Húha, immár a 11. hetét tapostuk a Nagy Ausztrál Körútnak, hogy repül az idő... Ezen a héten folytattuk kalandjainkat az ország talán legvadregényesebb régiójában, az északnyugati Kimberley-ben. Sikeresen bejutottunk a méhkaptár formájú, többek között a csíkos dómjai miatt is lélegzetelállító Purnululu Nemzeti Parkba, rövid látogatást tettünk egy 4000 négyzetkilométeres, ikonikus vadasparkban (El Questro), meglátogattuk Ausztrália második legnagyobb duzzasztott édesvízi tavát (Lake Argyle) és kempingeztünk egy kicsit az eldugott Robyn vízesésnél, saját kis patakparttal. Lássuk hát, mik is történtek pontosan…

A 17 hetesre tervezett ausztrál körutunk 10. hetén meglátogattuk Nyugat Ausztrália egyik leglazább városát, Broome-ot, két varázslatos nemzeti parkot (Windjana Gorge és Geikie Gorge), ahol végre édesvízi krokodilokat is láthattunk természetes közegükben, valamint ámulatba ejtettek minket az őshonos Boab fák (közismertebb nevükön a majomkenyérfák egyik faja - Adansonia gregorii). Lássuk!

Immár 8 hete, azaz majdnem 2 hónapja úton. Ez a hetünk igen erősre sikerült, kapkodtuk a fejünket rendesen. Először is „kisebb” nehézségek árán (értsétek: 140 km-es brutálisan rossz minőségű földúton keresztül) eljutottunk Ausztrália legnyugatibb pontjára, majd Shark Bay-nél elmentünk delfineket etetni Monkey Mia-hoz, végül pedig megpróbáltunk együtt úszni a világ legnagyobb halával, a cetcápával. Kétszer is… Hogy sikerült-e? E heti beszámolónkból kiderül…

Akkor ezennel újratervezés. Mivel túl sok időbe telik napról napra leírni a hetek eseményeit, amik aztán általában nagyon hosszúak, így azokat elolvasni sem kis teljesítmény. Mostantól csak az adott hét 4-5 legkiemelkedőbb történéseit / helyszíneit fogjuk bemutatni, a posztok végére pedig néhány érdekes képet fogunk beszúrni ömlesztve. A hatodik héten megtaláltuk Ausztrália (számunkra) legszebb strandját, álltunk a sziklákat ostromló tenger hullámai felett, sétáltunk az óriásfenyők lombkoronái között, Zoli megmászta a Tűzoltók Fáját, meglátogattunk egy halbőrdíszművest és a két óceán találkozásának helyszínét. Nem unatkoztunk. Lássuk ezeket a történéseket bővebben...

Ott tartottunk, hogy a számomra (Z) ismeretlen Sarah helyett nagy meglepetésemre jóbarátom, Krisztián csatlakozott be hozzánk 4 napra. Még csütörtökön este egy kempingben (Április 27) a megérkezés örömére együtt jól belakmároztunk, és micsoda meglepetés, bepálinkáztunk, mivel Krisztián jó magyar szokáshoz híven azért még ide a világ másik végére is hozott magával igazi hazai házipálinkát. Így kell ezt csinálni kéremszépen, a jó szokásokat meg kell őrizni még a világ másik felén is, nincs mese.

Immár a negyedik hetet kezdtük el taposni április 21-én pénteken és már teljesen roadtrip módban üzemeltünk. Érdekes volt megtapasztalni, hogy kellett két teljes hét ahhoz, hogy felfogjuk, ez bizony nem csak egy 10 napos nyaralás, majd még 1 hét, hogy minden nap többször felemlegessük, hogy „húúúú, te elhiszed, hogy mi most tényleg megyünk körbe Ausztrálián?”, majd aztán a 4. hétre már elhittük, és szívből élveztük. Ráadásul ezúttal már számunkra korábban járatlan utakon jártunk, így minden nap újabb és újabb meglepetéseket tartogatott számunkra.

Ausztrál körutunk harmadik hete egy jeles eseménnyel kezdődött: a születésnapommal (Z). Előző éjjel a kempingeket tartalmazó mobil app (Wikicamps) még elvezetett minket egy sűrű erdőn keresztül egy világvégi kis ingyenes szabadkempingbe, úgyhogy reggel megint kiváncsian keltünk, hogy na, vajon már megint hol vagyunk? Természetesen újra egy meseszép erdőben leltük magunkat, és bár az idő azért esőre állt, egy kis terepfutással kezdtük a születésnapi ünneplést. Igyekszünk ugyanis továbbra is megtartani a sportot a mindennapjaink részeként még az utazás alatt is, ami azért nem mindig könnyű, mivel az ősz Victoria államban tud egész csípős is lenni, különösen az éjszakák. Így reggel 10 fokban kikászálódni a kocsiból nem feltétlenül adja magától az érzést, hogy húúú, irány futni, kell hozzá egy kis önnoszogatás.