5 év és 1 hónap. Ennyibe telt nekünk megszereznünk az ausztrál állampolgárságot, miután 2013. októberében 4 óriási bőrönddel, diákvízummal, 30 óra utazás után megérkeztünk Sydney repterére. Összvissz egy airbnb szállást foglaltunk 4 napra, és tudtuk, hogy hova fogok én (Zoli) járni posztgraduális képzésre két éven keresztül. Ennyi. Minden egyébbel az ahogy esik úgy puffan elvet követtük. Az eredeti terv az volt, hogy 2 év alatt megszerzem a kettős Master végzettséget (Master of Business Administration és Master of Professional Accounting), közben megismerjük ezt a csodálatos kontinenst egy kicsit jobban, és majd eldöntjük, hogy megpróbáljuk-e megszerezni az itteni állampolgárságot. Két év után eldöntöttük…

 … és újabb 3 év elteltével immár a kezünkben a papír, hogy teljes jogú állampolgárai vagyunk Ausztráliának is! :) Nagy szerencsénkre ehhez nem kell lemondani a magyar állampolgárságról, a két ország között létezik a kettős állampolgárság intézménye.

Nem volt egyszerű az út idáig, de panaszra még így sem lehet okunk, mivel a jelenlegi szabályok alapján legkevesebb 4 év után lehet benyújtani az állampolgársági kérelmet, úgyhogy 5 év alatt megszerezni az állampolgárságot kifejezetten gyorsnak számít az itteni viszonyokhoz képest. Több olyan ismerősünk van, akik már 8-10 éve próbálják megszerezni ezt, de vagy még nincs meg minden szükséges papírjuk, angol nyelvvizsgájuk, vagy csak egész egyszerűen az időközben megváltozott szabályok miatt szinte nulláról kellett újrakezdeniük a letelepedési folyamatokat akár 4-5 év ittlét után is.

A teljes folyamatot, amin mi végigmentünk, az elmúlt évek blogbejegyzésein keresztül követhettétek nyomon, de természetesen a mienkén kívül számos másik út is elvezethet az ausztrál állampolgársághoz. Jelenleg is több, mint 100 vízum létezik itt, és ember legyen a talpán, aki követni tudja, hogy mikor milyen változás történik a szabályozásokban. Nyilván rengeteg faktor szűkíti az érdeklődők lehetőségeit: a cél (bevándorlás vagy csak pár év kaland), kor (sem nagyon fiatal, sem nagyon idős nem túl szerencsés), hajlandóság (mennyi időt és energiát vagy hajlandó rááldozni a folyamatra), anyagi háttér (Ausztrália a világ egyik legdrágább országa), stb. Több száz megkeresést kaptunk az elmúlt öt év során, hogy mondjuk meg a tuti receptet az Ausztráliába történő bejutáshoz, de minden egyes alkalommal szinte ugyanaz volt a válaszunk: ha komolyan gondolod, akkor először mindenképpen fordulj bevándorlási ügynökhöz tanácsért, akár többhöz is. Bár természetesen egy ilyen tanácsadás általában pénzbe kerül (ki gondolta volna??), de az a pár tízezer forint akár megmentheti az embert egy több milliós rosszul elsülő, sikertelen kalandtól is.  

És ha már pénzről van szó: az is megfigyelhető volt az elmúlt években, hogy sok érdeklődő elvárta tőlünk, hogy 1-2 napon belül válaszoljunk a kérdéseire és természetesen ingyen és bérmentve. Ugyan igyekeztünk röviden segíteni mindenkinek, de azért az első levélváltás után néha bedobtuk, hogy amennyiben további kérdései vannak, akkor szívesen állunk a rendelkezésre egy fizetős skype beszélgetésre, mivel a szabadidőnk számunkra is limitált. Na, jellemzően itt volt az a pont, ahol a kommunikáció azonnal megszakadt, vagy akár felháborodottan megkaptuk, hogy mennyire genyók vagyunk, hogy ebből is pénzt akarunk csinálni. No comment…

Elsősorban pont azért írjuk ezt a blogot immár 5 éve, hogy betekintést adhassunk az itteni életbe azoknak, akik szintén hasonló kalandon gondolkoznak. Azért szerencsére sok olyan visszajelzést is kaptunk eddig, amiből az jött le, hogy nem volt hiába az a pár száz óra, amit a bejegyzések írásába tettünk bele, sokak merítettek bátorságot a mi kalandjainkból, információmorzsáinkból.

