Habár már majd 5 éve élünk Ausztráliában, egészen eddig nem sikerült a "kőhajításnyira" fekvő Új-Zélandra eljutnunk, pedig már jó régen ott van a bakancslistánk első pontjai között. Idén viszont megtört a jég, és első körben 12 napot tölthettünk el a déli szigeten 2500 km-t megtéve. Sokminden belefért ebbe a kirándulásba, de sokminden ki is maradt, csupán azért, hogy legyen miért visszatérni erre a lélegzetelállító szigetre. 

Áprilisban elején Sydneyből hajnali indulással, kb. 3 órás repülőút után Christchurch-ben landoltunk. Rögtön el is suhantunk a Lucky autókölcsönzőhöz és átvettük átmeneti kerekes otthonunkat, ami ugyan kicsi és koszos volt, de 12 napra az otthonunk lett. Új-Zélandon is számos autóbérlő cég van, napokat el lehet bogarászni, hogy honnan és mit béreljen az ember. Az autóbérlésre szánt kis büdzsénk viszont nagyon praktikus volt, sokat segített a szűrésben! Az egyik jól ismert, a hátizsákosok körében közkedvelt cég, az egyébként Ausztráliában is honos Jucy-nak a ’kistesóját’ Lucky-nak hívják, ami a levetett, leharcolt, de még üzemképes autókat viszik tovább, amíg össze nem omlanak. A Lucky autók nincsenek felcicomázva, nem hirdetik színes feliratokkal kik ők, csak szolidan, szürke kisegérként teszik a dolgukat. Csak hogy lelőjem a poént az elején és persze megnyugtassak mindenkit, mi nagyon elégedettek voltunk, a Lucky Ranger-ünk hibátlanul végigvitt bennünket dombokon, hegyeken minden zokszó nélkül.

Nagyon alap felszereltség állt rendelkezésünkre és minimális pakolófelület, de volt mindenünk, estére világításunk, hűtőnk, gázrezsónk (főzéshez, szabálytalanul fűtéshez is nagyritkán), zuhanyfülkénk (amit leginkább a bőröndjeink tárolására használtunk, fürdésre nem a dermesztő hidegnek köszönhetően).

Apropó időjárás. Megvannak az előnyei, ha az ember ősszel (azaz március és május között) vág neki Új-Zélandnak, mégpedig az, hogy nagyon kevés a turista, mert kevesen vállalnak be ilyen irgalmatlanul fogkocogtató éjszakákat egy konzervdobozban (azaz lakóautóban). Tehát nagy tömeggel nem, a hideggel viszont számolni kell. Ha nem vittük volna a jól bevált szupermeleg, Aldis dupla hálózsákunkat (ami az ausztrál körutunk során is bizonyított már), bizony keservesen fáztunk volna esténként, így csak nagyon. Pár nap után be is állt mit viseljünk éjjel és nappal, Andi egészen le is egyszerűsítette a dolgot, nappal felvett még egy kabátot, de az 5 pulóver és 3 nadrág, sapi éjjel is maradt.

Az időjárás finoman szólva is szeszélyes az országban áprilisban, napsütés, vízszintes eső, szivárvány, napsütés, jégzápor, felhő, napsütés, szél váltották egymást szorgosan, akár egy napon belül többször is.

A számunkra legfontosabb helyeken viszont (valamit nagyon jól csinálhatunk) mindig sütött ránk a nap, így sikerült ellőni ’pár’ egészen jó fotót, amiből egy (nem) rövid válogatást is készítettünk, ebből igyekszünk most nektek párat bemutatni.

Tényszerűen, a déli szigeten nyáron az átlaghőmérséklet 20 fok, télen pedig 6, az április a kettő közt van. Ősz lévén már igen korán, fél 6-kor sötétedik és a Nap sem kel ám korán. Ezáltal a nettó idő az utazásra és világosban levésre sajnos relatíve kevés, amivel érdemes tervezni, korán kelni, elkészülni és nekivágni, amint már jól látható a környezet. Itt ugyan nem kell kengurukat kerülgetni, de erősen ajánlott szürkületben, pláne sötétben nem vezetni a néhol nagyon keskeny, ellenben kacskaringós utakon.

Tavak, folyók, vízpartok

Körtúránk során számos gyönyörű tavat látogattunk meg. Sokszor ébredtünk a látványukra, miután általában sötétben „sátoroztunk” le, így mindig nagy volt az izgalom, hogy vajon mire is kelünk reggel. Sosem csalódtunk, sőt ennél jobb ébredést nem kívánhat magának az ember fia, lánya.

Kristálytiszta vizek, az aktuális időjárásnak, fényviszonyoknak megfelelő színekkel, hangulatokkal. A fotók többet mondanak, mint bármi leírás. A közel sem teljes lista a meglátogatott tavakról:

Lake Tekapo, Lake Pukaki, Lake Hawea, Lake Wakatipu, Mirror Lake, Haast River, Lake Matheson, Ship Creek, Tasman sea (West coast).

