AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

Itt a vége, fuss el véle...

2020. augusztus 18. 13:19 - AtoZ

Ez a nap is eljött. Ahogy a Mátrix című filmben is elhangzott, „Minden dolog, aminek kezdete van, véget is ér.”

Ennek a blognak most jött el a vége.

Majdnem 7 éve kezdtük el ezt a blogot írni, teli voltunk új élményekkel, izgalmakkal, ahogy az egy teljesen új kontinens felfedezésekor várható is. Azóta elképesztő mennyi minden történt velünk, megszereztük a letelepedéshez szükséges végzettségeket, nyelvvizsgákat, rengeteg munkahelyen dolgoztunk, új szakmákat tanultunk, körbeautóztuk az egész országot és végül, de nem utolsó sorban az ausztrál állampolgárságot is megszereztük.

Amint azt eddig tapasztalhattátok, a blogunkban nem csak a személyes élményeinket osztottuk meg Veletek, hanem segítséget is igyekeztünk nyújtani a hasonló ausztrál kalandon gondolkozók számára hasznos információkkal. Azonban az elmúlt hónapokban már azt éreztük, hogy egyre kevésbé tudunk segíteni a bevándorlással és a letelepedéssel kapcsolatban, hiszen a megváltozott szabályokkal már mi sem vagyunk tisztában. Ráadásul már azt sem éreztük, hogy a mindennapi életünket továbbra is szívesen megosztanánk a blogon, emiatt pedig hónapok kezdtek el eltelni két bejegyzés között.

Többek között ezen okok miatt végül úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a blogunkat.   

A Facebook oldalunkat megtartjuk (https://www.facebook.com/azausztralia), de mostantól ott is csak közérdekű, Ausztráliával kapcsolatos híreket fogunk megosztani, semmilyen személyes jellegű bejegyzésünk nem lesz a továbbiakban.

Amikor pedig majd újra lehet turistaként utazni Ausztráliába, az Ausztrália Neked (https://www.ausztralianeked.hu/ és https://www.facebook.com/ausztralianeked/) szolgáltatásunkon keresztül tudunk továbbra is segíteni az utazóknak.

Köszönjük, hogy Velünk voltatok az elmúlt 7 évben, vigyázzatok magatokra és egymásra!

Szeretettel,

Andi és Zoli

dscn6211.JPG

3 komment
süti beállítások módosítása