AUSZTRÁLIA A-TÓL Z-IG

Tazmánia, földi paradicsom a világ vége után kettővel

2019. április 03. 04:25 - AtoZ

Amennyiben mondjuk 10 évvel ezelőtt valaki megkérdezte volna tőlünk, hogy pontosan hol is helyezkedik el Tazmánia, nem biztos, hogy elsőre megtaláltuk volna a vaktérképen, még az sem biztos, hogy azonnal rávágtuk volna, hogy Tazmánia Ausztrália egyik állama. A 2017-es ausztrál körutunk során nem is sikerült eljutnunk oda, mivel a szigetre csak egy 9 órás kompúttal lehet autóval átjutni Melbourne-ből, ami nem kevés sem időben, sem pénzben. 2018 Karácsony után viszont útrakeltünk Fekete Báránnyal (a 4x4-es Toyotánkkal) és végre kipipáltuk a listánkról az utolsó ausztrál államot is, annak fővárosával, Hobarttal együtt.

20190101_161444.jpg

Tazmánia 68,000 km2 nagyságú, azaz kb. ¾-e Magyarországnak, ellenben csak kicsivel élnek többen ott, mint 500,000-en, így elég gyéren lakott sziget. Az ausztrálok Holiday Isle-nak is nevezik, mivel a rekkenő 40+ fokos ausztrál nyárban Tazmánia még kifejezetten kellemes hőmérsékletet biztosít az odalátogatók számára (mondjuk csak 30+ fokot :)). A szigeten a déli elhelyezkedésének köszönhetően már 4 évszak van, a középső hegyvidéki területeken télen akár komolyabb havazás is rendszeresen előfordul. Gyanítjuk egész Ausztráliában csak Tazmániában lehet rendszeresen téligumit kapni az autókra… :)

Sydney-ből egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb is repülővel utazni Tazziba, viszont ebben az esetben nyilván ott kell bérelni egy autót. Ezt viszont mi nem szerettünk volna, mivel egyrészt imádunk a Fekete Báránnyal utazni, másrészt pedig éppen vettünk rá egy tetőrácsot és egy árnyékolót is, amit mindenképpen ki szerettünk volna próbálni. Ennek megfelelően az első feladatunk az volt, hogy megtegyük a világ egyik legunalmasabb útvonalaként elhíresült 900 km-es Sydney-Melbourne távot. Szinte semmi érdemleges vagy érdekes nincsen ezen a hosszú szakaszon, max 110-zel lehet menni, amit érdemes betartani, mert rengeteg a traffipaxos rendőr, ráadásul a rejtőzködő fajtából, amit már csak akkor veszel észre, mikor elhaladtál mellette. Plusz ugye Ausztráliáról van szó, úgyhogy a kenguruk is rendszeresen tesztelik a mit sem sejtő, már-már bealvó autósok reakcióidejét a semmiből az út közepére való beugrással. Nos, sajnos nem mindegyik éli túl ezeket a teszteket, amelynek ékes bizonyítékai a pár km-enként heverő kengurutetemek.

Nekünk ilyen szempontból szerencsére eseménytelenül telt az út és épségben eljutottunk Melbourne-be. Habár szerintünk továbbra is Sydney a legszebb ausztrál város, elismerjük, hogy Melbourne kulturálisan sokkal izgalmasabb. Ezt alátámasztandó városnézés helyett inkább egy nagyon izgalmas kiállításon vettünk részt: a 20. századi holland művész, M.C. Escher leghíresebb műveit állította ki a National Galery of Victoria. Andinak az egyik kedvenc művészéről van szó, így óriási lelkesedéssel vetettük bele magunkat a kiemelkedően profira sikerült időszakos kiállításba.

És ha már újra Melbourne-ben voltunk, nem hagyhattuk el a környéket anélkül, hogy át ne ruccanjunk egy kis időre újra megcsodálni a világ egyik legszebb tengerparti útvonalát, a Great Ocean Road-ot. Nem először, és remélhetőleg nem utoljára…

Ezután a “kis” bemelegítés után jöhetett az utunk igazi célja: Tazmánia! A komp Melbourne belvárosából indul Tassie-ba naponta kétszer, reggel és este. Odafele mi az esti járatra foglaltunk helyet, hogy a hajózással se veszítsünk el értékes nappali órákat az utunkból. A hajózás maga nagyjából 9 órás, és az éjszakai járatra vagy úgynevezett dönthető széket kell foglalni, ami benne van az árba (csak az éjjeli járaton) vagy egy kis kabint plusz pénzért. Gondoltuk a dönthető szék elég lesz, utaztunk mi már 16 órát repülőn, annál rosszabb nem lehet. De igen, lehet, ha az ember fia felkészületlen. Bár a székek jobban ledönthetőek, mint a repülőn, így akár még aludni is lehetne rajta, de arra nem voltunk felkészülve, hogy a kb. 100-150 székes alvóteremben a kicsit (azaz inkább nagyon) beitókázótt ausztrálok negyede kórusban fog versenyt horkolni egymással. Mivel füldugó nem volt nálunk, ezért a reggel 6-ig tartó hajókázást én (Zoli) leginkább a plafon bámulásával töltöttem. Tanulság: szemtakaró, altató és füldugó kötelező kellékei az éjszakai kompozásnak.

