Szavaztunk Canberrában, a Magyar Nagykövetségen! Egyszerűnek hangzik, de azért voltak buktatói a folyamatnak. Tapasztalatunk szerint sajnos nem volt éppen támogató a rendszer a külföldi szavazásra. Nem is célunk ezt részletezni, csupán a személyes blogunkban a saját élményünket elmesélni. Kb. egy hónapja egy honlapon keresztül kitöltöttünk egy regisztrációs kérdőívet. Zolit rövidesen értesítették, hogy adateltérést találtak, mert a kitöltött kérdőívben a születési neve és jelenlegi neve eltér. Ami teljesen jogos volt, hiszen valóban ez a helyzet, más a születési és a jelenlegi neve! Viszont emiatt elutasították a kérvényt. E-mailben azt javasolták, hogy a rendszert kicselezendő írja be a jelenlegi nevét mindkét rubrikába, azaz gyakorlatilag rossz adatokat. Így már nála minden rendben is volt… :)
Andi szintén regisztrált, ő is bejelölte, hogy e-mailben értesítsék az eredményről. Ugyan a személyi számot elvileg már nem kéne sehol sem használni, azért itt ismét meg kellett adni. Szerencsére persze emlékszünk rá, ami király, mert ritkán viszi magával egyébként az ember külföldre a két tonnányi hivatalos papírját, amit születésétől fogva összeszedett, biztos, ami biztos alapon, hátha kérdeznek olyat amit már nem is kell, hogy tudj. Minden precízen kitöltve, enter, várjuk a jóváhagyást. Ami nem jön e-mailben, ellenben postán kiküldtek egy levelet budapesti címre, hogy bizony elutasították a kérvényt, mert adateltérés van. Szerencsénkre volt, aki olvassa otthon a postánkat, így ez számunkra kiderült. A születési kerületet rosszul adtuk meg Andinál, mert a kórház már nem az 5., hanem a 6. kerületben van, ugyan soha senki nem kérdezte még ezt. Módosított adatokat elküldve, újra kérve az e-mailes választ, vártunk. Újra megérkezett postán egy papír alapú levél, amiből megtudtunk, hogy most már szavazhatunk. Email meg azóta is csak jön-jön, biztos hajóval hozzák… :) Logikát keresni ugye minek és biztosan a nehezítés és zanzásítás nem szándékos, csupán a véletlen műve, de a véletleneken már nem lepődünk meg.
Így Április első hétvégéjén úgy döntöttünk, hogy összekötjük a kellemeset a hasznossal és ellátogatunk Ausztrália fővárosába, Canberrába. A hasznos rész a szavazás, a kellemes pedig egy új ausztrál város meglátogatása. Magyarként szavazni jelenleg Melbourne-ben és Canberrában lehet. 2009-ben a válság miatti költségcsökkentés kényszerűsége miatt a Sydney-ben lévő konzulátus bezárt. A tavalyi évben újra nyitottak egyet, viszont újragondolva a távolságokat már nem Sydney-ben, hanem Melbourne-ben. A Sydney-ben élők viszonylag könnyedén, alig 300 km autózással eljuthatnak Canberrába, míg Melbourne két köpéssel arrébb, a fővárostól 700 km-re fekszik.
Szombaton Zoli hajnali melója után autóba vágtuk magunkat és mintegy másfél óra után már ki is jutottunk a városból. Már csak kb. 250 km várt ránk 100-as tempóval. Nem volt miért sietnünk, így útközben megálltunk egy kávéra egy mekinél, ahol mi voltunk az egyetlen fehér pár. Csak pislogtunk körbe, hova is csöppentünk, hiszen a kasszások muszlim fejfedőt viseltek és a kitett helyi napilap is arabul íródott. Ilyen is van Sydneyben, mintha egy más országba léptünk volna. A további út során megálltunk egy Goulburn nevű kisvárosnál, ahol egy gigantikus birka fogadott minket. Vicc nélkül, a kb. 8 méter magas és vagy 15 méter hosszú birka ikonikus szobra a városkának, ott igen komoly birkatenyésztés folyik.
A környező hatalmas réteken kilométereken át szinte minden bokornak látszó „tárgy” mozgott, azaz hatalmas birkacsordák legelgettek amerre csak néztünk. Következő látványosság a George tó, ami mára inkább pocsolya mint tó, annak kiszáradt helyén mára nagy lapos zöld terület fekszik apró vízerekkel. Pedig ez a világ egyik legrégebbi tava, és voltak évek, amikor 155 négyzetkilométernyi területen 7 méter mély volt a víz. Mára nem maradt belőle sok… A tó körül több száz szélerőmű mintázza a látképet. Az autóból kipattantunk, hogy nyújtózzunk egyet, de a parkolóban a betonra festett “beware of snakes!” (vigyázat kígyók!) üzenet után hamar továbbiramodtunk.