Mivel nem mindenki követte végig az elmúlt 5 évünket, ezért most egy kicsit hosszabban összefoglaljuk Nektek, hogy nekünk hogy is sikerült itt a világ másik végén letelepednünk. Akik már ismerik a sztorit töviről hegyire, azok most mehetnek szabadfoglalkozásra… :)

Mi 2013-ban egy fél éves ázsiai hátizsákos utazás utolsó állomásaként jutottunk el először Ausztráliába, Sydney-be. Szerelem volt az első látásra, két nap bolyongás után hangzott el először a kérdés: hogy lehetne itt maradni egy kicsit dolgozni, élni. Mivel akkor már a pénztárcánk elég lapos volt, meg már vágytunk haza Európába, hazamentünk, és figyeltük kicsit magunkat, hogy komolyan gondoltuk-e ezt az ausztráliai ötletet. Pár hét alatt arra jutottunk, hogy igen, még nagyon bennünk volt a vezérhangya, egyszerűen hajtott minket a vérünk, hogy menjünk, tapasztaljunk. Nem akartuk, hogy évek múltán azt a kérdést kelljen magunknak feltenni, hogy mi lett volna ha ott, akkor… Úgyhogy az Ozora fesztivál domboldalán megszületett a terv: irány Ausztrália.

A következő 2 hónapot akár Guy Ritchie is rendezhette volna, egy bevándorlási ügynökség segítségével iskola találás Sydney-ben, tanulóvízum igénylés, otthon lakáseladás, autóeladás, összeházasodás (!!), összepakolás és repülés a kenguruk földjére. Sydney-ben egy magyar ingatlanügynökség segítségével (örökké hálásak leszünk, Gregg and Kaufmann!) szerencsére hamar találtunk magunknak lakást (ami pedig nem olyan könnyű azért), és kezdhettük az itteni életünk kialakítását gyakorlatilag nulláról. A kint létet első körben két évre terveztük, egészen a dupla Master képzés elvégzéséig. Mivel ez egy posztgraduális képzés volt, ezért hivatalosan én (Zoli) 20 órát, Andi pedig teljes munkaidőben dolgozhatott, ami nagyon fontos volt a mindennapi megélhetésünkhöz. Az első két év még így is veszteséges volt anyagilag, mivel eleinte csak a szakmánktól és tapasztalatunktól eltérő munkákat tudtunk idekint végezni: hordtunk ki szórólapokat, Andi felszolgált, konyhán segített, csokigyárban dolgozott, üzletekben értékesített, én (Zoli) pedig padlócsiszoltam, TV-ket, hangrendszereket installáltam, költöztettem, hétvégi piacot építettem, bontottam. A tapasztalatunk egyértelműen az volt, hogy helyi munkatapasztalat nélkül elég nehéz megszerezni az első komolyabb munkát, ami mondjuk nagyjából megfelel az otthon, Magyarországon végzett pozíciónak. De aztán ahogy teltek a hónapok, és egyre jobban kiismertük magunkat idekint, egyre szélesebb kapcsolati hálót tudtunk kiépíteni magunk körül, úgy szépen sikerült is olyan lehetőségeket kapnunk, amivel már az itteni életünk is egyre fenntarthatóbbá vált. Habár nagyon sokat segített, hogy idekint tagjaivá váltunk egy nagyon kedves, aranyos, segítőkész magyar társaságnak, de nagyon fontos volt az is, hogy ne mindent tőlük várjunk el, hogy igyekezzünk magunktól is megtalálni a helyi lehetőségeket, beilleszkedni az itteni közösségekbe is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Visszatérve a szakmai sikereinkhez: még ma is szinte hihetetlen, hogy 2 év alkalmi munkavállalás után Andi filmes karrierje a 20th Century Fox Sydney-i filmstúdiójában az Alien: Covenant című filmmel indult mint ‘resin artist and fiberglasser’ (legyen mondjuk műgyanta és üvegszál művész a fordítása). Gyakorlatilag többek között ő építette meg újra a film díszleteit HR Giger eredeti tervei alapján. Mindezt bármiféle korábbi filmes tapasztalat nélkül. Több akkori kollegája akadt ki teljesen, miután megtudta, hogy ez a film az első meló, amin dolgozik, mivel többen már évtizedes tapasztalatokkal is nehezen tudtak csak bejutni akkor a csapatba. Az élethez szerencse is kell néha... És ha egyszer egy üzlet beindul, onnantól nincs megállás, Andi azóta már a Pacific Rim - Uprising-on is dolgozott, most pedig épp a Peter Rabbit 2-höz építi fel a filmben szereplő angolszász vidéki kúriát Sydney-i legnagyobb közparkjában, a Centennial Parkban. Ha valaki 10 éve azt mondta volna neki, hogy Ausztráliában, Sydney-ben fog dolgozni óriás költségvetésű hollywoodi filmeken, mint díszletépítő, nos, több, mint valószínű, hogy velőtrázó nevetés lett volna a válasza. Erre meg tessék, most épp ez történik.