A másik apróság, amit érdemes figyelembe venni, ha a kompozás mellett dönt az ember, hogy a Melbourne és Tazmánia között fekvő Bass-szoroson híresen nagyok a hullámok és erős a szél, úgyhogy amint a hajó kiér a védett Port Phillip öbölből, azonnal elindul a hullámvasutazás. Aki nagyon nem bírja a fentek és lentek gyors váltakozását, vagy az oldalsó dülöngélést, az jobban jár, ha visz magával tengeribetegség ellen gyógyszert...

És akkor ennyi bevezető után most következzenek a tazmániai utunk legjei! 

Bay of Fires

A sziget keleti partján található ez a különleges nemzeti park, amit a türkiz tengeren és a vakítóan fehér homokon kívül a vöröses-narancsárgás kősziklák jellemeznek. Sokan azt hiszik, hogy ezeknek a különleges színű szikláknak köszönheti a hely a nevét (a Tüzek Öble), de az igazi eredete Furneux kapitánynak köszönhető, aki amikor 1773-ban erre járt az Adventure hajójával, rengeteg, a benszülöttek által gyújtott táborüzet látott a parton. A sziklák mesés színét egyébként egy zuzmófajta adja. A néhány 10 km-es partszakasz tömör gyönyör, számos (akár ingyenes) vadkemping található közvetlenül a part mellett, amik viszont a főszezonokban nem kicsit vannak dugig. Gyakorlatilag percenként meg lehetne állni a partmenti autóúton, annyira magával ragadó a környék, viszont a tenger még a legmelegebb hónapokban is csak 2 cm hideg.

Freycinet Nemzeti Park

Ha valaki már hallott Tazmániáról, az nagy valószínűség szerint ennek a nemzeti parknak köszönheti azt, azon belül is a számos turisztikai magazin/online utazási oldal által a világ top 10 strandjába rendszeresen beválasztott Wineglass bay-nek. Ez egyébként Tazmánia legrégebbi nemzeti parkja, és Tazmánia turisztikai bevételének nagy százaléka is ennek a parknak köszönhető, szinte minden Tazmániába látogató turista eltölt itt egy-két napot. Egyébként a park egy félsziget, amit csak gyalogosan lehet bejárni, akár több napos túrák keretében. Mi végül a 11 km hosszú Hazards beach – Wineglass Bay körtúrát tettük meg, ami olyan, mintha kb 4 teljesen különböző túrán venne részt az ember. Az egész kezdődik egy kis domb-, és lépcsőmászással a Wineglass Bay kilátóhoz, ahol azonnal leesik az állad az alattad a messziben elterülő hófehérhomokos strandtól. A következő szakasz egy kis erdei lejtős szakasz, ami egészen a strandig vezet, úgyhogy ha addigra sikerült is felocsúdni a korábbi látványból, a strandon sétálva újra csak keresheted a szavakat a meseszép látvány megfogalmazásához. És nem, nem fogod megtalálni. Majd amikor rájössz, hogy már órák óta csak a tengert bámulod, 258 képet csináltál már (és talán egyet, amin nincs másik 100 ember is a képen), de még a túra nagy része hátra van, na akkor elindulsz egy kis mocsaras (és szúnyogos!!) fapadlós úton keresztül a félsziget másik oldalára. Aztán pedig egyszer csak egy újabb meseszép tengerpartra érkezel, ami nagy megkönnyebbülésedre sokkal kietlenebb, mint a Wineglass bay, de nem kevésbé gyönyörű. Itt folytatod az utad a parton, majd úra beveted magad egy erdei ösvényre, ahol újra csak meg kell másznod egy komolyabb dombot, hogy órási lapos sziklákon bámulhasd a magasból a végtelen tengert. Komolyan, van egy pont ezen a túrán, amikor az élményreceptorod megtelik, és nem tud több gyönyörűséget befogadni. Bár egész jól végigjártuk Ausztráliát már korábban, de ez a túra egészen biztosan benne van a top 3 legszebb ausztrál gyalogtúrában.

