Az előző hetünk a kontinens közepén teljes egészében a vörös szín jegyében telt, viszont a 14. héten nagy örömünkre színt váltottunk: immár a kék (tenger) és a zöld (esőerdők) uralták a környezetünket az ország keleti partján. Végre eljutottunk Cairns-be, a Nagy-korallzátony kapujába és megtaláltuk a Paradicsomot a Daintree Nemzeti Park személyében, ahol az örök dilemmánkra, miszerint tenger vagy erdő, választ kaptunk. Ugyanis ott az elképesztően buja és dús esőerdő közvetlenül egy álomszép tengerpartba torkollik. Nem volt könnyű eljönnünk Daintree-ből…

Az elmúlt 12 hétnyi utazásunk alatt maximum 100-150 km-re távolodtunk csak el a tengertől. A 13. héten viszont vettünk egy nagy levegőt, és elindultunk az ország közepe felé, ahol végre megnézhettük magunknak a Nagy Vörös Sziklát, azaz az Ulurut. És ha már ott voltunk, akkor körülnéztünk a környéken is: tettünk egy nagy, szeles sétát az Olgáknál (Kata Tjuta), vegigjártuk a Kings Canyon peremét és kissé már fáradtan ugyan, de azért még megálltunk néhány érdekesebb látványosságánal a Macdonnell Ranges-nek. Elöljáróban annyit, hogy vörös homokból köszönjük, de most egy ideig nem kérünk többet…

Az Északi Terület (Northern Territory) Ausztrália harmadik legnagyobb állama. Területe 1.35 millió km2, lakossága viszont elenyésző, csupán 250 000 fő. Ez 0.18 embert jelent négyzetkilométerekén, összehasonlításképpen Magyarországon ez az adat 105.3 / km2, úgyhogy ebből azért érezhető, hogy szinte az egész állam pang az ürességtől. Utazásunk 12. hetében felfedeztük az állam fővárosát, a 140 000 fős Darwint, a környező két híres nemzeti parkot (Litchfield és Kakadu), valamint megmártóztunk Mataranka kisvárosának gyönyörű pálmafás termálvizes fürdőjében. Ééééés, tessék!

Húha, immár a 11. hetét tapostuk a Nagy Ausztrál Körútnak, hogy repül az idő... Ezen a héten folytattuk kalandjainkat az ország talán legvadregényesebb régiójában, az északnyugati Kimberley-ben. Sikeresen bejutottunk a méhkaptár formájú, többek között a csíkos dómjai miatt is lélegzetelállító Purnululu Nemzeti Parkba, rövid látogatást tettünk egy 4000 négyzetkilométeres, ikonikus vadasparkban (El Questro), meglátogattuk Ausztrália második legnagyobb duzzasztott édesvízi tavát (Lake Argyle) és kempingeztünk egy kicsit az eldugott Robyn vízesésnél, saját kis patakparttal. Lássuk hát, mik is történtek pontosan…

A 17 hetesre tervezett ausztrál körutunk 10. hetén meglátogattuk Nyugat Ausztrália egyik leglazább városát, Broome-ot, két varázslatos nemzeti parkot (Windjana Gorge és Geikie Gorge), ahol végre édesvízi krokodilokat is láthattunk természetes közegükben, valamint ámulatba ejtettek minket az őshonos Boab fák (közismertebb nevükön a majomkenyérfák egyik faja - Adansonia gregorii). Lássuk!

Immár 8 hete, azaz majdnem 2 hónapja úton. Ez a hetünk igen erősre sikerült, kapkodtuk a fejünket rendesen. Először is „kisebb” nehézségek árán (értsétek: 140 km-es brutálisan rossz minőségű földúton keresztül) eljutottunk Ausztrália legnyugatibb pontjára, majd Shark Bay-nél elmentünk delfineket etetni Monkey Mia-hoz, végül pedig megpróbáltunk együtt úszni a világ legnagyobb halával, a cetcápával. Kétszer is… Hogy sikerült-e? E heti beszámolónkból kiderül…

Újabb hét, újabb felejthetetlen élmények az ausztrál körutunkon. A következőkben bemutatjuk Nektek Ausztrália talán legkedveltebb borvidékét, Margaret Rivert, a világ leghosszabb famólóját Busseltonban, Nyugat Ausztrália izgalmas fővárosát, Perth-t és egy elképesztően izgalmas természeti képződményt, a Pinnacles-t, amit még ma sem tudnak pontosan, hogy hogyan is keletkezett. Akkor lássuk hát, miből élünk…