AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

Otthon Magyarországon, itthon Ausztráliában - avagy különbségek a két ország között

2018. október 19. 14:06 - AtoZ

Szinte napra pontosan 5 éve, hogy itt élünk Ausztráliában, Sydney-ben, és eddig szerencsére minden évben legalább 1x sikerült hazalátogatnunk pár hétre. Ezek a hazalátogatások fantasztikusak, megterhelőek is egyben mind fizikailag, mind lelkileg. Néha úgy érezzük, hogy a kiköltözésünkkel két otthonunk lett, néha pedig úgy, hogy egy se maradt igazán, és folyamatosan eközött a két véglet között ingázunk. Mind a két országban rengeteg olyan dolog van, amit szeretünk, ami hiányzik, amire vágyakozunk, és ezek általában akkor derülnek ki igazán, amikor a másik országban vagyunk. Miután nemrég jöttünk újra vissza Sydney-be egy 5 hetes magyarországi nyaralás után, ezért most még élénken élnek bennünk, hogy mik is azok a dolgok, amikért továbbra is szívesen jövünk vissza Ausztráliába, és mik azok, amiket még mindig nem tudunk itt megszokni. Ebben a bejegyzésünkben ezeket fogjunk Nektek bemutatni.

 dji_0365.jpg

Tovább
28 komment
süti beállítások módosítása