Én (Zoli) pedig sikeresen visszatértem a digitális projektek menedzselésének a világába, először egy mobil app fejlesztő cégnél, majd pedig Sydney egyik legprofibb 3D-re specializálódott digitális ügynökségénél, a Rotor Studios-nál kaptam lehetőséget a bizonyításra. Itt a legmodernebb szoftverekkel és technológiákkal dolgozunk egyedi Virtuális Valóság (VR), Kiterjesztett Valóság (AR) és egyéb 3D megjelenítésre alkalmas platformokkal (WebGL). Nyilván nem egy nyugdíjas állás, cserébe viszont óriási lehetőség a fejlődésre, a szakmai előrehaladásra. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy az első lehetőség megkapása volt a legnehezebb, pláne diákvízummal, amit a cégek kifejezetten nem szeretnek, hiszen egy diákvízum egyáltalán nem biztosíték arra, hogy kint tudj maradni Ausztráliában és hivatalosan tudj dolgozni akár évekig, limitációk nélkül.

Időközben pedig a dupla Master képzés elvégzésének köszönhetően aztán a 3. évben lehetőségünk volt egy újabb vízumra való jelentkezésre (Graduate Visa), amivel újabb 2 évre biztosítva volt az itteni munkavállalásunk és kinnmaradásunk. Már ehhez a vízumhoz is szükség volt egy elég erős angol nyelvvizsgához, egy úgynevezett ‘each band 7.0 Academic IELTS’-hez. Ez gyakorlatilag az első próbálkozással meglett, viszont a nyelvvizsgás mizéria még csak ezután kezdődött igazán…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ugyanis a következő feladatunk az volt, hogy valahogy be tudjuk adni a jelentkezésünket a letelepedési engedélyhez (Permanent Resident, azaz PR). Ehhez a vízumhoz (mivel még ez is vízumnak minősül, ami 5 év után lejár, ellenben viszonylag könnyen meghosszabbítható) többek között kellett egy olyan szakmai végzettség, ami éppen rajta volt az ausztrál hiányszakmák listáján (ez volt a könyvelői végzettség, az egyik kint elvégzett Master képzésem eredménye), majd pedig egy pontrendszer alapján kellett minimum 60 pontot elérni. Pontokat többek között az életkorra, a szakmai tapasztalatra, a nyelvtudás szintjére kap az ember, és természetesen minél többet tudsz összegyűjteni, annál nagyobb a lehetőséged arra, hogy meghívást kapj az ausztrál államtól a letelepedésre, azaz a PR-ra (rövid összefoglaló a pontokhoz) Az éppen aktuális meghívási ponthatár attól függ, hogy az adott időszakban mennyien és milyen pontszámmal adták már be az igénylésüket a kérdéses szakmán keresztül és hogy mennyi az adott év szakmai bevándorlási kvótája. Mivel a könyvelés tipikusan egy olyan hiányszakma (volt), amit közgazdász vagy általános üzleti végzettséggel is már akár 2 év alatt meg lehetett szerezni, ezért óriási lett a gyorstalpalós kvázi-könyvelők (mint pl. én is :)) túljelentkezése a letelepedési engedélyre. Már jó ideje pedzegették, hogy hamarosan lekerül a könyvelés a hiányszakmák listájáról, ezért nem nagyon volt időnk szórakozni, fel kellett kötni a gatyát rendesen, hogy minél több pontot tudjunk összeszedni és azzal mihamarabb jelentkezni a PR státuszra.

