Hogy milyen a Húsvét Ausztráliában? Nos, röviden kevésbé tradicionális, mint otthon. Ráadásul abból adódóan, hogy itt nem a tavaszhoz, hanem az ősz kezdetéhez kapcsolódik, bizony a hangulata is más, az idő nem melegszik, hanem egyre inkább hűvösödik. Az ünnep idén az „őszi” iskolaszünet közepére esett (Április 12-27), így a családok leginkább arra használták fel ezt az időszakot, hogy fogják az egész pereputtyot, és elutazzanak kempingezni, nyaralni, pihenni. Mi is úgy döntöttünk, hogy elmegyünk körülnézni kicsit a „környéken”, hiszen még annyi csodálatos hely van New South Wales-ben. Habár továbbra is imádjuk Sydney-t, nagyon szép város ez, de akkor is egy város, annak minden örömével és nehézségével együtt. Mi pedig még mindig jobban szeretjük a természetet, a csendet, mint a felbolydult méhkast.
Most Port Stephens-re esett a választásunk, ami egy 140 km2-es öböl. Sydney-től nagyjából 200 km-re van északra, arról nevezetes elsősorban, hogy palackorrú delfin kolóniák élnek az öbölben, valamint New South Wales legtöbb vadkoalája is ott található. Delfin és koala, mi kellhet még egy szuper húsvéti pihenéshez? :)
Előre lefoglaltunk egy helyet egy holiday park-ban az Ezüst Nyilunknak, azaz a Holden Commodore kombinknak, aminek az egybenyitott csomagtartója egyben az alvóhelyünk is volt a hétvégre. Az ausztrál holiday parkokat csak felületesen lehetne kempingeknek nevezni, ugyanis elképesztően gazdag szolgáltatásokat nyújtanak. Az általunk választott Bays Holiday Parkban volt óriás sakk, BBQ lehetőségek, gyerekeknek ugrálóvárak, célba dobó játékok és fűtöttvizű szabadtéri medencék. Mindez közvetlenül a koala rezervátum mellett. Gyönyörű és rendezett környezet, patent szervezettség. Ezeket kezdjük már megszokni itt, általában igen komoly minőségi szolgáltatásokkal találkozunk akármerre is járunk. (Azért a közösségi térnek a dekorációja viccesre sikerült, dehát nem lehet minden tökéletes...;)
Mi ugyan szinte csak alvásra használtuk a parkot, az időnk 90%-át a környék felfedezésével töltöttük, nem utolsó sorban amiatt is, mert a suliszünet következtében mindenhol gyerek hadseregek játszottak az idegeinken… :)
Első esténken meglátogattuk véletlenszerűen a Soldiers Pointot, ahol azonnal belefutottunk egy lehengerlő naplementébe. Nem, még mindig nem unjuk ezeket a mesés naplementéket, nem hiszem, hogy valaha ellen fogunk tudni állni egynek is. Időközben megtudtuk, hogy azért Soldiers Point a neve, mert az 1800-as évek elején ideköltöztettek egy katonai helyőrséget, ugyanis Port Stephens az egyik kedvelt búvóhelye lett az annakidején Ausztráliába szállított, de elszökött fegyenceknek.
Ezután még benéztünk Port Stephens legkedveltebb kisvárosába, Nelson Bay-be. Kb. olyan hangulat fogadott bennünket, mint otthon Balatonfüreden: mászkáló párocskák, családok, élőzenés hangulatos éttermek, lufihajtogató bohóc és éééééééktelen rikácsoló papagájseregek. Na jó, ez utóbbi nem volt éppen „balatonos”… Eredetileg a kempingben akartunk vacsorázni egy jó zacskóslevest, de győzött a kísértés: inkább ettünk egy fish & chips-et a környék legjobb tengerikütyüs büféjében. Megérte, fényévekkel volt jobb, mint a maggie mie goreng zacskóslevese… ;) Este beültünk a szálláson a közösségi terembe átbogarászni a begyűjtött katalógusokat és térképeket. Nehogy kiszáradjunk elkortyolgattunk egy kis hazai Sauska gyöngyözőbort. Multikulturális esténk volt. :)
Másnap volt a nagy napunk, fullra betábláztuk magunkat programokkal. Egyértelműen a 2 órás hajós delfinnézés vitte a prímet, magasan! Az öbölben több tucat palackorrú delfin él életvitelszerűen :), úgyhogy nagyjából garantált volt, hogy nem csak nézni fogjuk a delfineket, hanem látni is fogjuk őket. És lőn, fél óra hajókázás után fel is tűntek a távolban a delfin uszonyok, amelyeket a kísérőnk azonnal felismerve már név szerint sorolta, hogy kiket is látunk éppen. Innentől kezdve pedig ment a kergetőzés a delfinek után. Amikor valaki meglátott egyet a bal oldalon, husss, mindenki átrohant oda, majd szemguvasztva bámultuk a tengert. Pár másodperc merev nézés után felkiáltás, delfin jobbra! Irány mindenki a másik oldalra, ott is versenynézés. Ez így ment mintegy másfél órán át, egyik-másik emlőshöz sikerült egész közel kerülni, örök élmény látni ezeket a nagyon okos teremtményeket!