Port Arthur

A sziget délkeleti csücskében található ez történelmi jelentőségű terület, aminek bár többszörösen nagyon sötét és szomorú a múltja, mégis kihagyhatatlan látványosság a sziget és Ausztrália történelmének jobb megismeréséhez, megértésének.

Port Arthur egy fafeldolgozó üzemként kezdte pályafutását 1830-ban, majd 1833 és 1877 között Ausztrália egyik legkeményebb kísérleti börtöneként funkcionált. Ugye a 19 században még javában szállították Angliából a bűnelkövetőket Ausztráliába, és akik még ezek után is újra bűnözésre adták a fejüket, azokat vitték Port Arthurba, hogy ott aztán a legkeményebb eszközökkel büntessék őket. A börtön kísérleti mivolta abban rejlett, hogy a fizikai büntetés mellett az igazán nehéz eseteket lelki és szellemi eszközökkel is megpróbálták jobb belátásra téríteni. Tipikus büntetés volt az ételmegvonás, a sötétzárka, és a börtön egy elszeparált magánzárkája, ahol a rabok fejére csuklyát tettek, hogy ne ismerhessék fel egymást, és teljes némaságban kellett lenniük hetekig. Ezzel az impulzusmegvonással szellemileg és lelkileg sokakat sikerült teljesen megtörni, de ez gyakorlatilag a rendszer része volt, és a büntetésbe beleőrülőket a börtön melletti őrültekházába szállásolták el halálukig.

A börtön megszüntetése után a területet értékesítették, és az új tulajdonosok az épületek egy részét sajnos meg is semmisítették. Csak a 20 század közepe fele jöttek rá, hogy turisztikailag egy nagyon különleges vidékről van szó és szépen visszavásárolták a teljes területet, hogy aztán ott egy látogatóközpontot hozzanak létre.

Sajnos ehez a látogatóközponthoz kapcsolódik Ausztrália legnagyobb, és szerencsére utolsó tömegmészárlása. 1996-ban egy 28 éves fiatal helyi srác számos félautomata fegyverrel felszerelkezve válogatás nélkül 35 embert ember ölt meg és 23-at megsebesített, mielőtt még a speciális alakulatok elfogták volna. Ez a szörnyű esemény vezetett ahhoz, hogy az ausztrál fegyverviselési szabályokat rendkívüli módon megszigorítsák, aminek következtében azóta sem volt egyetlen fegyveres tömegmészárlás sem Ausztráliában. Azóta is rendszeresen példaként emlegetik Ausztráliát szinte minden egyes amerikai iskolai, vagy egyéb fegyveres tömegmészárlás után, hiszen elég egyértelmű, hogy a fegyverviselési szabályok szigorításával bizony lehet eredményeket elérni a fegyveres gyilkosságok csökkentésében.

Nemrég a látogatóközpontot jelentősen átalakították és mára már évi 250 000 turistát fogad és ad teljeskörű tájékoztatást a hely történelméről, jelentőségéről. Azt mondanánk, hogy minden Tazmániába látogató számára kötelező jellegű, egész napos program.

Hobart

Tazmánia fővárosa egyben az ausztrál államok és területek legkisebb lakosú fővárosa a maga 225 000 főjével. Nincsenek nagy felhőkarcolók, kifejezetten barátságos, emberléptékű város ez, nekünk az ott töltött két nap alatt nagyon megtetszett. A szombati Salamanca szabadtéri piacot csak több óra alatt lehet bejárni, és lépten nyomon bele lehet botlani valamilyen kis rendezvénybe, mint például egy péntek esti zenés-evős mulatságba. Mivel Hobart Ausztrália legdélebbi állami fővárosa és egyben a világ második legmélyebb városi kikötője, a város a kiindulópontja számos antarktiszi kutató-, és kirándulóhajónak is. Bevándorlás szempontjából nem túl befogadóak, Hobart rendelkezik a legmagasabb százalékban ausztrál születésű lakossal az ausztrál fővárosok közül, de ez a trend megváltozni látszik, hiszen ott is egyre kevésbé tudják csak helyiekkel ellátni a turizmust és számos más iparágat. Ebből kifolyólag egyre többen választják Hobartot bevándorlási céllal is, ami azonban leginkább azoknak lehet reális célpont, akik szívesen élnek és dolgoznak egy kissé álmatag, nem túl pörgős és észak-közép európai éghajlattal rendelkező kisvárosban.

