Szóval az úgy volt, hogy tavaly, mielőtt kijöttünk volna Ausztráliába, összeházasodtunk, és nászajándékba kaptunk egy-egy ajándékutalványt az OZ Jetboat motorcsónaktúrájára (még egyszer örök hála érte, Kuti Úr!). A 30 perces programhoz adva van egy űbermorcos, nagyteljesítményű motorcsónak, néhány high-tech vízálló hangfal, 5 sornyi ülés, és egy rezignált sofőr.
A túra a központi kikötőből, a Circular Quay-ből indul, néhány hasznos kézjelzés megismertetésével. Az első, az egy köröző kézfej, amelyet a bal vagy a jobb irány mutatása követ. Ez azt jelenti, hogy pillanatokon belül teljes sebességről nyom a kapitány egy hátra arcot, azaz 180 fokos fordulatot. Egészen pontosan nem is kapitány, hanem a hajó maga… :) A másik kézjel, az egy már önmagában is nagyon beszédes ökölbe szorított kéz. Ez pedig egyenlő azzal, hogy a csónak orra előtt levő víztömeg nagy része az arcunkba fog hamarosan záporozni, köszönhetően a satuféknek (amit csak az egyszerűség kedvéért nevezünk fékezésnek, hiszen a hajókon nincs fék, a turbinák „rükvercbe” kapcsolásával lehet elérni a fékezés hatását, elég jelentőségteljesen). Annak érdekében, hogy csak az alsónadrágig legyünk vizesek, szépen kapunk még egy-egy csokimikuláspiros színű esőkabátot, ami olyan, mint halottnak a csók. Sebaj, de legalább pont úgy nézünk ki, mint egy kegyetlen(ül röhejes) vörösruhás Ku-Klux Klán szekta.
Aztán jöhet a beszállás és az elindulás. Bemelegítésnek szépen lassan elsiklunk az Operaház mellett, mivel a kikötőben szigorú sebességkorlátozás van életben a nagy hajóforgalom miatt. Ez a beetetés része, itt még mindenki bambul jobbra-balra, hesszeljük a hajókat, vitorlásokat, a Harbour hidat. Kellemesen dübörög a hangfalakból a Queen Another bites the dust száma, mosolyogunk ezerrel.
Aztán snitt, és mint egy rossz rendezésű filmben, mindenféle átmenet nélkül az unott, pókerarcú kapitány csutkára húzza a gyorsítókart. Na, innen aztán mehet a kapaszkodás, sikongatás. Tucatjával hagyjuk le a békésen haladó személyszállító hajókat, vitorlásokat, mindenfelől zúdul a sós tengervíz. És ez még csak a kezdet, ugyanis a kapitány bemutatja a már korábban begyakorolt kézjelet! Indul a visszaszámlálás, három, kettő, egy, satuféééééééék! Ebben a pillanatban, ami addig előttünk volt víz, az mind a nyakunkba kerül. Hát nem jó móka? :)
A másik, körbefordulós jelnél aztán nem is az újabb zuhé, hanem a centrifugális erő az igazi meglepetés, ami minden erejével azon van, hogy a bent ülők inkább a hajón kívül, a tengerben folytassák a programot. Szerencsére azért a biztonsági öv ebben mindenkit megakadályoz, így mehet tovább az esztelen száguldás.
A 30 perc alatt olyan 5-6 satufék/ringlispíl kombóra van lehetőség, aztán a végén levezetésként átsuhanunk a Harbour híd alatt, és tök-életesen vizesen érünk vissza a kiindulópontra, óriási, levakarhatatlan mosollyal az arcunkon. Na persze a kapitány továbbra is teljesen rezignált, pókerarccal száll ki a csónakból, ami azért valljuk be érthető, az 1500. ilyen hajókázás után már valószínűleg annyira élvezi az egészet, mint a liftkezelő a munkáját a pécsi TV toronyban.
Mi mindenesetre nagyon jól szórakoztunk, és zárásul íme két kisvideó a nagy menetről:
Ez a hajó orrában elhelyezett Go-Pro kamerával készült:
Ez pedig a mi vízálló kameránkkal felvett pár perces szösszenet az útról (szegény kis Olympus kameránk küzdött rendesen a fókuszálással, köszönhetően a lencsére kerülő vízcseppeknek...):
Ha valamikor eljuttok Sydney-be, mindenképpen próbáljátok ki Ti is!