Egy idő után a söröző ázsiaiak elunták magukat, úgyhogy a szervező kiadta az ukázt, irány A Háló! Ez egy leereszthető szerkezet volt a hajó oldalán, amibe bele lehetett mászni, és mialatt a hajó haladt, meg lehetett fürdeni az 5 centi hideg vízben. Biztosak voltunk benne, hogy ebbe senki sem fog belemenni. Tévedtünk, az ázsiai utastársaink az alkoholtól felbuzdulva már nyomultak is a hálóba pancsikolni. Mi inkább maradtunk a taton, és továbbra is néztük, ahogy a delfinek a távolban szörföznek a hullámokon. :)
Még annyi hozzátartozott ehhez a programhoz, hogy a vízre szállás előtt a hajóhoz álló sort látva felderengtek bennünk a korábbi ázsiai utazásunkkor gyakran megélt érzések. Hosszú sor, túlfoglalás, tömeg, ázsiaiak lerészegedése és rosszulléte a hajón, valami gagyi turistamágnes megnézése és vissza a kiindulópontra. Megint ez lesz, gondoltok és szinte már bántuk, hogy belementünk egy szervezett turistaprogramba. Aztán egyszer csak a hosszú sor hirtelen eloszlott, mert egy kisebb tömeg félrenézte a hajót, másikra foglaltak, így egyáltalán nem lett tömeg, sem lökdösődés a hajón. Sör és lerészegedő ázsiaiak azért voltak, akik a hullámzó katamaránon csatak vizesre ázva nagyon kapaszkodtak a sörösüvegükbe, de ez inkább mulatságos volt, mint bosszantó. Sem odafelé, sem visszafelé nem csaptak le ránk minden szirszart áruló árusok, hogy valami szemetet csak vegyünk tőlünk, minden korrekt volt. A másfél óra alatt megkaptuk, amit szerettünk volna, kedves személyzettel, korrekt szolgáltatással, oké áron, és még a végén sem jöttek borravalót tarhálni. Csodás élmény volt és igen, így is lehet. Talán máskor is bevállalunk még csoportos programokat, de szigorúan csak Ausztráliában, Ázsiában inkább nem… :)
A nap másik programja a 120 m magasan levő Tomaree Head kilátóba való felmászás volt. Kellemes kis „séta”, a végére azért már kapkodtuk a levegőt, de a kilátás természetesen megérte a fáradalmakat.
Olyannyira, hogy el is határoztuk, másnap visszajövünk ide napfelkeltére! Úgyhogy vasárnap 4:30-as kelés a holiday parkban, kaja, pia, és 5:30-kor már zihálva másztunk is felfele dombon. Mi voltunk az első érkezők a 6:15-ös napfelkeltére, amire baromi büszkék is voltunk. Egészen addig, amíg el nem kezdtek érkezni a 40-50-60 éves fazonok és 3 gyerekes családok, full sportszerkókban, a testfelépítésükből ítélve nem az első ilyen reggelen voltak túl az életükben. Volt, aki 3x tette meg a teljes utat, mialatt mi a napfelkeltében gyönyörködtünk. Maxiriszpekt, jó kis mintákat lehet itt Ausztráliában látni sportosság tekintetében.