MONA, azaz Museum of Old and New Art

Tazmánia és egész Ausztrália egyik leghíresebb művészeti múzeuma egy magángyűjtemény, amit ráadásul egy professzionális tazmán szerencsejátékos, David Walsh hozott létre. A múzeum David saját hobarti birtokán található, 2011-ben nyitott meg és több, mint 75 millió AU dollárba került, amit teljes egészében maga finanszírozott és saját vagyonából tart fent. Kívülről a múzeum kifejezetten kicsinek tűnik, mégpedig azért, mert a legnagyobb része, 3 teljes emelet a föld alatt található, és csak egy a földszín felett. A műalkotások többsége eléggé megosztó, polgárpukkasztó (pl, női nemiszervek gipszben kiöntve, egy tál vízben egy aranyhal egy konyhakéssel, stb.), ami tökéletesen jellemzi Walsh életét, gondolkozását, világról alkotott véleményét. Nekünk elképesztően tetszett a múzeum mind építészetileg, mind műalkotásilag, de pár óra múlva már mi is elfáradtunk és az utolsó szintet már csak tessék-lássék módon bírtuk végignézni, annyira intenzív volt az élmény. Welsh-nek egyébként a múzumon kívül még van egy borászata, étterme, szállodája és egy sörfőzdéje is. Nem egy egy otthonülős típus, az egyszer biztos.

Cradle Mountain

Tazmánia nem csak a meseszép tengerpartjairól híres, hanem a sziget közepe körül található 1545 m magas Cradle hegycsúcsról és a környékbeli hegyekről. A nemzeti parkban számos kisebb és néhány kifejezetten kemény gyalogtúra is található, a legkeményebb a 80.8 km hosszúságú Overland Track, aminek csak nagyon komoly felszereléssel és felkészüléssel érdemes nekivágni. Mivel az időjárás is gyorsan változik a hegyeknek köszönhetően, figyelembe kell venni az előrejelzést és annak megfelelően készülni. Mi a 6 km hosszú Dove Lake körsétát tettük meg, aminek a kiindulópontjához egy turistabusszal viszik fel a látogatókat a központi parkolóból. Aztán mikor már mentünk volna lefele a busszal túra után, az egyik megállónál a sofőr jelezte, hogy érdemes egy másik túrát is megcsinálni, mert rengeteg wombat legelészik éppen a környéken. Több se kellett, már szálltunk is le, és valóban volt szerencsénk jópárat látni ebből a pufi, de elképesztően aranyos ausztrál állatból. Ezen felül még a rövid, de annál gyönyörűbb Weindorfer sétát is megcsináltuk, ami egy varázslatos meseerdőn keresztül vezetett végig, tényleg olyan érzésünk volt, mintha egy középkori mesébe csöppentünk volna bele. Kicsit sajnáltuk, hogy csak 1 napunk volt az egész környékre, könnyedén el tudtunk volna ott tölteni akár 3-4 napot is, de legalább van miért visszatérni oda a későbbiekben is.

Ez a majd két hetes Tazmán kirándulásunk egyszerűen mesés volt, rengeteg csodálatos élménnyel tértünk vissza Sydney-be. Mivel nem sikerült minden látnivalót megnéznünk, ezért egészen biztosan visszatérünk még erre a valóban különleges szigetre, viszont nagy valószínűség szerint már repülővel, hogy ne kelljen két teljes napot elveszítenünk a vezetéssel és a komppal.

Zárásként egy kis vegyesfelvágott képzuhatag a teljes útról:


Szeretettel,

Andi és Zoli

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Amennyiben konkrét, Ausztráliával kapcsolatos tanácsra van szükséged (nem vízumokkal), vállalunk Skype konzultációt, írj az aandz.traveling@gmail.com címre

Kövess minket a Facebook-on, ahol rendszeresen posztolunk érdekességeket Ausztráliáról, Sydney-ről:

https://www.facebook.com/azausztralia/ 

Igen, van Insta fiókunk is, ott is igyekszünk szebbnél szebb képeket megosztani Veletek:

https://www.instagram.com/az_traveling/

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azausztralia.blog.hu/api/trackback/id/tr1314735231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

studkell 2019.04.03. 23:22:49

"max 110-el lehet menni,"

Száztíz. SzáztízZEL. 110-zel. Nincs és soha nem is volt -al, -el rag a magyarban, csak nagyon terjed ez a hülyeség. Amúgy imádlak Titeket, az egyik legjobb blog vagytok a magyar éterben, köszi az élménybeszámolót!

UjZelandiEvi 2019.05.10. 05:45:46

Sziasztok,
Most akadtam az oldalatokra, mert egy dogát irok a nemzetkozi blogokrol. Egyebkent en is eltem Ausztraliaban 16 evet es 12 eve atkoltoztunk Uj Zelandra. Erdekes lesz olvasgatni a kalandjaitokrol. Koszi, hogy mindezt megosztjatok.
süti beállítások módosítása