Nem titok, hogy ezen az ausztrál letelepedésünket és itteni életünket bemutató blogon keresztül sokan találnak ránk és írnak nekünk, hogy segítsünk nekik is a bevándorlásban. Bár igyekszünk annyit segíteni, amennyit az időnk és a tudásunk enged, de mindig kihangsúlyozzuk, hogy mi nem vagyunk bevándorlási ügynökök, nem követjük a folyamatosan változó itteni szabályokat, így tanácsadásra sem mi vagyunk a legmegfelelőbb szakemberek. Pusztán a saját tapasztalatainkat, példánkat tudjuk megosztani, speciális, kifejezetten vízumokkal kapcsolatos kérdésekre nem tudunk válaszolni. Viszont látva az igényt arra, hogy a tapasztalataink másokat is igencsak érdekelnek, összeszedtünk néhány jótanácsot azoknak, akik még csak gondolkoznak az egy ausztrál kalandon, és azoknak is, akik már idekint vannak. Lássuk...

5 év és 1 hónap. Ennyibe telt nekünk megszereznünk az ausztrál állampolgárságot, miután 2013. októberében 4 óriási bőrönddel, diákvízummal, 30 óra utazás után megérkeztünk Sydney repterére. Összvissz egy airbnb szállást foglaltunk 4 napra, és tudtuk, hogy hova fogok én (Zoli) járni posztgraduális képzésre két éven keresztül. Ennyi. Minden egyébbel az ahogy esik úgy puffan elvet követtük. Az eredeti terv az volt, hogy 2 év alatt megszerzem a kettős Master végzettséget (Master of Business Administration és Master of Professional Accounting), közben megismerjük ezt a csodálatos kontinenst egy kicsit jobban, és majd eldöntjük, hogy megpróbáljuk-e megszerezni az itteni állampolgárságot. Két év után eldöntöttük…

Voilá! Hosszú szünet után végre újra sikerült leülnünk, és megírnunk egy blogbejegyzést. Az apropó pedig az, hogy nemrég ünnepeltük a Sydney-be való megérkezésünk harmadik évét, így igazán dukált már egy kis összefoglaló erről az időszakról.

Hogy kicsit felpezsdítsük ezt a bejegyzést, kitaláltuk, hogy a gondolatainkat egy képzelt riport keretében osztjuk meg Veletek. Úgyhogy át is adjuk a szót a Riport Ernőnek és a válaszolóknak, Andinak és Zolinak (azaz magunknak…).

Egy pár héttel korábban szavazásra bocsájtottuk a következő blogbejegyzésünk témáját, és nem nagy meglepetésre az ausztrál munkaszerzési tapasztalatainkra voltatok a legtöbben kíváncsiak. Annak érdekében, hogy jobban érthetőek legyenek a tapasztalataink, pár szóban először összefoglalnánk, honnan is jövünk, mi is a hátterünk. (Aki már ismeri a történetünket, annak irány a 4. bekezdés…)

Lassan két éve írjuk ezt a blogunkat Ausztráliáról, és rendszeresen kapunk emaileket, megjegyzéseket, hogy túlságosan is szépnek írjuk le ezt az országot, nem lehet igaz, hogy itt minden tényleg ennyire fantasztikus. Habár azért néha említünk nehézségeket is, de tény, hogy nem erre helyezzük a hangsúlyt. Valóban így van, hogy itt sem minden tökéletes (wow, ki hitte volna?), és bizony sok problémával kell szembenéznie annak, aki el szeretne itt tölteni 1-3-10-100 évet. Mi alapjában véve kifejezetten pozitívan, vidáman, humorral és kíváncsisággal nézzük a világot, ezért a bejegyzéseinkben is a szép, jó, érdekes vagy vicces dolgokra koncentrálunk, a negatívumok kifejtését inkább meghagytuk másoknak. Ezen a későbbiekben sem szeretnénk változtatni, viszont elismerjük, hogy egy reális kép alkotásához hozzátartoznak a nehézségek, a kevésbé kellemes dolgok is, amikből bizony nekünk is volt/van részünk folyamatosan. Úgyhogy kivételesen ez egy olyan blogbejegyzés lesz, ami kifejezetten a kellemetlen, negatív meglepetéseket fogja körüljárni Ausztráliával kapcsolatban.

