat hozzájuk, ami minket érdekelhet. Megnéztük, érdekelt, kifizettük, a mienk. Ennyi. Nem stresszeltük túl a témát most sem, köszönet újra a Gregg & Kaufmann-nak!

Költözködés a régi kecóból:

Az új kecó előnyei, hogy jó közlekedéssel, gyönyörű helyen van, Mosman-ban, azaz a helyi Rózsadombon. Olcsóbb, mint az előző kecónk, mert bútorozatlan.

Viszont mára épp elég holmit kukáztunk össze, így van saját “cubehör” elég. Eredetileg nem szerettünk volna naaagy emeletes házba menni, sem közös mosógép használatot. Na, ez volt a kompromisszum rész. A hatodikon lakunk és közös a mosoda. A kompromisszum oka: A kilátás! Elképesztő. Az egész gyönyörűséges városra rálátunk, az öböllel együtt. Szárazföldön, levegőben vagy vizen, itt mindig történik valami, óceánjárók jönnek-mennek, vitorlásversenyek, jachtok, repülők, helikopterek, hidroplánok, rendszeres tűzijátékok, szóval amit korábban el sem tudtunk képzelni, mindez olyan békés csenddel párosulva, mintha vidéken élnénk. Mai napig sokszor lefagyunk mindketten a látványon és csak bámulunk kifele az ablakon, mint borjú az új kapura, fogaink közt sziszegve, hogy ilyen nincs, hát ez lenyűgöző, látod azt, te jó ég, de széééép, vagy egyszerűen ennyi: úúúú…

Van egy mini erkélyünk, rajta két kis szék, egy kis asztal, Andi felújításra szánt kisbútora és a fűszernövényeink. Idáig tehát senki nem lát fel, mi viszont mindent látunk, az utca túloldalán lévő függöny nélküli kecóból nézzük, mi megy a tv-ben. Na, nem azért mert jó a szemünk, hanem mert a szomszéd tv mérete simán kenterbe veri az egykori balatonszárszói kerti mozi kivetítőjét. Egy szinten vagyunk a repkedő madarakkal, akik időnként be is látogatnak hozzánk. Kakaduk, színes papagájok. Valószínűleg nem hozzánk kötődnek ennyire, hanem több helyen is etetik őket, így szinte hazajárnak a tömbbe. A csőrükkel bekopogtatnak az ablakon és kaját kunyiznak. Szóval van itt mit nézni.

 

Az utcákról összeszedett holmik közt szerepel egy kanapé, egy masszív fa tv állvány, egy 81 cm-es LCD HD  TV (!), kisbútorok, szekrények, állványok, vasalódeszkák, székek, konyhai eszközök, poharak, stb. Íme néhány képekben.

Mai napig ledöbbenünk azon mennyi mindent dobnak ki az utcára, úgy tűnik az újrahasznosítás, avagy más formában való felhasználás, azaz “recycling” és “reuse” szavak nem sokaknak jelent bármit is. Nekünk ez most jól jött, de ezzel együtt is elszomorító, hogy a jólét mi mennyiségű szemetet termel ki “mert megtehetjük” alapon. Ebbe nem is megyünk bele, de érdemes időnként ezzel a szemmel is nézni a dolgokat.

 

Szépen lassan tehát kialakult a mi kis lakóterünk. Lassan a kukázás és GumTree-n (helyi vatera) böngészés helyett új hobbit kell találnunk magunknak. Egy lakótársat még bemutatunk nektek, amit vettünk magunknak, ez pedig a mi gomba perselyünket. Ez egy műanyag persely, amibe a 2 dollárosokat gyűjtjük. A szabályunk: 2 dolcsi csak befele jöhet, kifele nem. Időnként sóhajtunk is nagyot, mikor 10 dolcsit kettesekben kapunk vissza a boltban, de hát a szabály az szabály, az megy egyenesen a gombába. Így spóroltunk otthon is, csak ott az 500 Ft-os bankóval. Egy barátunktól jött a know-how (köszi Peti!!) és örömmel másoltuk az ötletet. Nem kevés pénz, de nem is olyan nagy összeg, hogy fájón hiányozzon, viszont sok kicsi sokra megy alapon szépen lehet vele spórolni. Még nincs konkrét célja a 2 dodóknak, ráérünk még kitalálni mire költjük, mire betelik a gombánk.

P3107733-W1200.jpg 

Amit nagyon szeretünk még a mosman-i lakásunkban, hogy a komp kikötő 6 perc sétára van tőlünk és 20 perc alatt a város szívéhez, egyenesen a Circular Quay-hez visz minket a kishajó. Ezt az utat nagyon élvezzük, a legjobb kikapcsolódás, csodás látvány. Andinak van most egy újabb állása is, reggel 7-től egy kávézó konyháján készít finomságokat. Na, ehhez 5.30-as kelés párosul, amit döcögősen kezel, ugyanakkor mégis megéri, hisz éjjeli bagolyként is nagy rajongója a napfelkelte nézésnek, ez pedig egy ilyen csodás helyen mindenért kárpótol. A két melóhelyen való gürizés után pedig szintén nagy jutalom a hazaút, nem különben Zolinak a nehéz fizikai munka után. Szóval megérdemeljük. :)

 

A kompútjainkról néhány fotó:

 

A Circular Quay, a város központi kikötője, ahol a hatalmas óceánjárók is csaknem napi rendszerességgel leparkolnak. Ezek a monumentális gépek látványa egy külön bejegyzést érdemel. Ez sem csak ígéret, csak győzzétek kivárni. :)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azausztralia.blog.hu/api/trackback/id/tr65855618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A_nick_már_létezik 2014.06.16. 23:32:48

Libabőrös lettem a képektől!
Csodálatos helyen laktok!

Uni-Verzum 2014.06.17. 07:18:15

@A_nick_már_létezik: Még mindig nem hisszük el mi sem... :)

Ase 2015.07.28. 09:48:33

Már nekem is megvan az akvárium az ablakon