A Mackenzie-medencében a Tekapo és Pukaki tavak (több nagyobb tó közül kettő) egymáshoz viszonylag közel találhatóak és a déli Alpok gleccserei táplálják a vizüket, a vízben lebegő igen finomra csiszolt, gleccserekből származó homoknak köszönhető ez a lehetetlenül csodás türkiz szín.

A tavak egy komplex víz-energiaipari rendszer részei (Waitaki Hydroelectronic scheme), amelyek Új-Zéland vízenergiájának több mint felét termelik ki éves szinten.

A festői Lake Tekapo partján áll a Jó Pásztor Templom (Good Shepherd Church), ami a legtöbbet fényképezett templom Új-Zélandon, nem véletlenül. A tó körül a csillagfürt virágzást is sokan kapják lencsevégre, nekünk ez most kimaradt, Csillagfürt híján, mert a virágzás november-decemberre esik.

Wakatipu tó Otago régióban, Queenstown közelében van, a fordított N formájú tó (hívják „kutya láb” formának is) az ország leghosszabbja és nem elhanyagolható a kb. 380 méteres mélysége sem. A környező hegyóriások drámai hangulatot adnak a környéknek.

A Lake Matheson tó a Fox Gleccser közelében a déli Westland területén helyezkedik el. Kis körsétával körbesétálható mintegy egy-másfél óra alatt a szemet gyönyörködtető, változatos kis erdei ösvényen. A víz mélybarna színű, szélcsendben tökéletes tükör felületként funkcionál. A legkomolyabb kilátás egy kis stégről tárult elénk, ahol is a két legmagasabb hegy, Aoraki/Mt. Cook és Mt. Tasman havas hegycsúcsai vízfelszínen visszatükröződő képe egyszerűen mesés látványt nyújtanak. Időjárási és fényviszonyoktól függően nagyon más hangulatot ad a táj, sokszor a csúcsok felhőkbe burkolódznak, de mi itt is nagyon szerencsével jártunk és kristálytiszta időben sikerült lencsevégre kapnunk ezt a látványt.

Mount Cook, Tasman Lake

Aoraki/Mount Cook Új-Zéland legmagasabb hegye, az Aoraki/Mount Cook Nemzeti Parkban ami egyben az UNESCO világörökség része is. A déli Alpokhoz tartozik, ami végigfut majdnem a teljes déli szigeten. A parkban mintegy 140, 2000 méternél magasabb hegycsúcs van. 2014-es adatok szerint 3724 méter a legmagasabb hegycsúcs, ami 1991-ben még 3764 méter volt, de aztán a csuszamlások és erózió következtében leadott magáról 40 métert. A hegy 3 hegycsúcsot foglal magában, ami a mai napig komoly kihívás a hegymászók számára a kiszámíthatatlan, hirtelen megváltozó időjárási viszonyok miatt. Számos haláleset miatt Új-Zéland legéletveszélyesebb csúcsaként tartják számon.

A közelben létrehoztak egy fantasztikus látogatói központot, ami talán a legérdekesebb és informatív központ, ahol valaha jártunk.

Az időjárás finoman szólva is igen szeszélyes volt, a vízszintesen szakadó eső, jégeső, erős köd, napsütés és gyönyörű szivárványok szórakoztattak bennünket néhány kilométeren belül. A Hooker Valley túrán több kilátó is található, ahonnan látvány nyílik a Mount Cook csúcsára, de ezekhez sajnos esélyünk sem volt eljutni az időjárás miatt, de egy közeli rövidke sétára azért rápróbáltunk teljes vízálló menetfelszerelésben. A séta viszont valóban rövidre sikerült, miután Zoli bakancsának a talpa párszáz méter után teljesen megadta magát és fűzős kaffogó papuccsá változott. Cipőváltás után átautóztunk a Tazmán gleccsertóhoz ámuldozni és egy órán keresztül a napsütésben, szélcsendben és szivárványokkal elkényeztetve hebegtünk, hogy micsoda helyre jutottunk megint.

Ship Creek

A nyugati parton, Haast vidékén egy röpke pihenőre álltunk csak meg eredetileg. A Haast régió egy gyüjtőfogalom, ami Haast városka, Haast elágazást és Haast partszakaszt is jelenti a déli sziget nyugati partvonulatán, a Mount Aspiring Nemzeti Park határán, mely vidék Új Zéland délnyugati UNESCO Világörökségének része. A Haast régió 2500 négyzetkilóméter területet jelent a maga világon egyedi tájával.