A kilátóból remek rálátásunk volt a Cabbage Tree Island-re, amelyről teljesen kitiltották a turistákat a Gould viharmadár miatt, amely egy kihalással fenyegetett madárfaj, és azon a szigeten fészkel. Ha valaki mégis úgy gondolná, hogy megnézi magának ezt a szigetet, semmi baj, csupán csak egy 200.000 AUD-os büntetési csekket kell kitöltenie. Megéri? Nos, ezt mindenki döntse el maga…
A másik érdekesség a Shark Island, ami annakidején egy félsziget volt, azonban a 19. század közepén egy óriási vihar gyakorlatilag elvágta az utat a szárazföldtől, a félszigeten a világítótoronyban élő szaki nagy bánatára. Azóta csak apály esetén közelíthető meg viszonylag száraz lábbal a sziget, de akkor sem tanácsos, mivel a rendszertelenül érkező hullámok pillanatok alatt el tudják sodorni az emberfiát.
Végül pedig érdemes még pár szót említeni a kilátó alatt felépített óriási ütegekről, amelyeknek már csak hűlt helyük van. Nyílván az Ausztrálok is be voltak parázva a második világháborúban, hogy majd jól letámadja őket az ellenség. Úgyhogy hirtelen fel is építettek igen komoly, több 10 km hatótávolságú ágyúkat. Aztán pedig néhány 10 év múlva szépen le is szerelték őket anélkül, hogy egyszer is el kellett volna sütniük őket. Hiába, ebből a szempontból (is) nagyon szerencsés a világ másik végén, down under lenni…
Ha már ilyen csittifittik voltunk, hogy felkeltünk a napfelkeltét megnézni, a nap többi részét is lelkesen nyomtuk végig. Meglátogattunk néhány elképesztően fehérhomokos strandot, és az egyiken (1 mile beach) újra delfineket pillanthattunk meg a hullámokon szörfözgetve, a szörfösök mellett. Itt azért már tényleg a „pofánk leszakadt”, kezdtünk telítődni az élményekkel.
Pedig ezek után még elmentünk a pár kilométerre fekvő homokdűnékhez is, ahol félkomoly sivatagi túrákat lehet tenni 4x4-es traktorokkal, Hummerekkel, vagy éppen tevegelni is lehet, kinek mi fekszik. Igen, jól olvastátok, tevegelni. Jöhet a kérdés, hogy mi a túrót keres a teve Ausztráliában. Nagyon jó kérdés!!! :) Nem, nem őshonos állat. Annakidején Ausztrália felfedezésekor az 1800-as évek közepén kezdték behozni a felfedezők százasával őket, hogy minél messzebbre tudjanak behatolni az ország területére, minél több csomaggal. Aztán ahogy jöttek a gépek, a gőzhajók, a teherszállító járművek, szélnek eresztették a tevéket, mehettek isten hírével, amerre láttak. Ebből kifolyólag a 2009-re nagyjából egymillió teve volt már Ausztráliában, ami aztán kiverte a kormányzatnál is a biztosítékot, és bizony tömeges irtásba kezdtek, ugyanis nem őshonos állat lévén ellenfele nuku, viszont a helyi flórát és faunát túlságosan is igénybe vette. Mostanra úgy nagyjából 300.000 teve maradhatott, és meglepő módon Ausztrália híres tevehúsexportőrré vált, többek között Szaúd-Arábia is innen veszi a kiváló minőségű tevehúst. Nem, nem fogjuk megkóstolni…
A sivatagi kaland után jöhetett a koala rezervátum a Tilligerry Creek mentén. Habár az információs prospektusok azt állították, hogy csak fel kell nézni a magasba, és máris megpillanthatunk egy koalát, ez nekünk most nem jött össze, hiába sétáltunk egy laza 8 km-t a rezervátumban, folyamatosan hesszölve a faágakat a magasban, meg belógtunk egy magán területre is az erdőben, de egy koalával sem találkoztunk. Azért annyira nem voltunk elkeseredve, mivel ismét egy szupergiccses-de-gyönyörű naplementét kaptunk cserébe… :) Úgyhogy kihasználva ezt a gyönyörű hátteret, előkaptuk a mobil házunkból (azaz az autónkból) a piknik szettet, és rittyentettünk magunknak egy vacsorát, ami után már hazafele vettük az irányt.
Eredetileg még a hétfőt is ott töltöttük volna Port Stephens-ben, de úgy döntöttük, hogy a Húsvét Hétfő úgy az igazi, ha csapunk egy óriási reggebedébet, ahogyan otthon Magyarországon is szoktuk. Természetesen finom sonkával, fehér kenyérrel, kemény tojással, friss zöldségekkel, tormával, Univer majonézzel és házi sütivel.
Ennek megfelelően immár a Sydney-ből kívánunk Nektek Kellemes Húsvéti Ünnepeket ezzel a „kis” terülj-terülj asztalkával!