Az életkorral sokat nem tudtunk variálni (még szerencse, mert még mi is így jártunk volna mint ez a holland ürge). ezért gyakorlatilag három lehetőségünk volt extra pontok szerzésére: a legmagasabb pontot adó nyelvvizsga megszerzése, egy magyar-angol tolmácsvizsga sikeres elvégzése és pár év szakmai tapasztalat gyűjtése könyvelőként. Ez utóbbi teljesen reménytelen és értelmetlen volt, mert ekkora már végre lehetőséget kaptam, hogy újra az IT szakmában dolgozzam, mint mobil applikáció projektvezető. Nem maradt más hátra, mint hogy újra nekimenjek a nyelvvizsgáknak és a tolmácsvizsgának.

Igen, azok a híres, neves nyelvvizsgák. Szinte minden Ausztráliába bevándorlást intéző embernek van valami őrjítő története a kötelező nyelvvizsgákkal kapcsolatban, sokan pedig konkrétan ezeknek a vizsgáknak ‘köszönhetik’ azt, hogy több évnyi próbálkozás után végül mégsem tudnak letelepedni. És itt nem arra kell gondolni, hogy csak olyan emberek buknak el a nyelvvizsgákon, akik csak pár éve kezdtek neki az angoltanulásnak. Itt van például ez a 30 éves ír (azaz angol anyanyelvű) paralimpikon, aki sokadszorra sem tudta elérni a bevándorláshoz szükséges nyelvvizsga szintet. 

Nekem (Zolinak) sem ment elsőre a dolog, mivel a cél a letelepedésnél a legtöbb pontot érő 8-as szint volt. Ezt ötödszörre sikerült megugrani, és nem is a sokáig egyedül elfogadott IELTS vizsgán, hanem az időközben akkreditált Pearson Test of English Academic-en keresztül (PTE). Ez utóbbinak az volt az előnye az IELTS-hez képest, hogy számítógéppel lehetett elvégezni, nem papíron ceruzával. (Azóta az IELTS is elérhetővé tette a számítógépes vizsgázás lehetőségét, jó reggelt kívánok.)

Még így is elég jónak mondható ez az eredmény, sokaknak a 8-as szint elérhetetlen, és sokan vannak, akik a 7-est is csak  8-10 próbálkozásra tudják teljesíteni. Egy vizsga egyébként 300 dollár körül van, ki lehet számolni, milyen komoly összegeket lehet elnyelvizsgázgatni csak úgy poénból… :)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

