Sydney és Melbourne úgy viszonyul egymáshoz, mint a snowboard és a sí, a gördeszka és a görkorcsolya, vagy mint a BMW és a Mercedes. Gyakorlatilag a két város örökké versenyben van egymással, a sydney-i lakosok büszkén dörgölik a melbourne-iek orra alá a szebbnél szebb strandjaikat, a melbourne-iek meg gyorsan rákontráznak a remek kávé-, étterem-, és partykultúrájukkal. Nekünk 2 éve volt először alkalmunk meglátogatni Melbourne-t, viszont összvissz csak 2 órára. Mivel akkor csütörtök éjjel sikerült megérkeznünk a város központjába, ahol is már nagyon nem szomjas emberek vonultak egyik kocsmából a másikba, nos, finoman fogalmazva sem lopta be a város a szívünkbe magát, konkrétan elmenekültünk onnan. Na persze azért egy ilyen kurta látogatás alapján nem szerettük volna leírni azt a várost, amit már 5. éve egyhuzamban a világ legélhetőbb városának választanak, ennek megfelelően úgy döntöttük, hogy a 2 hetes roadtrippünk során adunk neki egy esélyt újra.

Hol is kezdjük. Kicsit felgyorsultak az események velünk az elmúlt hónapokban, Zoli végre megcsinálta a 8-as szintű angol nyelvvizsgát, így karácsonyi ajándékként beadtuk a letelepedési engedély iránti kérelmünket. Hoppá, kicsit, ki a király? Na jó, ez még azért nem elegendő, hiszen csak akkor kapjuk meg az engedélyt, ha az Ausztrál Állambácsi is úgy gondolja, hogy meghív minket, de legalább a mi részünkről mindent megtettünk, amit meg lehetett, innentől a másik pályán van a labda. Mindenesetre ez egy óriási dolog volt számunkra, úgyhogy (most figyelj, nehogy lemaradj a nagy hírről!!) gyorsan vettünk is egy 30 éves lakókocsit. Ugye hogy ugye? Nagyjából mióta megérkeztünk Ausztráliába a nyálunkat csurgatjuk minden egyes durvábbnál durvább lakókocsi után. Aztán az egyik délutáni autózás közben megláttunk az út szélén egy láthatólag már nem mai darab lakókocsit, alias Kempit.

New South Wales-ben október 5-én volt a Munka Ünnepe, amit természetesen itt is munka nélkül töltenek az emberek. Mi is hozzácsaptuk ezt a pihenőnapot, és rittyentettünk magunknak egy hosszúhétvégét. Jó szokásunkhoz híven munka után negyvenhét csomagot vágtunk be a feneketlen Ezüst Nyílba (Holden Commodore kombi) és meg sem álltunk 350 km-ig.

Jó régen írtunk már ide a blogra (A Facebook oldalunkon azért továbbra is aktívak vagyunk). Hogy miért? Nos, bizony eléggé zsúfoltak a napjaink még mindig, sokat dolgozunk, gyakran hétvégente is, így ha van egy kis időnk, akkor azt megpróbáljuk egymással tölteni, és nem a számítógép előtt ülve. Ezen felül az elmúlt hónapokban ugye itt tél volt, ami bár közel sem olyan kemény, mint otthon, de azért elég hideg annyira, hogy mi is inkább begubózódjunk, kevesebb programot szervezzünk magunknak.

Pár hete viszont végre sikerült úgy összehoznunk egy teljes hétvégét, hogy egyikőnk sem dolgozott, így pénteken munka után azonnal szedtük is a sátorfánkat, felnyergeltük az Ezüst Nyilat, és elautóztunk a Sydney-től 300 km-re, északra fekvő Seal Rocks-hoz.

Igen, már jó régen írtunk. Az ok egyszerű: sokat dolgozunk, ráadásul ugye itt jelenleg tél is van, így eléggé begubózódtunk, ez a bejegyzés is csak egy gyors helyzetjelentés lesz. Habár az itteni tél nem olyan elképesztően vészes, de tény, hogy reggelente nagykabátban indulunk el munkába az 5-8 fokban. Napközben azért ha kisüt a nap (márpedig gyakran kisüt...), akkor felmegy a hőmérséklet akár 18-20 fokra is, szóval annyira nem kell minket sajnálni... ;) Viszont nem is ez a lényeg, hanem az, hogy...

Lassan két éve írjuk ezt a blogunkat Ausztráliáról, és rendszeresen kapunk emaileket, megjegyzéseket, hogy túlságosan is szépnek írjuk le ezt az országot, nem lehet igaz, hogy itt minden tényleg ennyire fantasztikus. Habár azért néha említünk nehézségeket is, de tény, hogy nem erre helyezzük a hangsúlyt. Valóban így van, hogy itt sem minden tökéletes (wow, ki hitte volna?), és bizony sok problémával kell szembenéznie annak, aki el szeretne itt tölteni 1-3-10-100 évet. Mi alapjában véve kifejezetten pozitívan, vidáman, humorral és kíváncsisággal nézzük a világot, ezért a bejegyzéseinkben is a szép, jó, érdekes vagy vicces dolgokra koncentrálunk, a negatívumok kifejtését inkább meghagytuk másoknak. Ezen a későbbiekben sem szeretnénk változtatni, viszont elismerjük, hogy egy reális kép alkotásához hozzátartoznak a nehézségek, a kevésbé kellemes dolgok is, amikből bizony nekünk is volt/van részünk folyamatosan. Úgyhogy kivételesen ez egy olyan blogbejegyzés lesz, ami kifejezetten a kellemetlen, negatív meglepetéseket fogja körüljárni Ausztráliával kapcsolatban.

Április. Mindkettőnk kedvenc hónapja, mindketten ekkor születtünk. Imádjuk, mert tavasszal a természet elkezd feléledni, minden elkezd virágozni, rügyezni. Legalábbis ez addig így volt, amíg Európában voltunk. Mióta kint vagyunk Ausztráliában, hirtelen őszi gyerekek lettünk, hiszen itt az április az ősz közepe. Ezt még szoknunk kell, de szerencsére az ősz itt nem olyan hűvös, mint otthon, ráadásul a sok örökzöldnek köszönhetően még a színekről sem kell lemondanunk.