Canberrát délután 5 óra felé el is értük. Találtunk egy EPIC nevű helyet, amely egy kiállítási, rendezvény és programközpont, nem utolsóként egy jól felszerelt kempinggel. Éjjel ott szálltunk meg és jelentjük az Ezüst Nyílnak keresztelt kombi Holden Commodorunkat továbbra is imádjuk és éjszakára alvósátorként is tökéletesen funkcionált a csomagtartó és az egybenyitott hátsó üléssor.
A kemping területe mellett épp egy ásványbörzébe botlottunk, megnéztük a portékáikat és csevegtünk a helyi árusokkal. Őrületesen segítőkészek és kedvesek voltak, zömmel nyugdíjas korú párok, akik nem gyenge kis lakóautóikkal járják az országot és vásároznak. Íme az egyik kedvencünk.
Az egyik árustól szerettünk volna egy kis kristályt venni Zoli medáljába, de a pali ingyen nekünk adott egyet és nem fogadott el semmi pénzt. A “Mi szeretünk törődni a vendégeinkkel” mondat mellé egy természetes fültől fülig érő mosolyt is kaptunk. Másnap cserébe azért megleptük őt egy sörrel, amitől picit zavarba is jött, de nagyon örült neki.
Akkor most lássuk úticélunkat. Canberra egy 1908-ban mesterségesen és mértanilag létrehozott város. Kompromisszum megoldás volt, amikor felmerült, hogy Sydney vagy Melbourne legyen Ausztrália fővárosa. Egyik sem lett, ehelyett csináltak egy újat. Széles autóutak, barátságos parkok, párhuzamos és merőleges utcák, logikusan felépített kerületek, viszonylag alacsony, azaz maximum 10 emeletes épületek. Élhető városközpont minden szükséges szolgáltatással és rengeteg hangulatos étteremmel, kávézóval, szórakozóhellyel és több gyönyörű múzeummal. A lakossága kb. 380 ezer fő. A sok park és csodálatos növényei miatt megnyerte a “bush capital”, szabadfordításban “zöld főváros” nevet. Ebben a városban kapott helyet az ország Parlamentje, a Legfelsőbb Bíróság, a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Könyvtár, stb.
Vasárnap egy fantasztikus reggeli után elmentünk a Magyar Követségre. Külterületen, csendes tágas negyedben egymás mellett sorakoznak a követségek. A Magyar épület egy szép, visszafogott díszítettségű fehér épület, belső kedves udvarral, hasas ívekkel, vaskos oszlopokkal. Íme pár fotó.
A bejáratnál kávéval, teával, pogácsával, diós patkóval és kedves mosollyal fogadtak bennünket, a magyarokhoz illő visszafogott udvarias formában. Furcsa volt a távolságtartó hivatalos magázódás, hiszen eddig úgy tapasztaltuk idekint, hogy a magyarok egymás közt első találkozástól fogva tegeződnek egymással, de persze ritkán jártunk itt még hivatalos magyar intézményben.
Az előtérben többen összeverődtünk és kellemes elcsevegtünk. Az épületbe szavazni pedig egyesével mehettünk be ahol szintén mosolygós segítőkész hölgyek intézkedtek.
Végül egy emléklappal a kezünkben távoztunk. Egyedi élmény volt külföldről szavazni, ugyanakkor a távolság sok olyan gondolatot és érzelmet vetett fel, amiért továbbra is fontos, hogy szavazási lehetőségünkkel éljünk.
A szavazás után meglátogattuk a Nemzeti Galériát és megnéztük az Inka kiállítást. A Galéria szép és modern, érthetően kialakított, kellemes hangulatú hely. Barátaink az állandó ingyenes kiállítást, mi az Inka kiállítást néztünk meg, mert otthon sajnos nem jutottunk el rá annakidején. Iszonyat tömeggel szembesültünk a kiállításon, de szerencsére az ennek ellenére is nagyon érdekes volt. Canberrában is a legtöbb múzeum ingyenes, egyik-másik időszakos kiállítás belépős. A város egyébként nem lopta be magát igazán a szívünkbe, de valószínűleg még idén szánunk rá egy hosszabb hétvégét hogy körbenézzünk és bejárjuk a múzeumokat.