És ezzel még nem volt vége a nehézségeknek, hiszen a 8-as nyelvvizsgával együtt is csak 65 pontot sikerült a letelepedéshez összegyűjteni, amivel már ugyan be lehetett adni a papírokat, de a PR-ra való meghíváshoz még kevés lett volna. Ugyanis az van, hogy a bevándorlási minisztérium minden hónapban (akár 2x is) felméri, hogy az adott szakmában hányan és milyen pontokkal adják be a letelepedési kérelmet, és Te hiába adtad be mondjuk korábban a papírjaidat, ha időközben sokan mások is beadták, de magasabb pontszámmal. így adott esetben előfordulhat, hogy végül sosem kapsz meghívást, mert mindig többen adják be az igénylést nálad magasabb ponttal utánad… Nagyon idegtépő folyamat, és sokaknál itt telik be a pohár és egy idő után hazahúznak, nagyon rossz szájízzel…

Emiatt nem volt mese, egy angol-magyar tolmácsvizsgát is le kellett tenni, hogy azzal a plusz 5 ponttal immár 70-re emelkedjen az összpontszámom. Ez természetesen egy újabb 1000 dollár (1 vizsga ára) és 3-4 hónap volt, mivel angol-magyar tolmácsnak nagyon kevesen jelentkeznek, így kb. 2-3 havonta rendeznek csak ebből a nyelvkombinációból vizsgát. Szerencsére ekkor már nagyon penge voltam vizsgázásból, köszönhető a 30+ évközi Master vizsgának és az 5 nyelvvizsgának, úgyhogy ez végül simán ment, és elsőre meglett.

Itt már csak az idő volt az ellenfél, hogy időközben nehogy feljebb menjen a behívási határpontszám 70 fölé. Ez szerencsére nem történt meg, így miután újra kitöltöttünk százezer oldal nyomtatványt online (minden vízumjelentkezés megoldható online) és befizettünk újra pár ezer dollárt, gyakorlatilag 2 hét múlva jött az email az ausztrál kormánytól, hogy na, fiatalok, gyertek, adunk nektek egy lehetőséget, hogy bebizonyítsátok, hogy valóban megfeleltek minden követelménynek és minden beadott papírotok rendben van. Szerencsére itt már nagy szenvedés nem volt, 2-3 hónap alatt mindent lezongoráztunk a hivatallal és nagyjából 3 évvel a megérkezésünk után már a kezünkben (vagyis az email fiókunkban) volt az ausztrál letelepedési engedélyünk.

Ez azért egy óriási eredmény volt, mivel egyrész onnantól már jogosultak voltunk a helyi egészségbiztosításra, és nem kellett tovább fizetnünk az elég drága magán egészségbiztosítást, másrészt pedig onnantól fogva már csak egy évet kellett ahhoz várnunk, hogy beadhassuk az utolsó lépést, az állampolgársági kérelmünket. Legalábbis akkor ott ezt gondoltuk…