Közvetlen a tengerpart mentén van egy kis ingoványos folyószakasz, illetve a különleges tengeri áramlatoknak, szélnek köszönhetően kialakult homokdűne rendszer. Egyedi madárvilágot vonzó terület ez, teli csodákkal. Két sétaútvonal közül is választhattunk, „Kahikatea Swamp Forest Walk”, ami egy 20 perces kis séta egy mocsaras, dús zöld erdei vidéken, ahol az ország legmagasabb fái, a Kahikatea, azaz fehér fenyők is láthatóak. A rövid sétát mi laza kettő óra alatt tettünk meg, és sürgetéssel távoztunk, hogy bizony még gyorsan ránézünk a dűnékre is. A “Dune Lake Walk” homokdűne körséta szerintük 30 perc, nekünk másik combos másfél óra. Ebben a közel fél napban az összes kisgombát, mohát, zuzmót, vízcseppet, homokszemet, hullámot és partra mosott uszadékfát lefotóztuk, amiket Andi különösen imád.

Milford Sound

Milford Sound a sziget déli részén található fjordrendszer, melynek legismertebb pontja a Mitre csúcs. Esőerdők, vízesések, számtalan hegycsúcs gyönyörködteti az embert a környéken, amit pedig előszeretettel lakják a rideg időjárást is boldogan toleráló pingvinek, delfinek és fókák kolóniái.

Az Új-Zélandi fjord kialakulása azonos az észak Európában található fjordok kialakulásával, látványra is nagyon hasonló azokhoz, így Andi külön örült, hogy egy picit kaphatott az általa már nagyon vágyott bakancslistás Norvégia hangulatából.

Már a Milford Soundhoz vezető út is elképesztő, és mivel egy "zsákutcában" található, ugyanarra kell visszamenni is. Nekünk az odafele vezető úton kisebb zivatarba, hóesésbe sikerült kerülnünk, ellenben kifele szikrázó napsütésben tehettük az utat. Mintha két teljesen különböző út lett volna, és mindkétszer lenyúgöző volt.

A Sound környéken rengeteg lehetőség van kikapcsolódásra, hő- és vérmérséklettől függően. Hajótúra, kajakozás, túrázás, hegymászás, bringázás, helikopter vagy sétarepülő túrák közül választhat az ember. Az időjárás itt is csuklott rendesen amikor mi lelkesen tartottunk Milford Sound felé, ugyanis, felhőszakadás, jég- és hóesés kísért bennünket odafele, de végül őrült szerencsések voltunk, hisz mikor megérkeztünk röviddel naplemente előtt kitisztult az ég és még a Nap is ránk mosolygott. Félreértés ne essék, továbbá sem tervezünk meteorológus szakmára váltani, csupán azért részletezzük az időjárási viszonyokat, mert bizony ezzel a kiszámíthatatlan változatossággal jó tervezni egy hasonló túra esetén. A másnapi hajótúrán sem volt melegünk, habár ragyogó napsütésben hajóztunk végig, azért a 10 fokban a folyamatos menetszéltől a túra után is kellett még egy óra mire felengedtünk.

Az alap kétórás hajóút tökéletes szervezésben telt és nagy szerencsénkre delfinek és fókák is megmutatták magukat az út során, az elképesztő vízesések és grandiózus sziklaformációkat mellett. A fjord mintegy 15 kilométerre nyúlik be a szárazföldbe és a környező sziklák akár 1200 méter magasságokban is csúcsosodnak.

Összvissz egy kemping áll a látogatók rendelkezésére, a környéken (értsd mintegy 150 kilométeren belül (?????) szabadon táborozni (freedom camping) nem lehet, tehát előre érdemes helyet foglalni ott. A kemping szépen felújított, minden kényelemmel, közösségi térrel, rengeteg zuhanyzóval, folyamatos meleg vízzel (ami számunkra nagy kincs volt akkor már), felszerelt konyhával ellátott kis szálláshely.  

Fox és Franz Josef Gleccserek

A gleccserek a nyugati part legjelentősebb látványosságai, talán mondani sem kell, hogy a Világörökség részei.

Zoli szülinapját bizony méltóan megünnepeltük, a Fox gleccsert helikopter túra keretében néztük meg. Az egyébként kb. 10 perces körbe repülés helyett nekünk olyan szerencsénk volt, a pilótának valami csomagot kellett éppen felkapnia a gleccser tetején, így nemcsak hosszabban és magasabbra repültünk a szokásosnál, de a jégen landoltunk is. Hát szó szerint szédítő élményben volt részünk, időnként azt se tudtuk merre van a fent és a lent, csak reméltük, hogy pilótánk képben van.

A repülés után pedig átvettük ünnepi szállásunkat és elmentünk a Franz Joseph gleccsert is megnézni. Sajnos a gleccserre már nem lehet gyalogszerrel eljutni, mivel annyira visszavonult az elmúlt évtizedek során, csak egy kilátóponthoz lehet egy órás sétával eljutni. A gyalogút melletti sziklás, hasadékos rész le van zárva, de sajnos a lezárást időnként átlépik meggondolatlan látogatók, aminek néha bizony halálos baleset lett a vége.

A kimerítő nap végén még ellátogattunk a kisváros termálfürdőjébe, ami méltó befejezése volt a remek szülitésnapnak.

Folytatás hamarosan következik!

Andi & Zoli