Amikor 2013-ban elindultunk hátizsákkal Ázsiába fél évre, azt gondoltuk, hogy ennyi utazás meg világlátás biztosan hosszú időre elég lesz. Nem így lett, Ausztrália keresztülhúzta a számításainkat. Az ázsiai utazásunk végén csupán 3 hetet töltöttünk el Sydney-ben, de ez elég volt ahhoz, hogy rögtön azon kezdjünk gondolkozni, hogyan tudnánk ide visszajönni. Hamar meg is találtuk a módját, a tanulói vízum mellett döntöttünk. Egy MBA végzettség már korábban is a tervek között szerepelt Zolinak, úgyhogy összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és a Sydney-i Holmes Institute-ot választottuk a képzésre. Tavaly október közepén érkeztünk meg Sydney-be, így immár több, mint egy éve vagyunk itt.  Úgyhogy itt az idő egy kis visszatekintésre, mi is történt velünk ezalatt az egy év alatt, és hogyan látjuk most Ausztráliát, azon belül is Sydney-t. Ezen felül igyekszünk pár tippet is megosztani az itteni élettel kapcsolatban azoknak, akik szintén egy hasonló kalandot terveznek Ausztráliába. (Figyelem, ez egy igencsak hosszú, és SZUBJEKTÍV bejegyzés lesz, mi szóltunk… :))

Utolsó bejelentkezésünk óta sok idő telt el, és nem unatkoztunk egy percet sem (mondjuk unatkozni egyébként sem volt sose szokásunk). Ami most itt velünk történik az bizony életmódváltás a köbön, vagy akár a tizediken. A célunk ezzel a bejegyzéssel az, hogy elmeséljük mi változott az eddigi életünkhöz képest – lényegében minden – és mit is csinálunk itt, immár nem turistaként...

Szóval lehet, hogy a Facebookos képekből, izgalmas blogbejegyzésekből úgy tűnhet, hogy minden csupa szép és jó, és igazából mindenféle megerőltetés nélkül megy itt minden, de talán nem árulunk el nagy titkot, hogy azért ez közel sem így van. Egy új országba költözni, nulláról indulni finoman szólva is kihívásokkal teli. Egy ilyen döntés bizony nagyon sok türelmet, rugalmasságot, figyelmet és legfőképpen alázatot igényel. Legyen otthonról szinte akármennyi tapasztalatod, gyakorlatod valamilyen területen, egy új országban így is úgy is a legkisebb láncszem vagy a gépezetben. Helyi tapasztalat nélkül csak a gyufahordó egy új szakmában, új országban. Végzettségünk alapján mindketten közgazdászok vagyunk, viszont mindkettőnk önéletrajza igen színes, mert sok olyan dolgot csináltunk már eddig is, amiknek első blikkre – meg másodikra sem sok közük van egymáshoz, de ez egy másik sztori. Ráadásul a közgazdász tipikusan egy olyan végzettség, amire sokan kapásból azt mondják, hogy „aha, tehát akkor semmihez sem értesz…”. Ami otthon egykor egy nívós végzettség volt, mára inkább egy kissé lesajnáló mosolyt csal az emberek arcára, különösen itt kint Ausztráliában. Úgyhogy ha már így hozta a sors, akkor úgy döntöttünk (egészen pontosan más lehetőségünk egyelőre nem lévén :)), hogy első körben azzal fogunk pénzt keresni, amivel csak tudunk. Komoly elhatározás, ugye? ;) Úgyhogy akkor következzen egy kis bemutatása a hétköznapjaink dolgos oldalának, először Andi, majd utána Zoli „billentyűzetéből”.