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Aztán történt még egy kis nem várt esemény, tisztára mint a rossz brazil szappanoperákban az egyes részek végén az úgynevezett cliffhangerben. Tudni kell, hogy az állampolgársági kérelmet (kissé leegyszerüsítve) minimum 4 év viszonylag megszakításmentes Ausztráliában tartózkodás után lehet megigényelni, de fontos követelmény, hogy abból a 4 évből legalább 1-et már letelepedési engedéllyel a zsebben töltse itt az ember. Ennek mi 2017 júliusában feleltünk volna meg, akkor adhattuk volna be az állampolgársági kérelmet. Nagy boldogan el is indultunk 2017 március végén A Nagy Ausztrál Körutunkra, hiszen a lényeg az volt, hogy minimum júliusig az országban maradjunk. Aztán áprilisban jött a nagy hír: az ausztrál kormány egyik napról a másikra kihirdette, hogy majd valamikor októberben, novemberben szeretné szigorítani a bevándorlási és az állampolgársági szabályokat, például úgy, hogy minimum 4 évet kell, hogy PR-on legyen a kedves bevándorló, mielőtt még megigényelheti az állampolgárságot. Ez nekünk így hirtelen újabb 3 év várakozást jelentett volna… Ráadásul ezt az egészet úgy hirdették ki, hogy a törvénymódosítási tervezetet majd csak októberben nyújtják be vitára a parlament elé, de az majd visszamenőleges hatályú lesz a bejelentés időpontjára. Azaz gyakorlatilag semmit nem tudtunk csinálni azon kívül, hogy nagyokat szentségeltünk és magunkban morgolódtunk. Egyébként ez az egész ausztrál letelepedés egyik legnagyobb kihívása, hogy gyakorlatilag nem tudhatod, hogy mikor változtatnak valamit a szabályokon, és az addig egyértelmű, megtervezett bevándorlási utadat egyik pillanatról a másikra eltörlik. Ekkor két lehetőséged van: feladod és sebeket nyalogatva hazamész, miután lejárt az éppen aktuális vízumod, vagy megrázod magad, elfogadod, hogy az elmúlt X éved ment a levesbe, felállítasz egy újabb tervet és reméled, hogy abba a tervbe nem fognak beleköpni a későbbiekben. Volt olyan ismerősünk, aki idejött, szakácsnak tanult, mivel az éppen még rajta volt a bevándorlási hiányszakmák listáján, majd pár év után hirtelen levették a szakmát a listáról, pont, mielőtt beadhatta volna a PR-t. Még pár évet küszködött idekint szponzor után kutatva, végül beintett az egésznek és hazament. És hogy az élet legyen a legnagyobb mókamester, kb 1 hónappal a hazautazása után a kormány végül visszatette a listára a szakács szakmát… A srác már nem jött vissza ide soha.

Mindenesetre azért mi is izgultunk, mert bár nyilván megvártuk volna azt az újabb két évet is az állampolgársági kérvényünk beadásáig, ha a parlament elfogadja a szigorítást, de azért csuklottak volna a kedves felmenői a képviselőknek. És ugye ahogy azt már említettük, az élethez szerencse is kell, nekünk végül az lett, mivel októberben nem fogadta el a parlament a szabályváltoztatást (az ellenzék leszavazta, igen, itt ilyen is van), így visszatért minden az eredeti kerékvágásba, és az eredetileg tervezett július helyett leheletnyi késéssel, október végén tudtuk beadni az állampolgársági igénylésünket. Ugye azt mondanunk sem kell, hogy újabb formanyomtatvány hegyek kitöltése és egy kis pénz befizetése után… De innentől már sétagalopp volt az utolsó szakasz, 2018 júniusára megkaptuk a márhívót, azaz az időpontot az állampolgársági vizsgánkra, hiszen már olyan régen kellett bármiből is vizsgáznunk…

De azért ez már nem volt egy nehezen teljesíthető akadály, ugyanis az állampolgársági vizsgához egy kb. 30 oldalas kis füzetet kellett átolvasni párszor és megnézni a több nyelven is elérhető tájékoztató videókat a bevándorlási hivatal honlapján. Ezekből egyébként nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg, például azt, hogy Ausztrália egy szekuláris ország, azaz nincsen hivatalos vallása. Mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amit kíván, egészen addig a pontig, amíg az nem ütközik semmilyen regionális vagy nemzeti szabállyal, törvénnyel. Vagy azt, hogy az ausztrál állampolgároknak több, mint a negyede nem Ausztráliában született (azaz több, mint 6 millió ember!). Néhány mintakérdést itt találhattok. Tényleg tanulságos volt a vizsgára felkészülni, egyfajta megerősítés volt számunkra, hogy valóban szeretnénk ennek az országnak az állampolgáraivá válni, mivel az ország által kitűzött célokat, fontosnak tartott értékeket nagyon nagy mértékben tudjuk a magunkénak vallani. Őszintén szólva egészen a vizsgáig viszonylag kevéssé gondoltunk bele, hogy mit is fog majd jelenteni ez. 

