Második hetünk úgy indult, hogy Melbourne-ben autót szereltünk. Jól kezdődik, ugye? Na jó, igazából nem az autót, hanem a akkumulátor rendszert, ahogy azt a múltkori bejegyzésben említettük, hamar kiderült, hogy a mobil napelemünk nem tud elég energiát biztosítani ahhoz, hogy a mobil hűtönk egész nap működhessen. Így kénytelenek voltunk beszerelni egy berendezést, ami menet közben feltölti a pótaksinkat a főaksiról. Ezt a szerelést egy melbourne-i barátunk kertjében ejtettük meg, viszont köszönhetően az ismét remek és kiszámíthatatlan melbourne-i időjárásnak, az eredetileg pár órának gondolt szerelés gyakorlatilag 2 napba tellett. Habár szombaton reggel még 30 fokra és napsütésre ébredtünk, délután megérkezett egy kőkemény jégvihar. Remek volt. És ez Melbourne-ben sima ügy, egy nap alatt lazán lemegy a 4 évszak, akár többször is. Azt mondják a Melbourne-iek, hogy ha nem tetszik az időjárásunk, akkor gyere vissza 5 perc múlva. No worries, mate. Ja, egyébként meg ez a város a világ legélhetőbb városa már évek óta. Hmmm… Hááát, az időjárás talán nem szerepelt a vizsgált feltételek között…

(Andi) Többen kérdeztétek, hogy milyen is a filmiparban dolgozni. A válaszom, hogy igazából még nem tudom, hisz kis szegmensébe kóstoltam csak bele, de szívesen elmesélem, én hogy kerültem oda és milyennek látom.

2017. március 31-én nagy kapkodások közepette végre elindultunk a Nagy Körútra. Ez itt az első hetünk tapasztalatainak összefoglalója. Az indulás előtti utolsó napok elég hektikusra sikerültek, Nekem (Zoli) bejött még a képbe egy jó kis foggyökér kezelés, a lakást már ugye feladtuk, úgyhogy már a barátainknál tudtunk csak aludni, a megmaradt cuccunk nagy része a raktárban figyelt, minden egyéb pedig Pufiban, a lakóbuszunkban. És bizony még jóval több dolog volt Pufiban, mint mi azt eredetileg gondoltuk, úgyhogy az alvásra szánt helyünk még tökéletesen alkalmatlan volt bármiféle vízszintes elhelyezkedésre. Érthető okok miatt ezen nagyon gyorsan változtatnunk kellett.