A vizsga egyébként egy kis interjúval kezdődik, ahol is be kell mutatni minden korábban elektronikusan feltöltött dokumentum eredetijét, pár kérdésre válaszolni, majd jöhet maga a teszt, ami egy számítógép előtt zajlik. 20 feleletválasztós kérdésre kell válaszolni, legalább 15-re helyesen, és minderre 40 perc van. Az esetek többségében úgy 4-5 perc alatt simán megcsinálható a teszt, nekünk sem telt ennél többe, és természetesen sikeres volt. Itt azt gondoltuk, hogy majd felharsannak a fanfárok, tűzijáték, pezsgőpukkanás fogja kísérni ezt az eredményt, de nem, egyik sem, gyakorlatilag mehettünk isten hírével haza, és várhattuk (már megint…), hogy akkor majd pár (akár 4-8) hónap múlva majd megkapjuk a meghívást az állampolgársági esküre… Itt azért már tikkelt a szemünk rendesen, kezdtük megkérdőjelezni, hogy vajon van-e vége valaha ennek az egész állampolgárosdinak, vagy ez egy soha véget nem érő szivatás.

Aztán szerencsére novemberben jött az email, hogy ugyan már legyünk kedvesek november 19-én befáradni a helyi polgárjenő, azaz polgármesteri hivatalba az avatásra. Itt már kezdtük elhinni, hogy az elmúlt 5 évünk nem volt hiábavaló és ausztrál állampolgárrá válni nem csak egy urbánus legenda. Mindenesetre fel voltunk készülve egy hosszú, unalmas, hivatalos “ünnepségre”, ezzel szemben viszont kaptunk egy nagyon laza, nevetéssel és vidámsággal teli 1.5 órát, ahol a polgármester maga is segített fotókat készíteni az új állampolgárokról a saját mobiltelefonjukkal, miután átadta a polgármesteri nyakláncot mindenkinek a nyakába a fotókhoz. Rendkívül szimpatikus volt az egész Ünnepség (immár idézőjel nélkül), jó volt hallgatni a felszólalókat (kivéve a szintén akkor állampolgárrá váló skót férfit, mivel neki egy szavát sem értettük… :)), nagyon emberközeli és szívhezszóló estét kanyarintottak nekünk. És nyilván nem rögtönöztek sokat, minden egy forgatókönyv szerint zajlott, pár korábban állampolgárrá váló barátunktól tudjuk, hogy az ő avatásukon is ugyanezeket a poénokat lőtték el. Mégis természetes és nem izzadságszagú volt az avatás, életünk legnagyobb mosolyával az arcunkon telt el az a 1.5 óra.

• 
• 
• 
• 
• 

Szóval így történt, ez volt a mi állampolgárrá válásunk útja. Nem volt zökkenőmentes, de még így is kifejezetten célirányos és tudatos folyamat volt óriási meglepetésektől és csalódásoktól mentesen. Mostantól az itteni szavazásokon is szavaznunk kell (itt kötelező a szavazás, vagy pénzbüntetés kap az ember), valamint adott esetben behívhatnak a bíróságra az esküdtszék tagjai közé, amire azért annyira nem vágyunk.

Reméljük ezzel a saját példánkon keresztül sikerül másoknak is ötleteket vagy inspirációt adnunk. Az Ausztráliába való bevándorlás nem gyerekjáték (egyre kevésbbé), de ha valaki kitartó és eltökélt, annak elképesztő perspektivákat nyithat meg a világ egyik gazdaságilag legfejlettebb és legélhetőbb országa.

A következő bejegyzésünkben adunk majd pár konkrét tippet azoknak, akik terveznek Ausztráliába jönni akár pár hónapra vagy egy életre, és azoknak is, akik már itt vannak.

 

Szeretettel,

Andi és Zoli

 

Kövess minket a Facebook-on, ahol rendszeresen posztolunk érdekességeket Ausztráliáról, Sydney-ről:

https://www.facebook.com/azausztralia/ 

Igen, van Insta fiókunk is, ott is igyekszünk szebbnél szebb képeket megosztani Veletek:

https://www.instagram.com/az_traveling/